Ez lenne az első Karácsonyunk itthon, a saját lakásunkban.
De Ex nem engedte, hogy Gyerek velem legyen, mondván tavaly velem volt, és a bíróság is azt mondta, hogy váltani kell. Bármennyire próbáltam szépen kérni, hajthatatlan maradt.
Nekem így engednem kellett.
Azt találtam ki, hogy 23-án feldíszitjük Gyerekkel a fánkat és már 24 korán megjön nekünk kettőnknek az ANgyal.
Tegnap elkészültünk a fával, megcisnáltam a Betlehemünket is, mint minden évben, amióta Gyerek van.
Csodás nagy fánk van a lakáshoz képest, de elférünk tőle, és nagyon finom az Illata.
EzüstErnő, mert Gyerek elnevezte jól bírja a kikébzést.
Mivel ma reggel mindketten korán ébredtünk, már kora reggel itt járhattak az Angyalok.
Volt reggel nagy örömködés a csomagoknak. Gyerek rögtön nekilátott bontogatni. De hát így terveztem, hogy már ma tudjon örülni mindennek.
TV-ztünk, kávéztam, kicsit ráhangolódtunk az Ünnepre.
DÉlelőtt készítettem egy egyszerű ebédnek valót, ami ünnepi, de gyors. Lévén sokat nem leszek itthon a következő pár napban.
Utána mosogatás, zuhany hajmosás, öltözés.
Bementünk Nagyihoz a kórházba. Gyerekkel megbeszéltük, hogy most Ő is bejön, hogy tudjon a Dédijének Boldog Ünnepet kívánni ő is, és végre lássák egymást.
Kicsit tartottunk tőle, hogy fogja bírni Gyerek a látványt és a kórházt, de derekasan helytállt.
Itthon bekaptuk a gyors ebédet, segített becsomagolni az ajándékokat, és végül az APja jött is érte.
AZóta végre, mint egy IgaziNő, befestettem a körmömet úgy, hogy nyugton maradtam.
Lesem a szomszéd házakban a Karácsony fényeit, és az Angyalokat.
Úgy szeretem ezt a CsodaVáró hangulatot...
Majd pakolok, és később felmegyek Anyuékhoz, most csak hármasban fogunk Ünnepelni.
Rendhagyó Karácsony - én így is szeretlek...
2013. december 24., kedd
2013. december 18., szerda
Narkisszosz - Νάρκισσος
Nem tudom írtam-e, hogy tavaly ősszel jártam Singer Magdihoz VálásTerápiásCsoportba.
Úgy éreztem, hogy talán ez is segíteni tud kilábalni a gödörből.
Nagyon érdekes és jó kis csapat gyűlt össze.
Igazából egymás történetei által is gyógyultunk. Mondjuk ott találtam rá az EgyikLegjobbBarátnőmre is, akivel azóta elválaszthatatlanok vagyunk. Igazi Sorstársak.
Kettőnk életében elég sok (talán túl sok is) a párhuzam.
Mindketten Bika jegyűek vagyunk, a fiaink Bakok, sőt a két fiú között 2 hét különbség van.
G megér sokkal több figyelmet és bejegyzést.
Vissza tehát a mondandómhoz.
S-val is ott találtunk egymásra, és támogattuk egymást sokszor, amíg a válások zajlottak.
Az ő volt férje filmes, S is és valamennyire én is, így kettőnk között ez volt a kapocs.
Egyik nap azt mondja, hogy figyeljek, szerinte az én volt férjem is biztosan nárcisztikus.
Hümmögtem.
Átküldött nekem egy linket egy írással.
Elolvastam és koppant egyet (sokkal többet) az állam.
Tökéletes leírás:
http://chezdubarry.blog.hu/2013/01/15/a_narcisztikus_ferfi
Picassoról kicsit bővebben ugyanitt.
Számomra az volt az ijesztő, hogy valóban nem lehet ezt érezni mi történik.
Csak arra emlékszem, hogy a házasságom végén már nem voltam semmi.
Nem éreztem magam se Nőnek, se Embernek, csak egy Robotnak.
Akit nem szeretnek, akit csak használnak.
Igazából döbbenetes volt végigolvasni a sorokat és ráébredni utólag, hogy mi is történt velem.
Persze, nyilván egy ilyen személyiségnek a legfontosabb, hogy ki ne derüljön, vele valami nagyon nem stimmel.
Ezért nem volt Ex hajlandó velem terápiára jönni, sem megoldást keresni az őt kínzó állandó problémákra.
Sosem jött. Annyiszor kértem, amikor csak éreztem, hogy valami nem stimmel.
No ezt a cikket más ismerősömmel (másik csoportból) is megosztottam és P pedig egy még összefogóbb írást talált nekem:
http://pszichologiater.blogspot.hu/2013/02/a-narcisztikus-szemelyisegzavar-teljes.html
Félreértések elkerülése végett NEM magamat akarom menteni, sőt NEM Ex-et akarom ócsárolni, hanem egy betegségről írok, amiről valószínűleg Ex sem tud.
Ő "csak csupán" vergődik a saját problémájában, amit nem tud beazonosítani.
Pont ez a betegség az, amiért menekül egyik nőtől a másikig, ha már nem elég "imádás" érkezik a Nőtől.
Pont ezrét nem volt elég már én sem 15 éve után, mert belefáradtam.
Akkor még nem tudtam mibe.
Nyilván az a Nő, aki éppen imádja - mert egyébként lehengerlő és intelligens és okos és tehetséges-az ezt a bajt nem látja, mert éppen szerelmes (mint anno én) - ez csak pár év múlva érződik, hogy valami nagyon nem stimmel.
Valószínűleg ezt éreztem már a kapcsolatunk elején is, és ezért voltam többé-kevésbé állandóan beteg amíg a házasságunkban éltem.
Voltam pánikbeteg, 4 keresztes asztmás allergiás, gluténérzékeny, krónikus "nem evő", fogytam és híztam.
A legelképesztőbb tapasztalatom az volt, amikor a gluténérzékenység összes felszíni tünete elmúlt, miután nem éltünk együtt 3 hete. AZóta sem jöttek elő.
Ennyi a betegségek lelki okairól érintőlegesen.
Úgy éreztem, hogy talán ez is segíteni tud kilábalni a gödörből.
Nagyon érdekes és jó kis csapat gyűlt össze.
Igazából egymás történetei által is gyógyultunk. Mondjuk ott találtam rá az EgyikLegjobbBarátnőmre is, akivel azóta elválaszthatatlanok vagyunk. Igazi Sorstársak.
Kettőnk életében elég sok (talán túl sok is) a párhuzam.
Mindketten Bika jegyűek vagyunk, a fiaink Bakok, sőt a két fiú között 2 hét különbség van.
G megér sokkal több figyelmet és bejegyzést.
Vissza tehát a mondandómhoz.
S-val is ott találtunk egymásra, és támogattuk egymást sokszor, amíg a válások zajlottak.
Az ő volt férje filmes, S is és valamennyire én is, így kettőnk között ez volt a kapocs.
Egyik nap azt mondja, hogy figyeljek, szerinte az én volt férjem is biztosan nárcisztikus.
Hümmögtem.
Átküldött nekem egy linket egy írással.
Elolvastam és koppant egyet (sokkal többet) az állam.
Tökéletes leírás:
http://chezdubarry.blog.hu/2013/01/15/a_narcisztikus_ferfi
Picassoról kicsit bővebben ugyanitt.
Számomra az volt az ijesztő, hogy valóban nem lehet ezt érezni mi történik.
Csak arra emlékszem, hogy a házasságom végén már nem voltam semmi.
Nem éreztem magam se Nőnek, se Embernek, csak egy Robotnak.
Akit nem szeretnek, akit csak használnak.
Igazából döbbenetes volt végigolvasni a sorokat és ráébredni utólag, hogy mi is történt velem.
Persze, nyilván egy ilyen személyiségnek a legfontosabb, hogy ki ne derüljön, vele valami nagyon nem stimmel.
Ezért nem volt Ex hajlandó velem terápiára jönni, sem megoldást keresni az őt kínzó állandó problémákra.
Sosem jött. Annyiszor kértem, amikor csak éreztem, hogy valami nem stimmel.
No ezt a cikket más ismerősömmel (másik csoportból) is megosztottam és P pedig egy még összefogóbb írást talált nekem:
http://pszichologiater.blogspot.hu/2013/02/a-narcisztikus-szemelyisegzavar-teljes.html
Félreértések elkerülése végett NEM magamat akarom menteni, sőt NEM Ex-et akarom ócsárolni, hanem egy betegségről írok, amiről valószínűleg Ex sem tud.
Ő "csak csupán" vergődik a saját problémájában, amit nem tud beazonosítani.
Pont ez a betegség az, amiért menekül egyik nőtől a másikig, ha már nem elég "imádás" érkezik a Nőtől.
Pont ezrét nem volt elég már én sem 15 éve után, mert belefáradtam.
Akkor még nem tudtam mibe.
Nyilván az a Nő, aki éppen imádja - mert egyébként lehengerlő és intelligens és okos és tehetséges-az ezt a bajt nem látja, mert éppen szerelmes (mint anno én) - ez csak pár év múlva érződik, hogy valami nagyon nem stimmel.
Valószínűleg ezt éreztem már a kapcsolatunk elején is, és ezért voltam többé-kevésbé állandóan beteg amíg a házasságunkban éltem.
Voltam pánikbeteg, 4 keresztes asztmás allergiás, gluténérzékeny, krónikus "nem evő", fogytam és híztam.
