Oldalak

2014. december 30., kedd

Üresség - Emptiness

Napközben az ijedtség után benyomtam pár páleszt, hogy ne remegjek annyira, de enni csak este tudtam egy keveset.
Este nem ittam semmit, ahhoz sem volt kedvem és az nem old meg semmit sem.
Még a bor ízét sem kívántam, a zsibbadásra sem vágytam. Az érzékeim totál sokkban voltak.

Este feküdtem az ágyamban és próbáltam elaludni.
Nem ment. Sokáig csak forgolódtam.
És megéreztem, hogy belül - legbelül - teljesen üres vagyok. Félelmetes érzés érezni, hogy mintha minden eltűnt volna a belsőmből.
Nincs már bennem semmi. Se érzések, se gyűlölet, se szeretet. Csak egy valami maradt, ami viszont most újra mindent kitölt. A FÁJDALOM.
Így nagybetűvel.
És igen, sajnos ráeszméltem, hogy amin dolgoztam majd 3 évig, az a fájdalom most újra előtört és ehhez elég volt 5 perc. 5 perc a Felperessel és minden felkavarodott.
Olyan igazian, mint az utóbbi napok heves szélvihara is kavarhatta a havat ott, ahol van hó.
Jött, először nem is éreztem, majd egyre fokozódott, végül reggelre csak konstatáltam az állapotom.
Nincs jó kedvem.
Igazából bármelyik percben csak folynak a könnyeim, a lelkem helye fáj és a szívem majd megszakad.
Nincs se kedvem, se erőm újra, elölről kezdeni.
Elfáradtam.
Belefáradtam az egész életembe, a küzdelembe, a védekezésbe.
Fogalmam sincs hogy lesz ezután.

Elég volt.
Feladom...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése