Jól vagyok... (?)

Azt hiszem tulajdonképpen jól vagyok.
Most, hogy már több, mint egy hónapja nem dolgozom, kezdek visszatérni az életbe.
A rendes, normál életbe.
Eddig nem is vettem észre, hogy mennyire nem vettem semmiről sem tudomást, CSAK dolgoztam 3000 fordulaton.
Most fura, kicsit szédelgős érzés. Pedig most kerülök egyenesbe.
Már tudok aludni!
Ha este lefekszem képes vagyok végigaludni egy éjszakát!
EZ óriási!
Eddig általában 2-3 körül felébredtem, hogy ok, akkor mehetünk dolgozni.
Vagy legalább már éjjel megoldottam a problémákat - gondolatban, hogy reggel ébredés után, berohanva rögvest mindent elintézzek.

Novemberben péntek délelőttönként besegítek a gyülekezetünk bölcsi-ovijába, és kb 5 picire vigyázok egy erre sokkal alkalmasabb felnőttel együtt. Én "csak" segítek, önkéntesen, de nagyon jól esik.
Az elején tartottam attól, hogy egyáltalán nem lesz a kicsikhez türelmem. De valahogy mégis van.
Bendegúzzal rögtön egymásba szerettünk az első alkalommal. Olyan édesen csacsog nekem, csak vele játszom a játszótéren, ha a többieket nem kell hintáztatni vagy csúszdázni és ha mesét nézünk az ölemben ül.
Feltöltenek ezek a napok.

Készülnek fotók rólam mostanság (nem a kérésemre), és az tűnik fel, hogy egyre inkább mosolygok.
De már nem fáradtan és olyan művien, hanem egyre jobban, és szebbnek is látom magam.
Ez azért naggggyon durva, mert azt hiszem utoljára szépnek az esküvőmön éreztem magam.
Az pedig 16 évvel ezelőtt volt.

Ha pedig a fotókon is jobban nézek ki, akkor jobban vagyok belül is...
Remélem.

Pedig vannak szomorkodós és sírós napjaim még mindig.

Doboztalanul

Eljött ez a nap is!
Végree!
Vasárnap eltűnt az utolsó doboz is a lakásból.
Kipakoltam (majdnem) mindent. Aminek nem jutott hely, az vagy egy szerkényben kuksol vagy Balatonon kap ideiglenes raktározást.
Egész jó lett a lakásunk! Én nagyon szeretem.

Most, hogy itthon vagyok (mivel éppen nincs rendes munkám) mert szabadúszni próbálok a szakmámban (hátha bejön) a napok teljesen másként telnek.
Ma, hogy süt a nap én meg a régi étkezőasztalnál ülök (ami a régi lakásunkban is a lakás egyik legkedveltebb tartózkodási helye volt) és verem a gépet.
Igazából a céges gépről mentem át a dolgaimat a saját gépemre. A cégest le kell adnom pénteken.

Ülök és velem szemben a Vár. A Nap besüt.
Az Orchideám nyílik és bimbózik tovább.
Igazából szinte hihetetlen, hogy a szerkénysor pont elfér az ajtó mögött, hogy a szerkénysor teteje olyan, mintha pont ide tervezték volna.
A kis egyszerű 3 fiókos szekrényke pont elfér az ablaknál lévő polc alatt, pedig nem terveztem meg előre.
Minden passzol, mintha aprólékosan terveztem volna meg mindent.
Na jó terveztem, de a Felperes nem hagyott időt nekem, hogy ennyire körültekintő legyek.
Ez már nem is számít.
Az eredmény a fontos.
Élvezem a lakásunkat!

pezsgő

Fura így frissen elvált asszonynak lenni:

A Bírónő kimondta.
Ez is nagyon fura...
Igen.
Ma megtörtént.
Bíróság.
Megállapodás.
Gyerek-szünidő.
Szigorúan papírra vetve majd.
Diktafon.
Szabályok.
Kinek-mikor-mennyi időre-hogyan...
Ennyi egy élet.
Ennyi egy házasság.


Pedig Én szerettem...



Egész éjjel ezen rágódtam.
Neki sürgős.
Kell a végzés.
Zsuzsika gondolom már nagyon sietne a házassággal.


Éjjel arra eszméltem, hogy jár az agyam és álmodom.
Hülye helyzeteket.
Egyszerre volt bennem szeretet és gyűlölet.
A Felperes iránt.
Mégis 16 év.
Érthetetlen.
Ambivalens.



Ennek már annyi...
 


És én???

Naplemente - párhuzam?

Már egyszer felraktam egy speciális naplemente fotómat, február 9-én:
http://eletterapia.blogspot.hu/2013/02/naplemente-gomeran.html

Ez a naplemente 2012 február első napjaiban készült Spanyolországban, Gomerra szigetén, ahol éppen életmentő terápián voltam egy Gyógyítónál.

Most pénteken, 2013 október 25-én Szántód és Tihany között egy másik ilyen csodát láttunk a Gyerekkel:

Két nappal később nyilalt belém a felismerés, hogy a két kép majdnem ugyanaz.
Persze vannak különbségek, de az a természeti csoda, amit akkor láttam, majdnem úgy ismétlődött meg most váratlanul az életemben.
Nem tudtuk mikor indul a komp, nem tudtuk, hogy pont akkor leszünk a vizen, amikor lemegy a nap és mi végignézhetjük.
Váratlan csoda.

Akkor az életben maradásért küzdöttem lelki szinten, most pedig nagyon úgy tűnik az Új Élettel küzdök éppen.