A legelképesztőbb tapasztalatom az volt, amikor a gluténérzékenység összes felszíni tünete elmúlt, miután nem éltünk együtt 3 hete. AZóta sem jöttek elő.
Ennyi a betegségek lelki okairól érintőlegesen.
2013. december 10., kedd
Napi kórház
Írtam már november 25-i bejegyzésben, hogy az EgyetlenNagymamám kórházban van.
95 éves múlt júliusban.
Elesett otthon, összetörte a jobb lábát (nem combnyak, hanem valami más), műteni kellett.
Azóta pedig elfogyott az ereje, teljesen összetört, elfogyott.
Igyekszem bejárni hozzá minden nap, mert általában ebédre megyek megetetni, de vannak napok, amikor sírva jövök el és várom, hogy mikor csörög a telefon, hogy holnap már nem menjek.
Ezt nem tudom elfogadni.
Vannak nagyon rossz napjai, mint pld most vasárnap volt. Igazából már 5 perc múlva kirohantam volna a kórház területéről is, csak ezt ne kelljen látnom. Tegnap nem is mentem, nem mertem.
Ehhez képest ma jobban volt, még viccelt is. Bár a kórteremben a szag förtelmes volt.
A gyógytornásszal ment pár lépést, persze járókerettel.
Az orthopédiáról átkerült 1 hete Krónikus Belgyógyászatra - ez az idősápolási osztály fedőneve.
Itt sokkal kedvesebbek az ápolónők és a gyógytornász is.
Csak nem bírom nézni, ahogy az élete a vége felé közeledik.
Pedig ma is azt mondta, hogy meg akar gyógyulni.
De közben a tüdeje már alig működik.
Az orvosa szerint max 1-2 hete van hátra...
Nem tudom és nem akarom elengedni.
Tegnap este is borzalmasan bőgtem, mint egy kizsgyerek.
Még jó, hogy a Gyerek nem volt itthon. Ezeket az ordítós bömböléseket megpróbálom akkorra időzíteni, amikor ő nem látja.
SZóval most ezek mennek...
95 éves múlt júliusban.
Elesett otthon, összetörte a jobb lábát (nem combnyak, hanem valami más), műteni kellett.
Azóta pedig elfogyott az ereje, teljesen összetört, elfogyott.
Igyekszem bejárni hozzá minden nap, mert általában ebédre megyek megetetni, de vannak napok, amikor sírva jövök el és várom, hogy mikor csörög a telefon, hogy holnap már nem menjek.
Ezt nem tudom elfogadni.
Vannak nagyon rossz napjai, mint pld most vasárnap volt. Igazából már 5 perc múlva kirohantam volna a kórház területéről is, csak ezt ne kelljen látnom. Tegnap nem is mentem, nem mertem.
Ehhez képest ma jobban volt, még viccelt is. Bár a kórteremben a szag förtelmes volt.
A gyógytornásszal ment pár lépést, persze járókerettel.
Az orthopédiáról átkerült 1 hete Krónikus Belgyógyászatra - ez az idősápolási osztály fedőneve.
Itt sokkal kedvesebbek az ápolónők és a gyógytornász is.
Csak nem bírom nézni, ahogy az élete a vége felé közeledik.
Pedig ma is azt mondta, hogy meg akar gyógyulni.
De közben a tüdeje már alig működik.
Az orvosa szerint max 1-2 hete van hátra...
Nem tudom és nem akarom elengedni.
Tegnap este is borzalmasan bőgtem, mint egy kizsgyerek.
Még jó, hogy a Gyerek nem volt itthon. Ezeket az ordítós bömböléseket megpróbálom akkorra időzíteni, amikor ő nem látja.
SZóval most ezek mennek...
2013. december 8., vasárnap
Mikulás
Régen nálunk az volt a szokás, hogy a Mikulás dec 5-én este érkezett meg.
De idén nekem pont 5-én este volt egy szakmabeli cég szülinapi bulija, úgyhogy oda mentem.
Na persze, ahogy lenni szokott, ha az EmberLánya éppen nincs pénzosztó pozícióban (jó én most semmilyen pozícióban sem), akkor csak kevesen ismerik meg, de legalább volt pár ember akikkel jót dumáltam.
Ittam is pár pohár chardonay-t, és éjjel a villamoson még a jegyellenőr is kedves volt.
Ezen a héten Gyerek éppen beteg. Benyalt valami jó kis vírust a suliban. Jó magas lázzal kitartóan, nem nagyon akar elmúlni a hőemelkedése sem.
A Gyereknek így dec 6-án reggelre ért ide a Mikulás. Így legalább nem kell korán kelnünk ezen a héten.
Gyerek reggel kapott az APjától sms-t, hogy nézzen ki az ajtó elé, mert bizony ITT járt a Mikulás.
És tényleg.
Nagyon jó kis meglepetés volt Gyereknek és bevallom örültem annak, hogy Ex legalább megpróbált a gyerekkel figyelmes lenni.
Írtam is neki egy sms-t, hogy köszönöm én is a figyelmességét. Ne csak azt gondolja, hogy én csak szemrehányni tudok, hanem értékelem az egyelőre kevés számú, de normális megmozdulásait is.
Nekem nem hozott Miki semmit, és bevallom ettől egészen elszomorodtam.
De nem sok időm maradt erre, mert Gyereket vittem a dokihoz.
Miki viszont hozott még a Gyereknek szép piros, sok-sok kiütést.
Most ezen lehet drukkolni, hogy ne skarlát legyen, hanem csak az erős vírustól valami.
Estére Anyu és Apu lejöttek hozzánk ünnepelni, így egy kicsit megmaradt a régi szokás.
Kaptam egy nagyon szép mikulásvirágot és egy zacsi finom mézespuszedlit is.
Készítettem vacsorát, mert szeretném a régi szokásainkat ITTHON is meghonosítani, hogy családi szokássá válhassanak ennyi év után is. Régebben a nagy lakásban ilyenkor mindkét család eljött és együtt mikulásoztunk. Mindig készítettem valami kis harapnivalót, és jó volt a Nagy Család.
Mivel én "egyke" vagyok, és a szüleimnek sincsenek testvérei és csak egy Nagymamám él csak nagyon kicsi a családom. Mindig NagyCsaládra vágytam, sok rokonnal, gyerekkel, sógorral-sógornővel.
Mint az olaszoknál. Minden ünnepen együtt.
Ezt igyekeztem megvalósítani a saját Közös Családunkban, lévén Exéknél kicsit nagyobb volt a család.
Ilyenkor 12 ember gyűlt össze nálunk - a régi nagy lakásban bőven elfértünk - és én szerettem ezeket az alkalmakat, amellett, hogy rémesen elfáradtam ennyi emberre sütni-főzni, de jó volt a nagy nyüzsi.
Nem akarom elhagyni azokat a szokásokat, amelyeket anno közösen alakítottunk ki a saját családunkban, mert azt gondolom, hogy ezek mind hozzátartoznak a Gyerek életéhez is. Úgyhogy most már a megváltozott körülményekhez alkalmazkodva kicsit kevesebben és szolidabban.
Remélem visz magával jó dolgokat a saját életében.
De idén nekem pont 5-én este volt egy szakmabeli cég szülinapi bulija, úgyhogy oda mentem.
Na persze, ahogy lenni szokott, ha az EmberLánya éppen nincs pénzosztó pozícióban (jó én most semmilyen pozícióban sem), akkor csak kevesen ismerik meg, de legalább volt pár ember akikkel jót dumáltam.
Ittam is pár pohár chardonay-t, és éjjel a villamoson még a jegyellenőr is kedves volt.
Ezen a héten Gyerek éppen beteg. Benyalt valami jó kis vírust a suliban. Jó magas lázzal kitartóan, nem nagyon akar elmúlni a hőemelkedése sem.
A Gyereknek így dec 6-án reggelre ért ide a Mikulás. Így legalább nem kell korán kelnünk ezen a héten.
Gyerek reggel kapott az APjától sms-t, hogy nézzen ki az ajtó elé, mert bizony ITT járt a Mikulás.
És tényleg.
Nagyon jó kis meglepetés volt Gyereknek és bevallom örültem annak, hogy Ex legalább megpróbált a gyerekkel figyelmes lenni.
Írtam is neki egy sms-t, hogy köszönöm én is a figyelmességét. Ne csak azt gondolja, hogy én csak szemrehányni tudok, hanem értékelem az egyelőre kevés számú, de normális megmozdulásait is.
Nekem nem hozott Miki semmit, és bevallom ettől egészen elszomorodtam.
De nem sok időm maradt erre, mert Gyereket vittem a dokihoz.
Miki viszont hozott még a Gyereknek szép piros, sok-sok kiütést.
Most ezen lehet drukkolni, hogy ne skarlát legyen, hanem csak az erős vírustól valami.
Estére Anyu és Apu lejöttek hozzánk ünnepelni, így egy kicsit megmaradt a régi szokás.
Kaptam egy nagyon szép mikulásvirágot és egy zacsi finom mézespuszedlit is.
Készítettem vacsorát, mert szeretném a régi szokásainkat ITTHON is meghonosítani, hogy családi szokássá válhassanak ennyi év után is. Régebben a nagy lakásban ilyenkor mindkét család eljött és együtt mikulásoztunk. Mindig készítettem valami kis harapnivalót, és jó volt a Nagy Család.
Mivel én "egyke" vagyok, és a szüleimnek sincsenek testvérei és csak egy Nagymamám él csak nagyon kicsi a családom. Mindig NagyCsaládra vágytam, sok rokonnal, gyerekkel, sógorral-sógornővel.
