Üresség - Emptiness

Napközben az ijedtség után benyomtam pár páleszt, hogy ne remegjek annyira, de enni csak este tudtam egy keveset.
Este nem ittam semmit, ahhoz sem volt kedvem és az nem old meg semmit sem.
Még a bor ízét sem kívántam, a zsibbadásra sem vágytam. Az érzékeim totál sokkban voltak.

Este feküdtem az ágyamban és próbáltam elaludni.
Nem ment. Sokáig csak forgolódtam.
És megéreztem, hogy belül - legbelül - teljesen üres vagyok. Félelmetes érzés érezni, hogy mintha minden eltűnt volna a belsőmből.
Nincs már bennem semmi. Se érzések, se gyűlölet, se szeretet. Csak egy valami maradt, ami viszont most újra mindent kitölt. A FÁJDALOM.
Így nagybetűvel.
És igen, sajnos ráeszméltem, hogy amin dolgoztam majd 3 évig, az a fájdalom most újra előtört és ehhez elég volt 5 perc. 5 perc a Felperessel és minden felkavarodott.
Olyan igazian, mint az utóbbi napok heves szélvihara is kavarhatta a havat ott, ahol van hó.
Jött, először nem is éreztem, majd egyre fokozódott, végül reggelre csak konstatáltam az állapotom.
Nincs jó kedvem.
Igazából bármelyik percben csak folynak a könnyeim, a lelkem helye fáj és a szívem majd megszakad.
Nincs se kedvem, se erőm újra, elölről kezdeni.
Elfáradtam.
Belefáradtam az egész életembe, a küzdelembe, a védekezésbe.
Fogalmam sincs hogy lesz ezután.

Elég volt.
Feladom...

A SZeretet ünnepe után...

Elmúlt ez is.
Rövid.  Mindig túl rövid ez a 3 nap.

Jól telt. Kamasz idén Szenteste velünk volt, így a szüleimnél ünnepeltünk. Vittem a halászlevet, a saját szokásos krumplisalátát, a lazacfilét és a 10 féle aprósütit.
Igaz Anyu is csinált Nagyi féle krumplisalit, meg a kedvenc szárnyassalátámat.
Hála Istennek náluk is minden rendben volt, nyugalom volt, énekszó, csengettyű és Kamasz kérésére hazajöttünk.
A Gyerek 26-a délelőttől kezdve volt Apjával, ahogy az kérte. Nyilván nem volt előre megbeszélve velem, csak jött a mail mit és hogy akar.

4 napig bírták.
Tegnap amikor Kamasz felhívott, hogy egyedül van náluk, mert elmentek színházba (igazsághoz tartozik, hogy a Gyereknek is mennie kellett volna-de nem volt hozzá kedve.)
Így amikor felhívott, megkértem, hogy nézzen már körül ott, véletlenül nem találja-e meg Nagyi keksztartóját, ami nekem kedves és valószínűleg az Apjánál lehet, mert ANyuval mi sehol sem találtuk az elmúlt 1 évben.
Mert nem pakoltam el, vagy bárhogy nála maradt. Megtalálta egy szekrényben anélkül, hogy kutatnia kellett volna. Este már állt a bál az Apjával.
Ma délelőtt írtam mailt a Felperesnek, hogy nem értem miért nem lehet velem a kutya, amikor ők holnap elutaznak nyaralni és nagyon kérem, azt a küblit adja oda a Gyereknek emlékül.
Erre a gyereket összepakolta, hazahozta.
Bejött a lakásba és elkezdett ordítani velem és mindennek elmondani, hogy én tehetek mindenről, hogy a gyerek spicli és nekem kémkedik és neki meg hazudik stbstbstb.
Soha többé nem akar velem szóba állni, rohadjak meg... blablabla.
Rángatta az ajtót. Nagyon megijedtem, mert hirtelen végigfutott rajtam, hogy ez most ugyanaz a szitu, mint 3 éve.
Először azt akartam, hogy próbáljuk megbeszélni és ne menjen el, de rájöttem, hogy nem szabad ellenkeznem, jobb, ha hagyom elmenni.
A folyosón még utána szóltam, hogy a kutyához ugyanannyi közöm van, mint neki. Erre ordítva a középső ujját mutogatva szitkozódott, hogy ló..@hoz sincs közöm soha többé.
A gyerektől elvette a lakása kulcsát.
Még utólag délután kaptam egy kedves "utolsó" emailt.
Még jó, hogy eddig ünnepeltük a szeretet ünnepét.

Tegnap este jó volt a SZentcsalád ünnepén este misét hallgatni a Szent Anna templomban.

Nem értem, és nagyon ijesztő, hogy 3 év elteltével még mindig ennyi indulat, gyűlölet, agresszió van benne felém.
És ez az, amivel nem tudok mit kezdeni, csak megijedni és sírni.
Ugyanaz a gyomorgörcs és a félelem kapcsolt be, mint 3 éve.
Soha többé nem szeretném ezt átélni.

ui: ha kérte volna normálisan, hogy had maradjon az ott nála nagyi emlékére, nyilván belementem volna.
Én elküldtem neki a gyerekkel egy doboz karácsonyfa díszt, amit még egy régi barátnőjétől kapta évekkel előttem.
Azt is visszaküldte a gyerekkel.
Bár nekem ehhez semmi közöm sincs...

Nem értem

mindig történik valami...

Most éppen az, hogy mivel a nyavalyám nem akar(t) elmúlni, a múlt héten is itthonról dolgoztam.
De kedden reggel felhív a főnököm, hogy hát akkor most kiderült, hogy tényleg otthonról is tudok dolgozni, és akkor maradhat így, de akkor december 1-től fele fizetés, azt passz.
amúgy az eredeti sem volt sok, elég meg pláne nem egy havi költségeinkre.
De hát most mit tegyek? A kevés is pont ennyivel több, mint a 0.
Most megint nekiláthatok munkát keresni.

Az antibiotikumtól viszont alig alszom és ezzel együtt jár az agyam.
Eljutottam éjjel oda, hogy akkor most már elegem van a régi dolgokból.
Hallod Univerzum?!
NEM ragaszkodom többé a filmes-reklámos munkához, nem ragaszkodom többé elmúlt férjhez, szerelmekhez. Hagyjuk a fenébe a sóhajokat, a bánatot, mert lássuk be hiába próbálok széllel szembe pisilne, úgysem megy, mert visszafújj a szél.
Tehát akkor váltani kell. És így is lett: beleállok a viharba és jussunk már valamire.
Akkor ITT vagyok nesze nektek teljes egészében, azt történjék már valami új és izgalmas.

Feladtam a labdát mi???
Na erre varrjon odafent valaki gombot...