Nagyon remélem, hogy a mostani naplemente egy üzenet az Univerzumtól nekem, hogy minden teljesen rendben van...

munka off

AZért vagyok most már egyre biztosabb abban, hogy az új saját lakással valóban gyökeres változás kezdődött az életemben, mert 2 héttel ezelőtt meglepetésszerűen a főnököm közölte velem 3 percben, hogy megszűnik a részlegem. Volt munka, nincs munka.
Nem estem nagyon pánikba, csak kicsit.
AZóta hol jobb, hol rosszabb ez az érzés.
Hol bizakodom, hol meg sötéten látok mindent.
A munkában a végén már nem éreztem jól magam.
Kilógtam a fiatalok közül. Egyszerűen nem tudtak velem mit kezdeni.
Teljesen más élethelyzetben vagyunk.
Ez van.
Változás.
Remélem, hogy jön egy más lehetőség, ami jobb lesz, más lesz.
Remélem, hogy csütörtökön pedig az utolsó tárgyalás lesz, és végre el tudunk válni.
Ha mindent lezárok, ami a múlthoz köt, akkor remélem végre belép az életembe a Teljesen Új Erő, Energia és elrepít egy jobb síkra.
Csodavárás ON:

10milliószoros nap vagy amit akartok...

Tegnap volt elvileg.
AZ egyik féle buddhista számítás szerint. A másik szerint novemberben lesz.
A lényeg, hogy az Ember lehetőleg csak pozitív és jó gondolatokat fogalmazzon meg, ehhez tartsa magát, mert ilyenkor az univerzális erő felerősödik és ezt kapjuk majd vissza sokszorosan, amit aznap gondolunk vagy érzünk.
Akár igaz ez, akár nem, legalább arra jó, hogy az EMber figyelje a saját gondolatait, érzéseit és próbáljon jóra koncentrálni.

Gyerekkel lent vagyunk balcsin, mert őszi szünet van.
Voltunk egy kicsit sétálni, fent a hegybe. Gyerek fotózott, én pedig hagyom, hogy csattogtasson, élvezze ki. Majd szelektál az elképesztő mennyiségű fotóból.
Gyakoroljon, tapasztaljon.
Mondtam a Gyereknek, hogy ez a gép egy jó húzás volt az APjától.
Erre a Gyerek: Legalább ez az egy.
Erre Én: Nem csak ez az egy jó dolog van, ami vele kapcsolatos.
Itt vagy például Te. Nélküle nem jöhettél volna létre.

AZt gondolom, hogy ez így van. És amíg mi élünk, vagy amíg a Gyerek él, ez így is marad.
Nem fogom Exet sem megtagadni, sem letagadni. Sok szép emlékem van, ami a közös életünkből maradt. Ezeket én nem fogom elfelejteni.
Sőt a szívem egy kis részén mindig ott fog csücsülni, mert szerintem ezt nem lehet kitörölni.
Én nem akarom kitörölni.
Volt.
Sokáig jó volt.
Sokáig működött a szeretettől.
Aztán egyszer csak már nem. Én meg akartam javítani, Ő nem.
De ettől, az egész még hozzám is tartozik.
És igenis én is követtem el hibákat. Nem tagadom.
Fura érzés volt ezt magamban felfedezni.
Én már nem akarok rá haragudni, nem akarok gyűlölködni, nem akarok vele foglalkozni.
És sajnos ezt még nagyon nehéz elérni. Sokszor ott van bennem a gonoszság is, aminek szintén nincs értelme.
Remélem ahogy ezekre mind rálátok, és mindegyiket elfogadom, talán elmúlnak az idővel.

megint Márai

 "Nagyon fájt a szívem, egy évig azt hittem , hogy belehalok. De aztán felébredtem egy napon és megtudtam valamit...igen, azt a legfontosabbat, amit csak egyedül tudhat meg az ember. Megmondjam?.....Nem fog fájni?.... Kibírod? Hát igen én kibírtam. De nem szívesen mondom meg senkinek, nem szeretem elvenni az emberek hitét, egy gyönyörű téveszmébe vetett hitüket, amiből annyi szenvedés, de annyi nagyszerűség is származik: hőstettek, műalkotások, csodálatos emberi erőfeszítések. Te most olyan lelkiállapotban vagy, tudom. Mégis azt akarod, hogy megmondjam? Hát, ha akarod. De ne haragudj reám aztán...engem Isten megvert és megajándékozott ezzel, hogy megtudhattam és kibírtam és nem haltam bele. Mit tudtam meg?...Hát azt, hogy nincsen igazi. Egy napon felébredtem...és mosolyogtam.Már nem fájt semmi. És egyszerre értettem, hogy nincsen igazi. Sem a földön, sem az égben. Nincs ő sehol, az a bizonyos. Csak emberek vannak, s minden emberben van egy szemernyi az igaziból, s egyikben sincs meg az, amit a másiktól várunk, remélünk.Nincs teljes ember, és nincs az a bizonyos, az az egyetlen, az a csodálatos, boldogító és egyedül való. Csak emberek vannak, s egy emberben minden benne van, salak és sugár, minden. ....mert igazi nincs, mert a téveszmék elmúlnak, de én őt szeretem, és ez más. Ha az ember szeret valakit, mindig megdobog később a szíve, mikor hall róla, vagy látja.....azt hiszem, minden elmúlik, de a szeretet nem múlik el." (Márai Sándor)