Mint az olaszoknál. Minden ünnepen együtt.
Ezt igyekeztem megvalósítani a saját Közös Családunkban, lévén Exéknél kicsit nagyobb volt a család.
Ilyenkor 12 ember gyűlt össze nálunk - a régi nagy lakásban bőven elfértünk - és én szerettem ezeket az alkalmakat, amellett, hogy rémesen elfáradtam ennyi emberre sütni-főzni, de jó volt a nagy nyüzsi.
Nem akarom elhagyni azokat a szokásokat, amelyeket anno közösen alakítottunk ki a saját családunkban, mert azt gondolom, hogy ezek mind hozzátartoznak a Gyerek életéhez is. Úgyhogy most már a megváltozott körülményekhez alkalmazkodva kicsit kevesebben és szolidabban.
Remélem visz magával jó dolgokat a saját életében.
2013. december 4., szerda
Mozi & Barátnők
Tegnap Borival voltunk moziban. Pontosítanék.
BORI elvitt párunkat moziba.
Egyrészről jó kis film volt, bár szánalmas, ha az én oldalamról nézzük.
Nehéz szembesülni azzal, hogy KÖZÉPKORÚ vagyok, bárki bármit mond.
Gáz. Has, Ráncok, Szánalmas, Jó nekem egy Kövér Pasi is?
Persze a film nem én vagyok, de gondolkozásra késztet.
Egyre inkább szeretem Magam, így középkorúnak, kissé kereknek, érettnek (mint egy jó sajt?) áhh -tök gáz és magányosnak. Ráncokkal...
Annyira jó a Naaagy ágyamon elnyúlni egyedül, keresztben feküdni úgy, hogy SENKI nem horkol a fülembe...
Ez az alap.
A Film az MÁS.
Kedves, megható, furmányos, elgondolkodtató:
http://www.youtube.com/watch?v=rze_splhtSQ
Gandolfini jó, sőt. Nagyon jó.
Sajnálom, Isten Nyugosztalja.
Nem röhögtem magam halálra, de kedves volt.
Utána 4-en a garázsban, pasik nélkül.
De, jót dumáltunk.
Bori szerint Ex nagggyon nincs jól.
Szarul van. Fosul néz ki, lestrapált, lefogyott, nyúzott.
Azt mondják a többiek is, hogy Ex NINCS jól. Nagyon nincs jól.
Ezért támad engem folyton, ezért utál, ezért szúr-csíp, ezért harcol, ezért készít ki.
Pedig semmi értelme.
Engem ez nem érdekel, és se erőm, se kedvem nincs.
Megírtam neki is.
Mégis, a lelkemnek kis elégtétel.
De nem akarnám vissza.
Hiába tűnik úgy, hogy most minden összeomlott körülöttem, mégis úgy érzem, inkább átrendeződés ez, mintsem baj...
Meglátjuk.
A Vak is ezt mondta...
BORI elvitt párunkat moziba.
Egyrészről jó kis film volt, bár szánalmas, ha az én oldalamról nézzük.
Nehéz szembesülni azzal, hogy KÖZÉPKORÚ vagyok, bárki bármit mond.
Gáz. Has, Ráncok, Szánalmas, Jó nekem egy Kövér Pasi is?
Persze a film nem én vagyok, de gondolkozásra késztet.
Egyre inkább szeretem Magam, így középkorúnak, kissé kereknek, érettnek (mint egy jó sajt?) áhh -tök gáz és magányosnak. Ráncokkal...
Annyira jó a Naaagy ágyamon elnyúlni egyedül, keresztben feküdni úgy, hogy SENKI nem horkol a fülembe...
Ez az alap.
A Film az MÁS.
Kedves, megható, furmányos, elgondolkodtató:
http://www.youtube.com/watch?v=rze_splhtSQ
Gandolfini jó, sőt. Nagyon jó.
Sajnálom, Isten Nyugosztalja.
Nem röhögtem magam halálra, de kedves volt.
Utána 4-en a garázsban, pasik nélkül.
De, jót dumáltunk.
Bori szerint Ex nagggyon nincs jól.
Szarul van. Fosul néz ki, lestrapált, lefogyott, nyúzott.
Azt mondják a többiek is, hogy Ex NINCS jól. Nagyon nincs jól.
Ezért támad engem folyton, ezért utál, ezért szúr-csíp, ezért harcol, ezért készít ki.
Pedig semmi értelme.
Engem ez nem érdekel, és se erőm, se kedvem nincs.
Megírtam neki is.
Mégis, a lelkemnek kis elégtétel.
De nem akarnám vissza.
Hiába tűnik úgy, hogy most minden összeomlott körülöttem, mégis úgy érzem, inkább átrendeződés ez, mintsem baj...
Meglátjuk.
A Vak is ezt mondta...
2013. december 2., hétfő
Össze-vissza minden
Mindenen képes vagyok kibukni.
Utána pedig ettől bukom ki.
A Gyerek lusta. Borzalmasan. Csak fekszik és rémesen bágyadt szemmel néz a világra.
Erre mondják, hogy kamaszos "Világfájdalom"? Nem tudom, de idegesít. Nem csinál semmit.
Nem tanul, nem zongorázik, nem sportol már. Semmi. Csak van.
Na jó, ma pont belázasodott.
MInden vasárnap egy nyűg, mert Gyerek Ex-szel van. Úgy jön haza, hogy utálja az egészet.
Persze szoktam boszorkány lenni és erről kérdezni, de leginkább magától utálkozik nekem.
Pedig azért noszogatom, hogy menjen, legyen ott. Néha még tényleg rábeszélem, de nem tudom mi az, amit nekem mutat, mi az amit ott mond és mi az igazság.
"Ja, az "Igazság odaát van"...
Utálom, amikor Ex emailt ír.
Vagy modoros, kimért és rémesen pikírt. Ilyenkor "Kedves XY" - ez volnék én- a megszólítás.
Ha megírom, hogy na ne vicceljünk már, akkor a következő levélben se megszólítás, se köszönés.
Minden levélben valami szurkálás, valami kötözködés. Kinek jó ez? Kit érdekel ez?
Valóban tényleg képtelenek vagyunk kialakítani egy normális kommunikációs csatornát és stílust?
Mégis csak közös lenne a Gyerekünk.
Vagy ő nem képes erre, vagy én vagyok hülye.
Még az is lehet,hogy én veszek mindent támadásnak, pedig nem is vagyok ideges.
Most éppen a szokásos mélyponton túl, igyekszem megbarátkozni a gondolattal, hogy igen,bizony, egyedül vagyok. Én meg a Gyerek.
A Kettőnk élete zajlik és most csak ez számít.
Tudooom. Ne éljek a múltban....
De néha, mégis csak eszembe jut. Az együtt töltött 16 évől szerintem 12-13 nagyon jól telt, sok szeretettel, törődéssel, szerelemmel, harmóniával.
Amikor éjjel felébredek (mint ma is) azon gondolkozom, hogy ezt vajon csak én éltem meg így és a Gyerek, és mi ketten ülünk fordítva a lovon vagy Exnek ment el az élesség az Életében?
filozofálni minek is...
Utána pedig ettől bukom ki.
A Gyerek lusta. Borzalmasan. Csak fekszik és rémesen bágyadt szemmel néz a világra.
Erre mondják, hogy kamaszos "Világfájdalom"? Nem tudom, de idegesít. Nem csinál semmit.
Nem tanul, nem zongorázik, nem sportol már. Semmi. Csak van.
Na jó, ma pont belázasodott.
MInden vasárnap egy nyűg, mert Gyerek Ex-szel van. Úgy jön haza, hogy utálja az egészet.
Persze szoktam boszorkány lenni és erről kérdezni, de leginkább magától utálkozik nekem.
Pedig azért noszogatom, hogy menjen, legyen ott. Néha még tényleg rábeszélem, de nem tudom mi az, amit nekem mutat, mi az amit ott mond és mi az igazság.
"Ja, az "Igazság odaát van"...
Utálom, amikor Ex emailt ír.
Vagy modoros, kimért és rémesen pikírt. Ilyenkor "Kedves XY" - ez volnék én- a megszólítás.
Ha megírom, hogy na ne vicceljünk már, akkor a következő levélben se megszólítás, se köszönés.
Minden levélben valami szurkálás, valami kötözködés. Kinek jó ez? Kit érdekel ez?
Valóban tényleg képtelenek vagyunk kialakítani egy normális kommunikációs csatornát és stílust?
Mégis csak közös lenne a Gyerekünk.
Vagy ő nem képes erre, vagy én vagyok hülye.
Még az is lehet,hogy én veszek mindent támadásnak, pedig nem is vagyok ideges.
Most éppen a szokásos mélyponton túl, igyekszem megbarátkozni a gondolattal, hogy igen,bizony, egyedül vagyok. Én meg a Gyerek.
A Kettőnk élete zajlik és most csak ez számít.
Tudooom. Ne éljek a múltban....
De néha, mégis csak eszembe jut. Az együtt töltött 16 évől szerintem 12-13 nagyon jól telt, sok szeretettel, törődéssel, szerelemmel, harmóniával.
Amikor éjjel felébredek (mint ma is) azon gondolkozom, hogy ezt vajon csak én éltem meg így és a Gyerek, és mi ketten ülünk fordítva a lovon vagy Exnek ment el az élesség az Életében?
filozofálni minek is...
2013. december 1., vasárnap
Advent 1.
Első vasárnap.
Tegnap megnéztük a Gyerekkel és a FogadottHúgommal a "Mamma Mia"-t.
Ez a film mindig felvidít. No és persze csendben reménykedem, hogy Pierce Brosnan egyszer hozzám is becsenget, hogy csak rám vár 20 éve.
Persze nem... De sosem lehet tudni.
Hátha vannak még csodák!!
Tegnap este nagyon korán feküdtem le. Nem tudom miért.
Tudom, nagyon szarul hangzik, hogy megszoktam a 61m2-t.
A Lakás, ami a család lakása volt 6-dik emeleten volt, reggeltől napnyugtáig körbesütötte nap és kb 120-140 m2 volt, galériával.
És most nem nagyzolni akarok, hanem szép lakásunk volt. Összehoztuk, kicsinpsítottuk és igazi otthon lett belőle.
Adventkor mindkét erkélyen szépen felraktam a fényeket, és az egész lakás gyönyörű díszekkel volt tele.
A virágládákat szépen letakartam fenyőágakkal és arra tekertem a kinti fényeket.
Időzítőkapcsolóval tudtam szabályozni a ki-bekapcsolást.
Persze állítólag Ex-nek, ez túl sok volt. Nem tudom, hogy mi volt az igazság...
Utoljára 2 éve volt ilyen Adventünk.
Tavaly Anyuéknál, csak a kis szobánkban raktam fel egy pici fényt. Ennyi volt az ünnep.
Ja, azt még nem mondtam, hogy most a saját erkélyünkről pont odalátni a régi lakásba...
A költözéskor nagyon kevés kreatív díszt és alapanyagot tudtam elhozni.
Pár dísz és fény jött velünk csak és megpróbáltam ma ezeknek helyet találni.
Az erkélyre nem tudtam felrakni a külső fényt, mert a mostani lakásnál az erkélyen nincs konnektor, és kinti áram.
Ma megpucoltam a "nappaliban" az ablakokat és beragasztottam az ablakot szigetelő szivaccsal.
Szétcsavaroztam az ablakokat, megpucoltam azokat is.
Megpróbáltam a kicsi lakást is szépen feldísziteni.
Nekem tetszik, de a sok girland és hópihe nincs meg. Úgyhogy azért elég "hiányos a szokott díszítés".
Ez is Advent, csak másként. Nem baj.
Nekem így is tetszik.
Saját, kissé visszafogott, de hangulatos.
Na persze most megy a "csata" hogy kivel legyen a Gyerek "SzentEste", mert Ex kizárólag a bírósági végzéshez ragaszkodik és nem érdekli, hogy a Gyerek vagy Én mit kérünk tőle.
Mint ahogy téli bakkancsot sem vesz a Gyereknek, lévén fizet ő éppen elég gyerektartást...
Kár, hogy ez a Gyerek az Ő elsőszülöttje, akit egyébként 13 évig imádott...
Változik minden?????!!!
Nanemááár
Tegnap megnéztük a Gyerekkel és a FogadottHúgommal a "Mamma Mia"-t.
Ez a film mindig felvidít. No és persze csendben reménykedem, hogy Pierce Brosnan egyszer hozzám is becsenget, hogy csak rám vár 20 éve.
Persze nem... De sosem lehet tudni.
Hátha vannak még csodák!!
Tegnap este nagyon korán feküdtem le. Nem tudom miért.
Tudom, nagyon szarul hangzik, hogy megszoktam a 61m2-t.
A Lakás, ami a család lakása volt 6-dik emeleten volt, reggeltől napnyugtáig körbesütötte nap és kb 120-140 m2 volt, galériával.
És most nem nagyzolni akarok, hanem szép lakásunk volt. Összehoztuk, kicsinpsítottuk és igazi otthon lett belőle.
Adventkor mindkét erkélyen szépen felraktam a fényeket, és az egész lakás gyönyörű díszekkel volt tele.
A virágládákat szépen letakartam fenyőágakkal és arra tekertem a kinti fényeket.
Időzítőkapcsolóval tudtam szabályozni a ki-bekapcsolást.
Persze állítólag Ex-nek, ez túl sok volt. Nem tudom, hogy mi volt az igazság...
Utoljára 2 éve volt ilyen Adventünk.
Tavaly Anyuéknál, csak a kis szobánkban raktam fel egy pici fényt. Ennyi volt az ünnep.
Ja, azt még nem mondtam, hogy most a saját erkélyünkről pont odalátni a régi lakásba...
A költözéskor nagyon kevés kreatív díszt és alapanyagot tudtam elhozni.
Pár dísz és fény jött velünk csak és megpróbáltam ma ezeknek helyet találni.
Az erkélyre nem tudtam felrakni a külső fényt, mert a mostani lakásnál az erkélyen nincs konnektor, és kinti áram.
Ma megpucoltam a "nappaliban" az ablakokat és beragasztottam az ablakot szigetelő szivaccsal.
Szétcsavaroztam az ablakokat, megpucoltam azokat is.
Megpróbáltam a kicsi lakást is szépen feldísziteni.
Nekem tetszik, de a sok girland és hópihe nincs meg. Úgyhogy azért elég "hiányos a szokott díszítés".
Ez is Advent, csak másként. Nem baj.
Nekem így is tetszik.
Saját, kissé visszafogott, de hangulatos.
Na persze most megy a "csata" hogy kivel legyen a Gyerek "SzentEste", mert Ex kizárólag a bírósági végzéshez ragaszkodik és nem érdekli, hogy a Gyerek vagy Én mit kérünk tőle.
Mint ahogy téli bakkancsot sem vesz a Gyereknek, lévén fizet ő éppen elég gyerektartást...
Kár, hogy ez a Gyerek az Ő elsőszülöttje, akit egyébként 13 évig imádott...
Változik minden?????!!!
Nanemááár
2013. november 27., szerda
vajas-sajtos kifli
Amióta itthon vagyok, érlelődik bennem a régi énem.
Aki minden nap sütött-főzött.
De persze amíg dolgoztam és a szüleimnél laktam ez elmaradt.
Most itthon, a saját otthonomban, az irtó szűk és pici konyhában, ez roppant nagy kihívás.
Semmi sem fér el, semminek nincs hely.
Hogy a frászba csinálok/sütök itt bármit is?
Vasárnap jöttem rá, hogy elfelejtettem pékárút venni.
Hétfőn nem lesz mit adni a Gyereknek tízóraira.
Addig nézem a FB-ot, amíg megtalálom a megoldást.
Gyors kifli.
A sok sírás közben ehhez van kedvem, mert nagyon más cselekvés nem köt le most éppen.
De ez legalább sikerélmény!
Mivel nem volt itthon estére és holnapra semmilyen kenyérféle/pékárú, körbenéztem az egyik legjobb helyen (akik szeretnek kenyeret sütni) és gyorsan megsütöttem a vajas, sajtos kifliket.jelentem az ici-pici konyha és az ikeás szilikon "gyúródeszka" most már tökéletesen kiállta a próbát!SImonné Pammer Líviától:Házi tejes kifli : 35 dkg liszt,
2,5 dl tej,
2,5 dkg élesztő,
2,5 dkg vaj,
1 tk cukor,
1-2 tk sóAz élesztőt a cukros langyos tejben felfuttatjuk, a lisztbe beletesszük a lágy vajat, a sót és a felfuttatott élesztőt. Egy tálban szépen összedolgoztam 10 perc alatt.
A kelesztés után lisztezett deszkára borítottam, majd a tésztát kétfelé vettem, kör alakúra sodortam, 4 részre vágtam, majd egyenként még átsodortam a háromszögeket, megkentem olvasztott vajjal, megszórtam kis reszeltsajttal és a szélesebb részénél feltekertem, sütőpapírra tettem és a tetejét átkentem a sütés előtt tejjel.
Előmelegített sütőben 170 fokon sütöttem, a sütő aljába forró vízzel teli másik tepsit tettem. Amikor megsültek, még a forró kifliket átkentem hideg vízzel. 8 darab kifli lesz ebből az adagból.
God knows or...
Vasárnap óta nem bőgtem. Ez jó.
Ez jó????
Már ez is haladás.
Ma is találtam egy új blogot, vagy ilyesmit, ami reményt adott.
Érzem én a beragadást, hogy nem mozdul semmi sem előre, de most már tudom, hogy nem rajtam múlik, hanem a csillagokon: Vagy ki tudja...
Zöldkör:http://zoldkor.blog.hu/2013/11/26/decemberrol_578
Ezek szerint nem érzem én rosszul...
Ez most egy löketet ad a túlélésre!
Ancsa ma is hív, aggódik.
Ancsa Gergő (Keresztfiam) Édesanyja, aki tudja, hogy bőgtem és kibuktam a hétvégén.
AZt mondja, nem szeretné, ha megint zuhannék, le a mélybe. Mert örül, hogy már kifelé mászom a szarból.
Én sem szeretnék a szarban tapicskolni, de most nem nagyon látom a megoldást...
Minden nap (na jó, majdnem) dél körül megyek a kórházba.
Megvárom a kórházi ebédet, megetetem Nagyit. Ma veszekedtem vele, ritka ronda voltam, de csak így tudom kizökkenteni az apátiából (na jó persze és az agyérelmeszesedés stádiumaiból), de legalább megette az ebéd nagy részét. Pánikolva jöttem haza, mert ma nagyon roggyantnak tűnt.
Este mentek Anyámék a dokihoz és Nagyihoz. Doki szerint Nagyin szuperül van!!! WTF!!!!
Csak én nem látom ezt??
A sebe gyönyörű, és a gyógytornász (akire nem is emlékszik) ma már felállította, és a doki szerint haza kell vinnünk a saját otthonába, mert ez kell a lelkének.
Na ja.... de hát egy poharat megfogni sincs ereje...