Nem tudom, hogy azt tudom-e már mondani, hogy már nem fáj semmi.
Ha látom (ami szerencsére minimális alkalom), akkor már nem érzek semmit, nem remegek meg, nem történik semmi.
Igazából magamat is megleptem, amikor vasárnap összefutottam egy kedves, de régen látott ismerőssel, aki nemrég tudta meg Felperestől, hogy ugyan nem büszke rá, de már nem vagyunk egy család.
Beszélgettünk - elsősorban az Ő kisebbik fiáról, aki sajnos elég beteg- de szerencsére úgy tűnik most, hogy kordában tartható a betegsége. Jó volt látni azt a csodaszép két kisfiút!
Öröm volt a szívemnek, lelkemnek. Persze Ági elcsodálkozott azon, hogy Marci mekkora már.
SZóval beszélgettünk és szóba jött a történet és egyszer csak valami fájdalom megmozdult bennem.
Majdnem elsírtam magam. Nem is értettem miért.
Újra megjelent, jelzett, hogy azért még nem múlt el teljesen.
AZt hiszem ez a kicsi darab mindig ott fog maradni a szívemben, a lelkemben.
ÉS csak remélni tudom, hogy majd az idővel már alig fog fájni.
Talán már csak a régi családi fotókhoz tartozik még érzelem. Ezeken még tudok sírni.
Mert én a Felperessel ellentétben sosem fogom megtagadni a múltunkat, azt a 16 évet.

Várni, csak várni, mindig csak várni...

Nem mindig van türelmem várni.
Ez tény. Türelmetlen vagyok.
Sokszor sürgetném az Életet, pedig bizonyosan az Élet jobban tudja mikor minek van itt az ideje.
A napokban gondolkodtam el azon, hogy tulajdonképpen honnan volt erőm ennyit várni pld a lakás kérdés megoldására. (Meg más apróságokra is várnom kellett, de mindnek volt értelme)
Nem tudom.
Csak belül tudtam, hogy várnom kell.
KI kell várni az alkalmas időpontot, hogy megtaláljam a lakást.
De mindezek előtt ki kell várnom a megfelelő pillanatot arra, hogy a Felperessel meg tudjak egyezni.
Igaz, hogy ez egy nehezített sakkjátszmához hasonlított, de végül az eredmény a fontos.
A lakással pedig úgy voltam, hogy abban a házban ahol végül lakunk, hónapokig néztem egy lakást.
Hónapokig volt kirakva az erkélyére az "Eladó" tábla. Fel is hívtuk, de akkor magasnak hatott az ára.
Akkor még nem voltak meg a lehetőségeink arra, hogy a kért árat kifizessük.
Rengetegszer mentem el sóhajtozva a ház előtt, hogy itt szeretnék lakni, ilyen lakásban.
És végül a türelmemnek volt értelme.
Ha nem is az a lakás, de egy majdnem olyan, sikerült amihez talán nem kellett olyan nagy mértékben hozzányúlni.

Mostanában azon kapom magam, hogy türelmetlen vagyok, hogy igenis szeretnék már valakit magam mellé. Egy Férfit.
De most nincs már türelmem kivárni. Magam alatt vágom a fát, mert a saját türelmetlenségem miatt bosszantom magam fel.

Ma pedig ebbe az írásba futottam bele a közösségi oldalon:

"TANULJ MEG VÁRNI! „Lassan rájöttem, hogy a várakozás valójában művészet, és segít elérnünk bizonyos dolgokat. A várakozás nagyon-nagyon erőteljes lehet. Az idő roppant értékes. Ha két évig tudsz várni, néha elérhetsz olyasmit, amit ma nem érhetnél el, akármilyen keményen dolgozol, akármennyi pénzt szórsz ki az ablakon, akárhányszor vered is falba a fejed…” (Részlet Dennis Wholey: Bátorság kell a változáshoz című könyvéből.) Azok büszkélkedhetnek a legtöbb sikerrel életükben és a szerelemben, akik megtanulnak sikeresen várni. Kevesen birtokolják a várni tudás, a türelem adományát. Pedig a várakozás olyan nagy hatású eszköz, amely sok jóhoz segíthet hozzá. Nem mindig kaphatjuk meg rögtön, amit akarunk. Különféle pillanatnyilag nem elérhető dolgokat szeretnénk megtenni, elérni, megszerezni. De vannak, dolgok, melyeket, ha ma nem is tehetünk vagy kaphatunk meg, a jövőben elérhetünk. A várakozás nem elfecsérelt idő. Valami kialakul bennünk, valaki másban, az univerzumban. Nem kell szüneteltetni élettevékenységeinket, amíg várakozunk. Máshova irányíthatjuk figyelmünket: gyakorolhatjuk az elfogadást és a hálát, bízhatunk abban, hogy a várakozás közben is zajlik az életünk. Vess számot a türelmetlenségeddel, és hiányérzeteddel! Az a régi bölcsesség, hogy az ember nem mindig kapja meg, amit akar, csak részben igaz. Az életben gyakran megkaphatjuk, amit akarunk, különösen ha szívvel-lélekkel vágyunk rá, és ha megtanultunk várni. Ma elsajátítom a türelem művészetét. Ha erőtlennek érzem magam, mert várom, hogy valami bekövetkezzen, és nem az enyém az időzítés, akkor arra az erőre összpontosítok, amelyhez a várakozás megtanulása révén juthatok hozzá.
Melody Beattie"

Nyilván véletlenek nincsenek és így kaptam üzenetet, hogy de igenis várnom kell.
Na ja.
Csak legyek türelmes...