Na jó, akkor bízzunk az Ő hihetetlen akaraterejében. Mármint Nagyi lelkierejében?!
Egyszer azt mondja, jobb lenne elaludni örökre, 2 perc múlva, hogy ő bizony meggyógyul. És megnézné a lakásomat végre.
Ki tudja?
SZerintem még ő sem.
Legalább most van időm vele lenni...
Mindig azt mondta nekem: "Minden rosszban van valami jó!"
Ezt próbálom megtalálni a nagy szarban is.
Azt hiszem haladok a fordításokban. Mármint mit hogyan lehet másképpen nézni.
Vagy ki tudja?
Ez jó????
Már ez is haladás.
Ma is találtam egy új blogot, vagy ilyesmit, ami reményt adott.
Érzem én a beragadást, hogy nem mozdul semmi sem előre, de most már tudom, hogy nem rajtam múlik, hanem a csillagokon: Vagy ki tudja...
Zöldkör:http://zoldkor.blog.hu/2013/11/26/decemberrol_578
Ezek szerint nem érzem én rosszul...
Ez most egy löketet ad a túlélésre!
Ancsa ma is hív, aggódik.
Ancsa Gergő (Keresztfiam) Édesanyja, aki tudja, hogy bőgtem és kibuktam a hétvégén.
AZt mondja, nem szeretné, ha megint zuhannék, le a mélybe. Mert örül, hogy már kifelé mászom a szarból.
Én sem szeretnék a szarban tapicskolni, de most nem nagyon látom a megoldást...
Minden nap (na jó, majdnem) dél körül megyek a kórházba.
Megvárom a kórházi ebédet, megetetem Nagyit. Ma veszekedtem vele, ritka ronda voltam, de csak így tudom kizökkenteni az apátiából (na jó persze és az agyérelmeszesedés stádiumaiból), de legalább megette az ebéd nagy részét. Pánikolva jöttem haza, mert ma nagyon roggyantnak tűnt.
Este mentek Anyámék a dokihoz és Nagyihoz. Doki szerint Nagyin szuperül van!!! WTF!!!!
Csak én nem látom ezt??
A sebe gyönyörű, és a gyógytornász (akire nem is emlékszik) ma már felállította, és a doki szerint haza kell vinnünk a saját otthonába, mert ez kell a lelkének.
Na ja.... de hát egy poharat megfogni sincs ereje...
Na jó, akkor bízzunk az Ő hihetetlen akaraterejében. Mármint Nagyi lelkierejében?!
Egyszer azt mondja, jobb lenne elaludni örökre, 2 perc múlva, hogy ő bizony meggyógyul. És megnézné a lakásomat végre.
Ki tudja?
SZerintem még ő sem.
Legalább most van időm vele lenni...
Mindig azt mondta nekem: "Minden rosszban van valami jó!"
Ezt próbálom megtalálni a nagy szarban is.
Azt hiszem haladok a fordításokban. Mármint mit hogyan lehet másképpen nézni.
Vagy ki tudja?
2013. november 25., hétfő
Going Down
Megint lejtmenet van.
Mert a múlt hét sem telt el sajnos "nem szeretem" meglepetés nélkül.
APu szerdán hívott, hogy baj van, Nagyi elesett otthon, fekszik, úgy tűnik valami eltört.
Felmegyek. Még jó, hogy nem dolgozom!
Jönnek a mentők, papírmunka. A pici-kismadár törékenységű Nagyit alig valamiben elviszi a mentő, APu is megy vele.
Én megpróbálok pakolni. Keresem a gyógyszereket, összeszedek mindent, amit lehet.
Irány nekem is a kórház, ott még eltöltünk vagy 2 órát biztosan, mire Nagyi ágyra kerül.
Késő este műtik. Azóta csak egyre gyengül. Alig ill nem eszik. Ereje nincs, beszélni is már keveset.
Egyre többet alszik, alig van magánál. De azért bejárunk hozzá szorgalmasan.
Milyen jó, hogy most nincs munkám mi?!!! Megint egy jó a rossz-ban.
Ráérek ebédidőben menni, és próbálom belédiktálni az ebédet.
Szombaton voltunk Gyerekkel a Keresztfiúnk 18 szülinapját megünnepelni.
Gerő elvileg Ex-szel közös keresztfiúnk, de Ex-nek nem jutott eszébe Gergőt felköszönteni semmilyen formában sem. Hát erre nem tudok mit mondani.
Utána Gyerekkel megnéztük moziban a "Last Vegas" című jó kis filmet.
De már ott lehangolódtam, mert általában normális párok vártak a mozira, én meg rohadt szánalmasnak éreztem magam a Fiammal kettesben.
Aztán persze a film végén Michael Douglas-nek van egy mondata arról, hogy nem akar tök egyedül megöregedni.
No hát nekem sem kellett több, már jött is a menetrend szerinti depi.
Tegnap meg Nagyi kórház után ez csak fokozódott, mert nem látom nagyon a lehetőségét annak, hogy ebből valahogy kilábaljon vagy talpra álljon.
És ha Ő nem lesz, mert azért 95-ön túl, ennek az esélye bőven benne van a levegőben, akkor az egyetlen ember aki igazán megért, szeret, elfogad az Nagyi.
Más nincs. A szüleim sem.
Férjem, pasim nincs.
A Gyerektől meg nem várhatom ezt el.
Szóval a totál magány és depi.
No hát sírdogálok, bár Gréta próbálja tartani bennem a lelket.
De most még a hideg is megjött.
Szar most minden...
Mert a múlt hét sem telt el sajnos "nem szeretem" meglepetés nélkül.
APu szerdán hívott, hogy baj van, Nagyi elesett otthon, fekszik, úgy tűnik valami eltört.
Felmegyek. Még jó, hogy nem dolgozom!
Jönnek a mentők, papírmunka. A pici-kismadár törékenységű Nagyit alig valamiben elviszi a mentő, APu is megy vele.
Én megpróbálok pakolni. Keresem a gyógyszereket, összeszedek mindent, amit lehet.
Irány nekem is a kórház, ott még eltöltünk vagy 2 órát biztosan, mire Nagyi ágyra kerül.
Késő este műtik. Azóta csak egyre gyengül. Alig ill nem eszik. Ereje nincs, beszélni is már keveset.
Egyre többet alszik, alig van magánál. De azért bejárunk hozzá szorgalmasan.
Milyen jó, hogy most nincs munkám mi?!!! Megint egy jó a rossz-ban.
Ráérek ebédidőben menni, és próbálom belédiktálni az ebédet.
Szombaton voltunk Gyerekkel a Keresztfiúnk 18 szülinapját megünnepelni.
Gerő elvileg Ex-szel közös keresztfiúnk, de Ex-nek nem jutott eszébe Gergőt felköszönteni semmilyen formában sem. Hát erre nem tudok mit mondani.
Utána Gyerekkel megnéztük moziban a "Last Vegas" című jó kis filmet.
De már ott lehangolódtam, mert általában normális párok vártak a mozira, én meg rohadt szánalmasnak éreztem magam a Fiammal kettesben.
Aztán persze a film végén Michael Douglas-nek van egy mondata arról, hogy nem akar tök egyedül megöregedni.
No hát nekem sem kellett több, már jött is a menetrend szerinti depi.
Tegnap meg Nagyi kórház után ez csak fokozódott, mert nem látom nagyon a lehetőségét annak, hogy ebből valahogy kilábaljon vagy talpra álljon.
És ha Ő nem lesz, mert azért 95-ön túl, ennek az esélye bőven benne van a levegőben, akkor az egyetlen ember aki igazán megért, szeret, elfogad az Nagyi.
Más nincs. A szüleim sem.
Férjem, pasim nincs.
A Gyerektől meg nem várhatom ezt el.
Szóval a totál magány és depi.
No hát sírdogálok, bár Gréta próbálja tartani bennem a lelket.
De most még a hideg is megjött.
Szar most minden...
2013. november 20., szerda
Márton nap reload
Tavaly sajnos nem úgy ünnepeltük a Gyerek névnapját, ahogy megszokta/megszoktuk.
A szüleimnél laktunk, nem is volt időm se bevásárolni, se főzni, annyit dolgoztam.
Anyu készített vacsorát. Jó volt, de nem a megszokott hangulat volt. Fájt a szívem, hiszen a Gyerek ahhoz volt szokva, hogy a nagy család összejön nálunk egy nagy ünnepi vacsorára, természetesen nagy mennyiségű libát eszünk, káposztával, krumplival, friss új borral és a végén a szokásos MarciKedvencTortája - mindezeket pedig általában Ex kis segítségével, de én valósítottam meg 12 fő részére.
Idén már nem ezt a mutatványt sikerült véghez vinnem, de kicsit csökkentett mennyiségben hasonlót.
Már a pici konyhámban oldottam meg a libacomb sütést, a káposztát, a krumplit és még Torta is jutott az ünnepeltnek, de most másikat kért. Minden istenien sikerült!
És persze csak kis létszámban voltunk, de itt volt legalább ZS, aki Ex családjából való, de úgy döntött, hogy nem ír ki minket az életéből a válásunk miatt. Köszi ZS!!!
Most csak 5-en voltunk, de klassz volt és nekem nagy örömet okozott, hogy helyt tudtam állni és minden ment úgy, mint régebben.
Csak a kis konyhát kell szoknom...
A szüleimnél laktunk, nem is volt időm se bevásárolni, se főzni, annyit dolgoztam.
Anyu készített vacsorát. Jó volt, de nem a megszokott hangulat volt. Fájt a szívem, hiszen a Gyerek ahhoz volt szokva, hogy a nagy család összejön nálunk egy nagy ünnepi vacsorára, természetesen nagy mennyiségű libát eszünk, káposztával, krumplival, friss új borral és a végén a szokásos MarciKedvencTortája - mindezeket pedig általában Ex kis segítségével, de én valósítottam meg 12 fő részére.
Idén már nem ezt a mutatványt sikerült véghez vinnem, de kicsit csökkentett mennyiségben hasonlót.
Már a pici konyhámban oldottam meg a libacomb sütést, a káposztát, a krumplit és még Torta is jutott az ünnepeltnek, de most másikat kért. Minden istenien sikerült!
És persze csak kis létszámban voltunk, de itt volt legalább ZS, aki Ex családjából való, de úgy döntött, hogy nem ír ki minket az életéből a válásunk miatt. Köszi ZS!!!
Most csak 5-en voltunk, de klassz volt és nekem nagy örömet okozott, hogy helyt tudtam állni és minden ment úgy, mint régebben.
Csak a kis konyhát kell szoknom...
2013. november 19., kedd
Jól vagyok... (?)
Azt hiszem tulajdonképpen jól vagyok.
Most, hogy már több, mint egy hónapja nem dolgozom, kezdek visszatérni az életbe.
A rendes, normál életbe.
Eddig nem is vettem észre, hogy mennyire nem vettem semmiről sem tudomást, CSAK dolgoztam 3000 fordulaton.
Most fura, kicsit szédelgős érzés. Pedig most kerülök egyenesbe.
Már tudok aludni!
Ha este lefekszem képes vagyok végigaludni egy éjszakát!
EZ óriási!
Eddig általában 2-3 körül felébredtem, hogy ok, akkor mehetünk dolgozni.
Vagy legalább már éjjel megoldottam a problémákat - gondolatban, hogy reggel ébredés után, berohanva rögvest mindent elintézzek.
Novemberben péntek délelőttönként besegítek a gyülekezetünk bölcsi-ovijába, és kb 5 picire vigyázok egy erre sokkal alkalmasabb felnőttel együtt. Én "csak" segítek, önkéntesen, de nagyon jól esik.
Az elején tartottam attól, hogy egyáltalán nem lesz a kicsikhez türelmem. De valahogy mégis van.
Bendegúzzal rögtön egymásba szerettünk az első alkalommal. Olyan édesen csacsog nekem, csak vele játszom a játszótéren, ha a többieket nem kell hintáztatni vagy csúszdázni és ha mesét nézünk az ölemben ül.
Feltöltenek ezek a napok.
Készülnek fotók rólam mostanság (nem a kérésemre), és az tűnik fel, hogy egyre inkább mosolygok.
De már nem fáradtan és olyan művien, hanem egyre jobban, és szebbnek is látom magam.
Ez azért naggggyon durva, mert azt hiszem utoljára szépnek az esküvőmön éreztem magam.
Az pedig 16 évvel ezelőtt volt.
Ha pedig a fotókon is jobban nézek ki, akkor jobban vagyok belül is...
Remélem.
Pedig vannak szomorkodós és sírós napjaim még mindig.
Most, hogy már több, mint egy hónapja nem dolgozom, kezdek visszatérni az életbe.
A rendes, normál életbe.
Eddig nem is vettem észre, hogy mennyire nem vettem semmiről sem tudomást, CSAK dolgoztam 3000 fordulaton.
Most fura, kicsit szédelgős érzés. Pedig most kerülök egyenesbe.
Már tudok aludni!
Ha este lefekszem képes vagyok végigaludni egy éjszakát!
EZ óriási!
Eddig általában 2-3 körül felébredtem, hogy ok, akkor mehetünk dolgozni.
Vagy legalább már éjjel megoldottam a problémákat - gondolatban, hogy reggel ébredés után, berohanva rögvest mindent elintézzek.
Novemberben péntek délelőttönként besegítek a gyülekezetünk bölcsi-ovijába, és kb 5 picire vigyázok egy erre sokkal alkalmasabb felnőttel együtt. Én "csak" segítek, önkéntesen, de nagyon jól esik.
Az elején tartottam attól, hogy egyáltalán nem lesz a kicsikhez türelmem. De valahogy mégis van.
Bendegúzzal rögtön egymásba szerettünk az első alkalommal. Olyan édesen csacsog nekem, csak vele játszom a játszótéren, ha a többieket nem kell hintáztatni vagy csúszdázni és ha mesét nézünk az ölemben ül.
Feltöltenek ezek a napok.
Készülnek fotók rólam mostanság (nem a kérésemre), és az tűnik fel, hogy egyre inkább mosolygok.
De már nem fáradtan és olyan művien, hanem egyre jobban, és szebbnek is látom magam.
Ez azért naggggyon durva, mert azt hiszem utoljára szépnek az esküvőmön éreztem magam.
Az pedig 16 évvel ezelőtt volt.
Ha pedig a fotókon is jobban nézek ki, akkor jobban vagyok belül is...
Remélem.
Pedig vannak szomorkodós és sírós napjaim még mindig.
2013. november 6., szerda
Doboztalanul
Eljött ez a nap is!
Végree!
Vasárnap eltűnt az utolsó doboz is a lakásból.
Kipakoltam (majdnem) mindent. Aminek nem jutott hely, az vagy egy szerkényben kuksol vagy Balatonon kap ideiglenes raktározást.
Egész jó lett a lakásunk! Én nagyon szeretem.
Most, hogy itthon vagyok (mivel éppen nincs rendes munkám) mert szabadúszni próbálok a szakmámban (hátha bejön) a napok teljesen másként telnek.
Ma, hogy süt a nap én meg a régi étkezőasztalnál ülök (ami a régi lakásunkban is a lakás egyik legkedveltebb tartózkodási helye volt) és verem a gépet.
Igazából a céges gépről mentem át a dolgaimat a saját gépemre. A cégest le kell adnom pénteken.
Ülök és velem szemben a Vár. A Nap besüt.
Az Orchideám nyílik és bimbózik tovább.
Igazából szinte hihetetlen, hogy a szerkénysor pont elfér az ajtó mögött, hogy a szerkénysor teteje olyan, mintha pont ide tervezték volna.
A kis egyszerű 3 fiókos szekrényke pont elfér az ablaknál lévő polc alatt, pedig nem terveztem meg előre.
Minden passzol, mintha aprólékosan terveztem volna meg mindent.
Na jó terveztem, de a Felperes nem hagyott időt nekem, hogy ennyire körültekintő legyek.
Ez már nem is számít.
Az eredmény a fontos.
Élvezem a lakásunkat!
Végree!
Vasárnap eltűnt az utolsó doboz is a lakásból.
Kipakoltam (majdnem) mindent. Aminek nem jutott hely, az vagy egy szerkényben kuksol vagy Balatonon kap ideiglenes raktározást.
Egész jó lett a lakásunk! Én nagyon szeretem.
Most, hogy itthon vagyok (mivel éppen nincs rendes munkám) mert szabadúszni próbálok a szakmámban (hátha bejön) a napok teljesen másként telnek.
Ma, hogy süt a nap én meg a régi étkezőasztalnál ülök (ami a régi lakásunkban is a lakás egyik legkedveltebb tartózkodási helye volt) és verem a gépet.
Igazából a céges gépről mentem át a dolgaimat a saját gépemre. A cégest le kell adnom pénteken.
Ülök és velem szemben a Vár. A Nap besüt.
Az Orchideám nyílik és bimbózik tovább.
Igazából szinte hihetetlen, hogy a szerkénysor pont elfér az ajtó mögött, hogy a szerkénysor teteje olyan, mintha pont ide tervezték volna.
A kis egyszerű 3 fiókos szekrényke pont elfér az ablaknál lévő polc alatt, pedig nem terveztem meg előre.
Minden passzol, mintha aprólékosan terveztem volna meg mindent.
Na jó terveztem, de a Felperes nem hagyott időt nekem, hogy ennyire körültekintő legyek.
Ez már nem is számít.
Az eredmény a fontos.
Élvezem a lakásunkat!
2013. október 31., csütörtök
pezsgő
Fura így frissen elvált asszonynak lenni:
A Bírónő kimondta.
Ez is nagyon fura...
Igen.
Ma megtörtént.
Bíróság.
Megállapodás.
Gyerek-szünidő.
Szigorúan papírra vetve majd.
Diktafon.
Szabályok.
Kinek-mikor-mennyi időre-hogyan...
Ennyi egy élet.
Ennyi egy házasság.
Pedig Én szerettem...
Egész éjjel ezen rágódtam.
Neki sürgős.
Kell a végzés.
Zsuzsika gondolom már nagyon sietne a házassággal.
Éjjel arra eszméltem, hogy jár az agyam és álmodom.
Hülye helyzeteket.
Egyszerre volt bennem szeretet és gyűlölet.
A Felperes iránt.
Mégis 16 év.
Érthetetlen.
Ambivalens.
Ennek már annyi...
És én???
A Bírónő kimondta.
Ez is nagyon fura...
Igen.
Ma megtörtént.
Bíróság.
Megállapodás.
Gyerek-szünidő.
Szigorúan papírra vetve majd.
Diktafon.
Szabályok.
Kinek-mikor-mennyi időre-hogyan...
Ennyi egy élet.
Ennyi egy házasság.
Pedig Én szerettem...
Egész éjjel ezen rágódtam.
Neki sürgős.
Kell a végzés.
Zsuzsika gondolom már nagyon sietne a házassággal.
Éjjel arra eszméltem, hogy jár az agyam és álmodom.