Derült égből a...

bírósági idézés.

Úgy hozta a postás az értesítőt, hogy fel sem csengetett Anyuékhoz.
Így el kellett bandukolnom a postára és megpróbálni átvenni azt a bírósági idézést, ami a ...né - (már nem létező nevemre), olyan címre érkezett, ami nagyon régen volt állandó lakcímem.

De a postán a KisHölgy azt mondta, hogy ha majdnem ugyanaz a nevem (!!!) és hoztam az értesítőt, akkor csak nekem szólhat.
Megkaptam.
Kinyitottam.


Legnagyobb megrökönyödésemre bírósági idézés volt benne- ami október 31-é, reggel 8 órára szól.
No ezt eddig is tudtam, hogy ez lesz a következő (és remélem az utolsó) tárgyalás időpontja.
De ami a meglepetést okozta, az a tárgya az idézésnek.

"Gyermek tartási csökkentés" tárgyában.


Ledöbbentem, hogy még vajon meddig megy el a Felperes, ami kikészítésünkben?
Muszáj voltam küldeni neki egy sms-t, hogy ezt tényleg komolyan gondolta-e.
AZt válaszolta, hogy ő nem kért ilyet.
Na ja, majd a bírónő a hülye?????

Mindenképpen kiderül október végén...

Nem tudom mi ez, de...

... sajnos nem Juhász Gyula: SZerelem? című versének az érzése.
pedig nagyon jó lenne már.

nincs túl jó kedvem, a hangulatom is meglehetősen őszies mostanság.

A Kiskorúval küszködünk az Ő Életének az installálásán a most már saját otthonunkba, de hát  nem nagyon akaródzik neki elszakadni a Nagyszülőktől, meg talán a megszokás, hogy oda megy haza stb.
A mostani hétvégén is pakoltunk, szereltünk. Nagyon sokat segített, tulképpen a TV szekrényt egyedül rakta össze, ami azért nagy falat volt.
Küzdünk a kis tér megszokásával, én meg az irtó kicsi konyhámmal.
Aki ismert régebben, tudta, hogy mekkora nagy konyhában garázdálkodhattam amikor a Családunk még az otthonunkban élt.
Pont tegnap jöttem rá, hogy a fantasztikus gyúródeszkámat sajnos ott hagytam a régi lakásban.

Tehát nem unatkozunk, pedig isteni lenne végre már egy hétvége, amikor nem pakolunk, nem szerelünk, hanem mint a normális család valami értelmes programot csinálunk együtt.

És most valahogy a hiány egyre nő bennem egy működőképes párkapcsolat után. IS.
De hát ez csak álom, úgy tűnik.
Tudom, ha az EmberLánya nagyon akarja, akkor tuti nem sikerül, mert annyira akarja, de a fenébe is, úgy érzem teljesen megérdemelnék egy normális Férfit magam mellett.

Megbocsátás?

Szoktam olvasni egy blogot - ami sokaknak nagyon elvarázsolt lehet - de én hiszek elég sok mindenben, mert annyi mindent tapasztaltam, hogy azt gondolom a sima fizikai valóságnál jóval többről szól az életünk.
http://elozoeletek.blogspot.hu/
Ennek a blognak van FB oldala is, és a tegnapi napi írás/jótanács a megbocsátásról illetve a bosszú elutasításáról szólt. Tudniillik nem jó a bosszú semmire sem, és próbáljuk meg ezt kikerülni.

Este munkából hazafelé egy filmes stábba botlottam (aki nem tudja reklámfilmekkel foglalkozom) és megörültem egy régi kedves kollégának. Majd megláttam, hogy a gyártócég egy olyan cég, illetve pont az egyik olyan emberük volt ott éppen a helyszínen, aki nekem évekkel ezelőtt nagyon sok fájdalmat és gondot okozott. Azt hiszem nem sok ember engedte meg magának velem szemben azt a viselkedést, amit ő anno igen. 4 éve nem beszéltem és nem találkoztam vele/velük.


Nem akartam vele beszélgetni, mert nincs miről, hiszen anno nem kért tőlem elnézést, de odajött hozzám és pár szót váltottunk, majd szóba került a "hogy van a családom?" kérdés, és így sok minden került előtérbe.
A beszélgetés közben figyeltem magam van-e még bennem düh, harag, esetleg bosszúvágy.
Semmi.
Nem volt bennem semmi, és ez nagyon jól esett.
Jó érzés volt, hogy mentes voltam minden negatív érzelemtől. Nem kellett küzdenem saját magammal, mert nem volt miért.

Este otthon pedig sokadjára hallgattam meg Zorán: "A szerelemnek múlnia kell" című számát, és olyan szomorú lettem tőle, hogy csak na.
Napok óta beakadt nálam a dal és a szövege különösképpen. Persze, napok óta padlón vagyok.
Bőgtem is, ahogy kell.

De azt hozta ki belőlem, hogy végül a dal szövegét és pár sort elküldtem Ex-nak és annak a Férfinak, aki az utóbbi hetekben rengeteg fájdalmat és néha  kevés izgalmat okozott nekem, de legalább újra Nőnek éreztem magam egy rövid időre miatta.
Annyit írtam csupán, hogy:
"Köszönöm, hogy általad megtapasztalhattam, hogy meg tudok nyílni, tudok szeretni, tudok őszinte lenni. Kár, hogy csak ennyi jutott"


És jól esett, hogy nem szemrehányást írtam nekik, nem dühös voltam, nem a bosszúvágy dolgozott bennem, és nem rosszat kívántam nekik.
Remélem tegnap volt az a pont, amikor végleg le tudtam zárni ezeket a fájdalmas dolgokat magamban.
Remélem...

AZ intimitásról

Tegnap jött velem szembe Osho-nak egy írás részlete.
Nyilván ez egy egész könyv, amiből most kiragadok pár sort, amelyek megfogtak.
Azért, mert én is egyre inkább így érzem, hogy ez lenne a lényeg két ember között.
Legyenek akár barátok, akár szeretők, akár szerelmesek, akár egy idősödő pár.
Enélkül nem megy.
Én is próbálom az utóbbi időben, és volt mostanság körülöttem olyan ember, akivel így viselkedem és nagyon nehezére esik ezt elfogadni.
Azt, hogy ő is ilyen nyílt legyen, az meg egyáltalán nem megy.
De ez nem nekem baj, hanem neki.


"Mindenki fél az intimitástól – más kérdés, hogy ezt felismerjük-e vagy sem. Az intimitás azt jelenti, hogy őszintén megnyílsz egy idegen előtt – és mindannyian idegenek vagyunk egymás számára; senki sem ismeri a másikat. Még önmagunk számára is idegenek vagyunk, hiszen nem tudjuk, kik vagyunk valójában.
Ezeregy dolgot rejtegetünk magunkban, nemcsak mások, de önmagunk elől is.
Az intimitás azt jelenti, hogy közel kerülsz egy idegenhez. Ehhez fel kell adnod minden védművedet; csak így érheted el az intimitást. De feltámad benned a félelem: ha semmilyen módon nem védekezel többé, ha az összes álarcodat leveted, honnan tudhatod, mit tesz majd veled ez az idegen?
Ezeregy dolgot rejtegetünk magunkban, nemcsak mások, de önmagunk elől is, mert egy beteg emberiség nevelt fel minket tele elfojtásokkal, gátlásokkal és tabukkal. És úgy érzed, hogy valakivel, aki idegen számodra – s függetlenül attól, hogy talán már harminc vagy negyven éve együtt élsz vele, az idegenség sosem tűnik el –, nagyobb biztonságban vagy, ha megőrzöl néhány védelmi eszközt magadnak, ha tartasz egy kis távolságot, hiszen a másik kihasználhatja gyengeségedet, törékenységedet, sebezhetőségedet.
Mindenki fél az intimitástól. 
 
És a problémát tovább nehezíti, hogy mindenki vágyik is rá. Mindenki sóvárog utána, mert máskülönben egyedül maradna az univerzumban – barát nélkül, szerető nélkül, bizalmas nélkül, olyan társ nélkül, aki előtt őszintén feltárhatná bármely sérelmét. Mert a sebek nem tudnak begyógyulni, ha nem tárod fel őket.
Minél inkább rejtegeted őket, annál veszélyesebbé válnak. Halálos fekéllyé fertőződhetnek.
Az intimitás egyrészt létszükséglet, és emiatt mindenki vágyik rá. Azt akarod, hogy a másik olyan intim viszonyba kerüljön veled, hogy lemond a védekezésről, feltárja előtted a sebeit, leveti minden álarcát és hamis személyiségeit, és anyaszült meztelenül fordul feléd.
Másrészt viszont mindenki fél az intimitástól – bizalmas viszonyra vágysz, de nem mondasz le a saját védműveidről. Ez az egyik legfontosabb konfliktusforrás a barátok és a szerelmesek között: egyikük sem akar felhagyni a védekezéssel, egyikük sem mer teljesen pőrén, őszintén és nyitottan fordulni a másik felé – pedig mindketten vágynak rá.
Ha nem szabadulsz meg az összes elfojtástól és gátlástól – melyeket a vallás, a kultúra, a társadalom, a szülők és az iskola nevelt beléd –, sosem tapasztalhatod meg az intimitást.
És neked kell megtenned a kezdő lépést.
Pedig ha nincsenek benned elfojtások és gátlások, akkor sebesüléseid sem lehetnek. Ha egyszerű, természetes életet élsz, nincs miért félned az intimitástól, és részed lehet abban a határtalan örömben, amikor két láng olyan közel kerül egymáshoz, hogy szinte egyetlen lángnyelvben egyesülnek. És ez a találkozás csodálatosan fölemelő, boldog teljességérzetet nyújt. Ahhoz azonban, hogy részed lehessen benne, előbb tökéletesen rendbe kell tenned a saját házad tájékát.
Csak aki meditál, az tapasztalhatja meg az intimitást. Neki nincs semmi rejtegetni valója. Már kivetett magából minden félelmet. Nincs benne más, csak csend és szerető szív.
Önmagadat teljes valódban el kell fogadnod. Ha nem tudod maradéktalanul elfogadni magadat, hogyan várhatod, hogy mások elfogadjanak?"

Osho-Intimitás

Mai bölcsesség

Egy emberért mindent vállalni kell.
Egy helyzetért nem. Amíg számunkra egy ember fontos - addig mindent vállalnunk kell érte, és megéri. Ez igazi vállalás.
Amikor nem az ember a fontos, hanem a helyzet megtartása: a lakás, a szociális és anyagi biztonság, a látszat, a környezet véleménye - akkor már megalkuvásról van szó.
Ez is elvállalható, de csak őszintén, legalább önmagunk előtt.
Ne csapjuk be magunkat ürügyekkel: a gyerekek érdekével, erkölcsi aggályokkal, a kímélettel. Gyávaságunk az újrakezdésre, félelmünk a változásoktól és az egyedül maradástól nehézzé teheti az együttélést, de fenntarthatja.
Azonban hazugságra nem lehet alapozni tisztességes kapcsolatot: biztosan összeomlik.