Hülye helyzeteket.
Egyszerre volt bennem szeretet és gyűlölet.
A Felperes iránt.
Mégis 16 év.
Érthetetlen.
Ambivalens.
Ennek már annyi...
És én???
2013. október 28., hétfő
Naplemente - párhuzam?
Már egyszer felraktam egy speciális naplemente fotómat, február 9-én:
http://eletterapia.blogspot.hu/2013/02/naplemente-gomeran.html
Ez a naplemente 2012 február első napjaiban készült Spanyolországban, Gomerra szigetén, ahol éppen életmentő terápián voltam egy Gyógyítónál.
Most pénteken, 2013 október 25-én Szántód és Tihany között egy másik ilyen csodát láttunk a Gyerekkel:
Két nappal később nyilalt belém a felismerés, hogy a két kép majdnem ugyanaz.
Persze vannak különbségek, de az a természeti csoda, amit akkor láttam, majdnem úgy ismétlődött meg most váratlanul az életemben.
Nem tudtuk mikor indul a komp, nem tudtuk, hogy pont akkor leszünk a vizen, amikor lemegy a nap és mi végignézhetjük.
Váratlan csoda.
Akkor az életben maradásért küzdöttem lelki szinten, most pedig nagyon úgy tűnik az Új Élettel küzdök éppen.
Nagyon remélem, hogy a mostani naplemente egy üzenet az Univerzumtól nekem, hogy minden teljesen rendben van...
http://eletterapia.blogspot.hu/2013/02/naplemente-gomeran.html
Ez a naplemente 2012 február első napjaiban készült Spanyolországban, Gomerra szigetén, ahol éppen életmentő terápián voltam egy Gyógyítónál.
Most pénteken, 2013 október 25-én Szántód és Tihany között egy másik ilyen csodát láttunk a Gyerekkel:
Két nappal később nyilalt belém a felismerés, hogy a két kép majdnem ugyanaz.
Persze vannak különbségek, de az a természeti csoda, amit akkor láttam, majdnem úgy ismétlődött meg most váratlanul az életemben.
Nem tudtuk mikor indul a komp, nem tudtuk, hogy pont akkor leszünk a vizen, amikor lemegy a nap és mi végignézhetjük.
Váratlan csoda.
Akkor az életben maradásért küzdöttem lelki szinten, most pedig nagyon úgy tűnik az Új Élettel küzdök éppen.
Nagyon remélem, hogy a mostani naplemente egy üzenet az Univerzumtól nekem, hogy minden teljesen rendben van...
munka off
AZért vagyok most már egyre biztosabb abban, hogy az új saját lakással valóban gyökeres változás kezdődött az életemben, mert 2 héttel ezelőtt meglepetésszerűen a főnököm közölte velem 3 percben, hogy megszűnik a részlegem. Volt munka, nincs munka.
Nem estem nagyon pánikba, csak kicsit.
AZóta hol jobb, hol rosszabb ez az érzés.
Hol bizakodom, hol meg sötéten látok mindent.
A munkában a végén már nem éreztem jól magam.
Kilógtam a fiatalok közül. Egyszerűen nem tudtak velem mit kezdeni.
Teljesen más élethelyzetben vagyunk.
Ez van.
Változás.
Remélem, hogy jön egy más lehetőség, ami jobb lesz, más lesz.
Remélem, hogy csütörtökön pedig az utolsó tárgyalás lesz, és végre el tudunk válni.
Ha mindent lezárok, ami a múlthoz köt, akkor remélem végre belép az életembe a Teljesen Új Erő, Energia és elrepít egy jobb síkra.
Csodavárás ON:
Nem estem nagyon pánikba, csak kicsit.
AZóta hol jobb, hol rosszabb ez az érzés.
Hol bizakodom, hol meg sötéten látok mindent.
A munkában a végén már nem éreztem jól magam.
Kilógtam a fiatalok közül. Egyszerűen nem tudtak velem mit kezdeni.
Teljesen más élethelyzetben vagyunk.
Ez van.
Változás.
Remélem, hogy jön egy más lehetőség, ami jobb lesz, más lesz.
Remélem, hogy csütörtökön pedig az utolsó tárgyalás lesz, és végre el tudunk válni.
Ha mindent lezárok, ami a múlthoz köt, akkor remélem végre belép az életembe a Teljesen Új Erő, Energia és elrepít egy jobb síkra.
Csodavárás ON:
2013. október 27., vasárnap
10milliószoros nap vagy amit akartok...
Tegnap volt elvileg.
AZ egyik féle buddhista számítás szerint. A másik szerint novemberben lesz.
A lényeg, hogy az Ember lehetőleg csak pozitív és jó gondolatokat fogalmazzon meg, ehhez tartsa magát, mert ilyenkor az univerzális erő felerősödik és ezt kapjuk majd vissza sokszorosan, amit aznap gondolunk vagy érzünk.
Akár igaz ez, akár nem, legalább arra jó, hogy az EMber figyelje a saját gondolatait, érzéseit és próbáljon jóra koncentrálni.
Gyerekkel lent vagyunk balcsin, mert őszi szünet van.
Voltunk egy kicsit sétálni, fent a hegybe. Gyerek fotózott, én pedig hagyom, hogy csattogtasson, élvezze ki. Majd szelektál az elképesztő mennyiségű fotóból.
Gyakoroljon, tapasztaljon.
Mondtam a Gyereknek, hogy ez a gép egy jó húzás volt az APjától.
Erre a Gyerek: Legalább ez az egy.
Erre Én: Nem csak ez az egy jó dolog van, ami vele kapcsolatos.
Itt vagy például Te. Nélküle nem jöhettél volna létre.
AZt gondolom, hogy ez így van. És amíg mi élünk, vagy amíg a Gyerek él, ez így is marad.
Nem fogom Exet sem megtagadni, sem letagadni. Sok szép emlékem van, ami a közös életünkből maradt. Ezeket én nem fogom elfelejteni.
Sőt a szívem egy kis részén mindig ott fog csücsülni, mert szerintem ezt nem lehet kitörölni.
Én nem akarom kitörölni.
Volt.
Sokáig jó volt.
Sokáig működött a szeretettől.
Aztán egyszer csak már nem. Én meg akartam javítani, Ő nem.
De ettől, az egész még hozzám is tartozik.
És igenis én is követtem el hibákat. Nem tagadom.
Fura érzés volt ezt magamban felfedezni.
Én már nem akarok rá haragudni, nem akarok gyűlölködni, nem akarok vele foglalkozni.
És sajnos ezt még nagyon nehéz elérni. Sokszor ott van bennem a gonoszság is, aminek szintén nincs értelme.
Remélem ahogy ezekre mind rálátok, és mindegyiket elfogadom, talán elmúlnak az idővel.
AZ egyik féle buddhista számítás szerint. A másik szerint novemberben lesz.
A lényeg, hogy az Ember lehetőleg csak pozitív és jó gondolatokat fogalmazzon meg, ehhez tartsa magát, mert ilyenkor az univerzális erő felerősödik és ezt kapjuk majd vissza sokszorosan, amit aznap gondolunk vagy érzünk.
Akár igaz ez, akár nem, legalább arra jó, hogy az EMber figyelje a saját gondolatait, érzéseit és próbáljon jóra koncentrálni.
Gyerekkel lent vagyunk balcsin, mert őszi szünet van.
Voltunk egy kicsit sétálni, fent a hegybe. Gyerek fotózott, én pedig hagyom, hogy csattogtasson, élvezze ki. Majd szelektál az elképesztő mennyiségű fotóból.
Gyakoroljon, tapasztaljon.
Mondtam a Gyereknek, hogy ez a gép egy jó húzás volt az APjától.
Erre a Gyerek: Legalább ez az egy.
Erre Én: Nem csak ez az egy jó dolog van, ami vele kapcsolatos.
Itt vagy például Te. Nélküle nem jöhettél volna létre.
AZt gondolom, hogy ez így van. És amíg mi élünk, vagy amíg a Gyerek él, ez így is marad.
Nem fogom Exet sem megtagadni, sem letagadni. Sok szép emlékem van, ami a közös életünkből maradt. Ezeket én nem fogom elfelejteni.
Sőt a szívem egy kis részén mindig ott fog csücsülni, mert szerintem ezt nem lehet kitörölni.
Én nem akarom kitörölni.
Volt.
Sokáig jó volt.
Sokáig működött a szeretettől.
Aztán egyszer csak már nem. Én meg akartam javítani, Ő nem.
De ettől, az egész még hozzám is tartozik.
És igenis én is követtem el hibákat. Nem tagadom.
Fura érzés volt ezt magamban felfedezni.
Én már nem akarok rá haragudni, nem akarok gyűlölködni, nem akarok vele foglalkozni.
És sajnos ezt még nagyon nehéz elérni. Sokszor ott van bennem a gonoszság is, aminek szintén nincs értelme.
Remélem ahogy ezekre mind rálátok, és mindegyiket elfogadom, talán elmúlnak az idővel.
2013. október 10., csütörtök
megint Márai
"Nagyon fájt a szívem, egy évig azt hittem , hogy belehalok. De aztán
felébredtem egy napon és megtudtam valamit...igen, azt a legfontosabbat,
amit csak egyedül tudhat meg az ember.