(Popper Péter) 

AtyaÉg, Én hány évig csaptam be saját magam.
Az Otthon, a Család, a LétBiztonság nevében...

Hangulatingadozás - lefelé

Tegnap itt volt az ÚjHold.
Ami tökéletes a félelmek, a blokkok elengedésére, az új kezdésére és igazából erre kellett volna koncentrálnom.
Ehelyett a Kiskorúval próbáltam beszerezni a füzeteket és a könyvek kötéséhez szükséges dolgokat.
Tudom késeinek tűnik, de mivel most már gimnazista, itt már nem szokás előre kiosztani a tanárok füzet igényeit, hanem a tanítás első hetében derül ki melyik tanár mit szeret.
Utána a Gyereket leraktam a Nagyszüleinél (ahol eddig is laktunk), hiszen az ÚjOtthonunkban még nem pakolt ki annyira, hogy elférjen akár az íróasztalánál akár, vagy a zongora és az ágy között az 5 cm-en.
Egyem a lelkét, kissé lusta a szentem.
Én meg GonoszAnyaként úgy döntöttem nem pakolok egy KisKamasz helyett.
Tehát elég későre keveredtem Haza.

Már hazafelé is olyan szomorúság uralkodott el rajtam, hogy mire hazaértem roppantmód sajnáltam magam.
Baromira Egyedül éreztem magam, sajnos most a szó rossz értelmezésében.
Végül bőgtem is egy kicsit az erkélyemen egy pohár habzóbor és pár szál cigi társaságában.
(igen, most bagózom-mert most éppen így esik jól és lázadok ezek szerint)

Végül azt hiszem álomba sírtam magam.
Tudom nem hangzik jól, de most ez van.
Most nagyon hiányzik egy Társ.
Nem akarok senkivel sem együtt élni perpill, és élvezem a saját birodalmat.
De azt igen, hogy naponta valakivel tudjak beszélgetni, akár butaságokról, akivel tudjak elmenni egy moziba, vagy beülni inni vagy vacsizni.
Vagy akihez néha hozzá lehet bújni minden kérdés nélkül, aki mellett kicsit lehetek végre gyönge Nő, és fáradt Anya.
Most belefáradtam a HarcosAmazon és a MindentMegoldóSZuperWOman szerepébe.

Gyerek vs Felperes vs Mostoha

A múlt héten a Gyerek gólyatáborban volt, én meg ugye vidéken külön. Így az Apjával töltött pár napot.
Már az első napon sikerült kiborulnia, sírva vagdosta a fájdalmait az Apja fejéhez. AMi gondolom meglepte őt, hiszen ezt még így ebben a formában nem tapasztalta meg.
Na persze ebben az egészben az ÚjJövendőbelinek alapos szerepe volt.
Nem tudom hogy s mint alakultak így a dolgok, de nem örültem a híreknek.

Később kiderült, ez a harc folytatódott pénteken is, ekkor már a Gyerek és az ÚjJövendőbeli között.
Hiszen eljött a szeptember, amikor is előre bejelentették, hogy az ÚjJövendőbeli már együtt fog élni a Felperessel.

Sőt ez még vasárnap érte el a tetőfokát, amikor is az ApaiNagyszülőknél voltak az és az ÚjJövendőbelinek megint sikerült úgy beszólni a Gyereknek, hogy az először nekiesett a torkának, majd sírva elrohant.
Éljen az odafigyelés, az érzékenység, és a gyereknevelés.

Később a Gyerek az ApaiNagyapjától azt is megtudhatta, hogy Én és Felperes között azért nem működött a dolog, mert nekem nincs diplomám, tehát nem egyenlő alapokról indultunk (????) és ráadásul én még nem voltam hajlandó felüli mögé a motorra.
(De van, csak az egy spec alapítványi diploma, amiért is 2 évig jártam főiskolára, csak nem hivatalosan elismert)

Ha valóban ezen múlik egy hosszú, szerető házasság, akkor azt hiszem én valahol nagyon le vagyok maradva...

AZ érzelmi intelligenciáról, a kommunikációról, a problémák megbeszéléséről, a küzdésről, az elfogadásról, a szeretetről nincs szó...

Megint Márai

Nagy bátorság kell ahhoz, hogy egy ember fenntartás nélkül engedje szeretni magát.
Bátorság, csaknem hősiesség.
A legtöbb ember nem tud szeretetet adni és kapni, mert gyáva és hiú, fél a bukástól.
Szégyelli, hogy odaadja, s még sokkal inkább szégyelli, hogy kiadja magát a másiknak, elárulja titkát.
Azt a szomorú, emberi titkot, hogy szüksége van gyengédségre, nem tud meglenni nélküle.

Márai Sándor

Egyedül

Annyit olvastam már az egyedüllétről, a magányról.
A kettő persze nem ugyan az.

Eddig az életemben nem szerettem egyedül lenni, talán féltem az egyedülléttől.
De most, valahogy ez is megváltozott. Gyerekkoromban is utáltam egyedül leni.

Tudom, hogy Egyedül vagyok pillanatnyilag, mint Nő, de lesz majd másképpen, amikor majd mellettem lesz az a Férfi, akire vágyom.
Most meg kell tapasztalnom milyen Egyedül lenni, Önmagammal.
Jól elbeszélgetünk, az biztos. Néha kicsit hangosan, máskor jutunk kompromisszumra is.

Most, hogy megtapasztaltam, hogy a nyár alatt felhalmozódott rengeteg és fárasztó, kimerítő munka mellett is, meg tudtam oldani a lakás dolgait, a becsomagolást, a szelektálást, a költözést, a kicsomagolást és ezek végén ott vagyok Én, akinek nem segített senki.
Na jó, néha egy-két ember, és persze akik dolgoztak a lakáson.
De én szerveztem össze, én fizettem ki, én találtam ki a lakást, én "Teremtettem" meg az Önálló életemet.

És most előre elhatározva egyedül nyaralok.
Egyedül.
És élvezem.
A Csendet, a saját magam hangját, vagy a Belső Hangomat. Élvezem, hogy nem kell mások körül ugrálnom, azt eszem, amit éppen kívánok, azt csinálok, ami jól esik. Annyit nézem a csillagokat, amennyi a kedvemre való. Egyedül vagyok.
Mégsem magányosan.
Vannak barátaim, vannak a SZüleim, van a Kisfiam.
Felfedezem az Egyedüllét örömét, kihívását, energiáját.
És valahol tudom legbelül, hogy ez nem fog örökké tartani.
Ha képes vagyok szeretni egyedül lenni, akkor majd változni fog ez is.

az Új Élet...

Nyár este, pezsgő, mozzarella, paradicsom, bazsalikom, bagett, camambert, gyönyörű kilátás, erkély=első este itthon...

A Gyerek  versenyen és táborban. Ő nincs most velem, de remélem hamarosan.
Az Ő szobája még nincs kész, mert nem volt ideje pakolni, és a nappali elég ideiglenes (nincs benne szerkény, se polc csak dobozok), de a miénk.
Nem véletlenül terveztem így, hogy mostanra essen. Akár szimbolikus jelentése is lehet: most kezdődik az Én Életem/ a Mi Életünk.

A gyerek csütörtökön volt az Apjánál, ahol is találkozott és beszélgetett az ÚjBoldogsággal a 27 évessel, aki is közölte vele, hogy ő lesz a Future Mostoha mamája.
A Gyerek rákérdezett a gyerektémára is, de a 27 éves flegmán közölte vele, hogy nemrég mensturált, úgyhogy még nem terhes...

Na Ő sem tudja, hogy kéne kezelni egy kamaszt.
De mindegy is, mert úgy döntöttem, hogy az Életem innentől kezdve gyökeresen megváltozik és bizony BOLDOG leszek Én is...

Évforduló

Tegnap este Anyuval rosé pezsgőztünk. Isteni volt.
Tegnap volt 2 éve, hogy Ex munka után otthon közölte velem, hogy a részéről ennyi volt.
Kinyírta az életünket.

10 lépcső

Tíz lépcső

Szórd szét kincseid – a gazdagság legyél te magad.
Nyűdd szét díszeid – a szépség legyél te magad.
Feledd el mulatságaid – a vígság legyél te magad.
Égesd el könyveid – a bölcsesség legyél te magad.
Pazarold el izmaid – az erő legyél te magad.
Oltsd ki lángjaid - a szerelem legyél te magad.
Űzd el szánalmaid – a jóság legyél te magad.
Dúld fel hiedelmeid – a hit legyél te magad.
Törd át gátjaid – a világ legyél te magad.
Vedd egybe életed-halálod – a teljesség legyél te magad.

Weöres Sándor

nabekker-tudtam, hogy bekövetkezik, de mégis

tegnap a Gyerek a Másik Nagyszülőknél volt.
Én késő éjjelig dolgoztam.
Ma, amikor hazaértem mondta Gyerek ,hogy Ádámka, az unokatestvére megkérdezte:
"Marci Te tudtad, hogy féltestvéred lesz???"
ok.
értem.
gondoltam.

de megittam 3 pohár bort, mire felfogtam.
a Fiam ki van semmizve.
a FiatalFeltörekvő kedvéért, aki szül egy 46 évesnek 27 évesen egy vagy több gyereket.
nem ragozom tovább...
inkább...

update: állítólag a hír nem igaz.
de kérdem én, egy 6 éves gyerek magától miért találna ki ilyet, ha a családban nem erről lenne szó.
és még Ex rajtam kéri számon, hogy nem bízom meg benne.
mert majd ő okosan fogja ezt közölni velünk, ha mégis.

a fájdalomról

„A fájdalom nem azért van, hogy szomorúvá tegyen, ne feledd. Ez az a pont, ahol az emberek mindig eltévednek... A fájdalom csak azért van, hogy éberebbé tegyen - mert az emberek csak akkor válnak éberré, amikor a nyílhegy mélyen a szívükbe hasít, és megsebzi őket. Egyébként nem ébrednek fel. Amikor az élet könnyű, kényelmes és zökkenőmentes, akkor kit érdekel? Akkor ki törődik az éberséggel? Amikor a barátod meghal, az egy lehetőség. Amikor a szerelmed elhagy... azok a sötét éjszakák, amikor olyan magányos vagy... annyira szeretted őt, mindenedet kockára tetted érte, és most hirtelen nincs többé veled. Magányosságod sírásában… ott a lehetőség; ha jól használod, tudatossá tesz. A nyíl hegye fájdalmasan éget - használd fel. A fájdalom nem azért van, hogy nyomorulttá tegyen, hanem azért, hogy tudatosabbá válj! És ha tudatossá váltál, minden szenvedés eltűnik.”

/ Osho /

Megint Márai

"Megvárni, egy angyal és egy szent türelmével, amíg a dolgok - emberek, eszmék, helyzetek -, melyek hozzád tartoznak, eljutnak hozzád.
Egyetlen lépést sem sietni feléjük, egyetlen mozdulattal, szóval sem siettetni közeledtüket.
Mert bizonyos emberek, eszmék, helyzetek, melyek életedhez, jellemedhez, világi és szellemi sorsodhoz tartoznak, állandóan útban vannak feléd.
Könyvek.
Férfiak.
Nők.
Barátságok.
Megismerések, igazságok.
Ez mind feléd tart, lassú hömpölygéssel, s találkoznotok kell egy napon.
De te ne kapkodj, ne siettesd útjukat és közeledésüket.
Ha nagyon sietsz feléjük, elkerülheted azt, ami fontos és személyesen a tiéd.
Várj, nagy erővel, figyelmesen, egész sorsoddal és életeddel."

Márai Sándor: Füveskönyv

Hányba vágjam Drága jó Lajosom?

Nem tudom látta-e valaki ezt a régi filmet?
Örkény: Tóték-ból készült film. IS.
No persze nekem a film  a fontos, ha már filmekben (filmekkel dolgozom).

AZ elmúlt 2 hétvégén dobozoltam. Mint a Tóték.
Na jó, én nem vágtam, hanem töltöttem.
AZ üres dobozokat. Meg.
Az életemmel.
Vagy a maradékával.
Furcsa volt.
Féltem az egésztől.
Milyen érzés lesz?
Fájni fog?

Jelentem: Nem fájt.
nem éreztem semmit.

AZ fájt, amikor megláttam, hogy Ex miket ott hagyott a volt lakásban, ami az elmúlt 16 évre emlékeztethetné.
EZ fájt.
Hogy a SZüleim ajándékát kiszortíroztam.AMiket Ő ott hagyott, mert nem kell. nem akarja, hogy emlékeztesse bármire is...
SZánalmas.
Szánalmas???

AMiket én csináltam neki szeretettel SK, azokat is.
Hogy a fényképalbumokat is.

Fájt.

De a lakás már nem volt rám hatással.

Ma költöztünk.

Ma vitték Misiék a dobozainkat az új helyre...

AMi nincs kész.

Félkész állapot, mégis furcsán izgató...

Elfáradtam...
Még nincs új hely, de nemsokára lesz.

Lesz.
Saját életünk...

Van ami még mindig fáj.
Sajnos...

De nem minden áron

Ezt a cikket ma kaptam az egyik barátnőmtől és valóban hasonlít az én történetemre.
Végigolvasva és egy szakértő szemével nézve, nagyon lehetséges, hogy én is nagyon rosszul reagáltam anno Ex kirohanására.
Az Ő egyéni krízisére rosszul reagáltam és valószínűleg azóta is rosszul reagálok, mert a pusztítását látom, nem a segítség kérését.
Igaz, segítséget már nem tőlem kér.
Sőt, szerintem nem kér segítséget...

"A házasság megmentése, különösen, ha közös gyermek van, valóban rendkívül fontos. De nem minden áron. Semmi nem indokolja ugyanis azt, hogy maga teljesen megváltozzon, és csak a férje kívánságait lesse. Azt sem, hogy „kapkodja a fejét”, és „beleőrüljön” a bizonytalanságba. Alapvetően nem házassági krízisről van szó, hanem férje egyéni kríziséről, amely azáltal vált házassági krízissé, ahogy maga reagált erre. Tudom, hogy nem könnyű egy ilyen helyzetben józanul és megfontoltan cselekedni, de most éppen erre lenne szükség. Ahhoz, hogy így tegyen, meg kell szabadulnia mindattól, ami ezt megakadályozza: bármilyen nehéz, de azt is reális alternatívaként kellene elfogadnia, hogy a házassága esetleg nem megmenthető."

http://intimitas.cafeblog.hu/2013/07/17/megmenteni-a-hazassagot-de-nem-minden-aron/

Márai

"Tükörbe sokáig kell nézni, sokszor és sokáig, amíg végre megismeri az ember igazi arcát. A tükör nemcsak sima ezüstlap, nem, a tükör mély is, mint a tengerszemek a hegyekben, s aki nagyon figyelmesen hajol (...) felülete fölé, egyszerre a mélybe lát, s mindig új és új mélységeket lát, s mindig messzebb dereng az arc, mely a tükör fölé hajol, s mindennap lehull egy álarc az arcról."

(Márai Sándor)

Történések

Rengeteg dolog történik velem, körülöttem mostanság.
Elragadnak a tennivalók, pedig most kifejezetten jó dolgok jönnek és adnak nagy lökést.

Legyen annyi elég, hosszas küzdelem után sikerült elérnem, hogy lett egy lakásunk.
A Gyereké és az enyém. Saját. Nem bérlemény.

Persze mint mindig, most is tartogatott az Ex kellemetlen meglepetéseket (mint pld kiderült, hogy eladta a nagy lakásunkat szó nélkül, és csupán 1 hónapot kaptam, hogy az új lakásunkat megvegyük, rendbe rakjuk és kiköltözzünk a régiből).
Ezek a dolgok zajlanak most, és persze munka fronton is rengeteg a történés.

Azt érzem, hogy a költözés az életem egyik legnagyobb fordulópontja lesz.
Pozitív értelemben.