Megmondjam?.....Nem fog fájni?.... Kibírod? Hát igen én kibírtam. De nem
szívesen mondom meg senkinek, nem szeretem elvenni az emberek hitét,
egy gyönyörű téveszmébe vetett hitüket, amiből annyi szenvedés, de annyi
nagyszerűség is származik: hőstettek, műalkotások, csodálatos emberi
erőfeszítések. Te most olyan lelkiállapotban vagy, tudom. Mégis azt
akarod, hogy megmondjam? Hát, ha akarod. De ne haragudj reám
aztán...engem Isten megvert és megajándékozott ezzel, hogy megtudhattam
és kibírtam és nem haltam bele.
Mit tudtam meg?...Hát azt, hogy nincsen igazi.
Egy napon felébredtem...és mosolyogtam.Már nem fájt semmi. És egyszerre
értettem, hogy nincsen igazi. Sem a földön, sem az égben. Nincs ő sehol,
az a bizonyos. Csak emberek vannak, s minden emberben van egy szemernyi
az igaziból, s egyikben sincs meg az, amit a másiktól várunk,
remélünk.Nincs teljes ember, és nincs az a bizonyos, az az egyetlen, az a
csodálatos, boldogító és egyedül való.
Csak emberek vannak, s egy emberben minden benne van, salak és sugár,
minden. ....mert igazi nincs, mert a téveszmék elmúlnak, de én őt
szeretem, és ez más. Ha az ember szeret valakit, mindig megdobog később a
szíve, mikor hall róla, vagy látja.....azt hiszem, minden elmúlik, de a
szeretet nem múlik el."
(Márai Sándor)
Nem tudom, hogy azt tudom-e már mondani, hogy már nem fáj semmi.
Ha látom (ami szerencsére minimális alkalom), akkor már nem érzek semmit, nem remegek meg, nem történik semmi.
Igazából magamat is megleptem, amikor vasárnap összefutottam egy kedves, de régen látott ismerőssel, aki nemrég tudta meg Felperestől, hogy ugyan nem büszke rá, de már nem vagyunk egy család.
Beszélgettünk - elsősorban az Ő kisebbik fiáról, aki sajnos elég beteg- de szerencsére úgy tűnik most, hogy kordában tartható a betegsége. Jó volt látni azt a csodaszép két kisfiút!
Öröm volt a szívemnek, lelkemnek. Persze Ági elcsodálkozott azon, hogy Marci mekkora már.
SZóval beszélgettünk és szóba jött a történet és egyszer csak valami fájdalom megmozdult bennem.
Majdnem elsírtam magam. Nem is értettem miért.
Újra megjelent, jelzett, hogy azért még nem múlt el teljesen.
AZt hiszem ez a kicsi darab mindig ott fog maradni a szívemben, a lelkemben.
ÉS csak remélni tudom, hogy majd az idővel már alig fog fájni.
Talán már csak a régi családi fotókhoz tartozik még érzelem. Ezeken még tudok sírni.
Mert én a Felperessel ellentétben sosem fogom megtagadni a múltunkat, azt a 16 évet.
Nem tudom, hogy azt tudom-e már mondani, hogy már nem fáj semmi.
Ha látom (ami szerencsére minimális alkalom), akkor már nem érzek semmit, nem remegek meg, nem történik semmi.
Igazából magamat is megleptem, amikor vasárnap összefutottam egy kedves, de régen látott ismerőssel, aki nemrég tudta meg Felperestől, hogy ugyan nem büszke rá, de már nem vagyunk egy család.
Beszélgettünk - elsősorban az Ő kisebbik fiáról, aki sajnos elég beteg- de szerencsére úgy tűnik most, hogy kordában tartható a betegsége. Jó volt látni azt a csodaszép két kisfiút!
Öröm volt a szívemnek, lelkemnek. Persze Ági elcsodálkozott azon, hogy Marci mekkora már.
SZóval beszélgettünk és szóba jött a történet és egyszer csak valami fájdalom megmozdult bennem.
Majdnem elsírtam magam. Nem is értettem miért.
Újra megjelent, jelzett, hogy azért még nem múlt el teljesen.
AZt hiszem ez a kicsi darab mindig ott fog maradni a szívemben, a lelkemben.
ÉS csak remélni tudom, hogy majd az idővel már alig fog fájni.
Talán már csak a régi családi fotókhoz tartozik még érzelem. Ezeken még tudok sírni.
Mert én a Felperessel ellentétben sosem fogom megtagadni a múltunkat, azt a 16 évet.
2013. október 8., kedd
Várni, csak várni, mindig csak várni...
Nem mindig van türelmem várni.
Ez tény. Türelmetlen vagyok.
Sokszor sürgetném az Életet, pedig bizonyosan az Élet jobban tudja mikor minek van itt az ideje.
A napokban gondolkodtam el azon, hogy tulajdonképpen honnan volt erőm ennyit várni pld a lakás kérdés megoldására. (Meg más apróságokra is várnom kellett, de mindnek volt értelme)
Nem tudom.
Csak belül tudtam, hogy várnom kell.
KI kell várni az alkalmas időpontot, hogy megtaláljam a lakást.
De mindezek előtt ki kell várnom a megfelelő pillanatot arra, hogy a Felperessel meg tudjak egyezni.
Igaz, hogy ez egy nehezített sakkjátszmához hasonlított, de végül az eredmény a fontos.
A lakással pedig úgy voltam, hogy abban a házban ahol végül lakunk, hónapokig néztem egy lakást.
Hónapokig volt kirakva az erkélyére az "Eladó" tábla. Fel is hívtuk, de akkor magasnak hatott az ára.
Akkor még nem voltak meg a lehetőségeink arra, hogy a kért árat kifizessük.
Rengetegszer mentem el sóhajtozva a ház előtt, hogy itt szeretnék lakni, ilyen lakásban.
És végül a türelmemnek volt értelme.
Ha nem is az a lakás, de egy majdnem olyan, sikerült amihez talán nem kellett olyan nagy mértékben hozzányúlni.
Mostanában azon kapom magam, hogy türelmetlen vagyok, hogy igenis szeretnék már valakit magam mellé. Egy Férfit.
De most nincs már türelmem kivárni. Magam alatt vágom a fát, mert a saját türelmetlenségem miatt bosszantom magam fel.
Ma pedig ebbe az írásba futottam bele a közösségi oldalon:
"TANULJ MEG VÁRNI! „Lassan rájöttem, hogy a várakozás valójában művészet, és segít elérnünk bizonyos dolgokat. A várakozás nagyon-nagyon erőteljes lehet. Az idő roppant értékes. Ha két évig tudsz várni, néha elérhetsz olyasmit, amit ma nem érhetnél el, akármilyen keményen dolgozol, akármennyi pénzt szórsz ki az ablakon, akárhányszor vered is falba a fejed…” (Részlet Dennis Wholey: Bátorság kell a változáshoz című könyvéből.) Azok büszkélkedhetnek a legtöbb sikerrel életükben és a szerelemben, akik megtanulnak sikeresen várni. Kevesen birtokolják a várni tudás, a türelem adományát. Pedig a várakozás olyan nagy hatású eszköz, amely sok jóhoz segíthet hozzá. Nem mindig kaphatjuk meg rögtön, amit akarunk. Különféle pillanatnyilag nem elérhető dolgokat szeretnénk megtenni, elérni, megszerezni. De vannak, dolgok, melyeket, ha ma nem is tehetünk vagy kaphatunk meg, a jövőben elérhetünk. A várakozás nem elfecsérelt idő. Valami kialakul bennünk, valaki másban, az univerzumban. Nem kell szüneteltetni élettevékenységeinket, amíg várakozunk. Máshova irányíthatjuk figyelmünket: gyakorolhatjuk az elfogadást és a hálát, bízhatunk abban, hogy a várakozás közben is zajlik az életünk. Vess számot a türelmetlenségeddel, és hiányérzeteddel! Az a régi bölcsesség, hogy az ember nem mindig kapja meg, amit akar, csak részben igaz. Az életben gyakran megkaphatjuk, amit akarunk, különösen ha szívvel-lélekkel vágyunk rá, és ha megtanultunk várni. Ma elsajátítom a türelem művészetét. Ha erőtlennek érzem magam, mert várom, hogy valami bekövetkezzen, és nem az enyém az időzítés, akkor arra az erőre összpontosítok, amelyhez a várakozás megtanulása révén juthatok hozzá.
Melody Beattie"
Nyilván véletlenek nincsenek és így kaptam üzenetet, hogy de igenis várnom kell.
Na ja.
Csak legyek türelmes...
Ez tény. Türelmetlen vagyok.
Sokszor sürgetném az Életet, pedig bizonyosan az Élet jobban tudja mikor minek van itt az ideje.
A napokban gondolkodtam el azon, hogy tulajdonképpen honnan volt erőm ennyit várni pld a lakás kérdés megoldására. (Meg más apróságokra is várnom kellett, de mindnek volt értelme)
Nem tudom.
Csak belül tudtam, hogy várnom kell.
KI kell várni az alkalmas időpontot, hogy megtaláljam a lakást.
De mindezek előtt ki kell várnom a megfelelő pillanatot arra, hogy a Felperessel meg tudjak egyezni.
Igaz, hogy ez egy nehezített sakkjátszmához hasonlított, de végül az eredmény a fontos.
A lakással pedig úgy voltam, hogy abban a házban ahol végül lakunk, hónapokig néztem egy lakást.
Hónapokig volt kirakva az erkélyére az "Eladó" tábla. Fel is hívtuk, de akkor magasnak hatott az ára.
Akkor még nem voltak meg a lehetőségeink arra, hogy a kért árat kifizessük.
Rengetegszer mentem el sóhajtozva a ház előtt, hogy itt szeretnék lakni, ilyen lakásban.
És végül a türelmemnek volt értelme.
Ha nem is az a lakás, de egy majdnem olyan, sikerült amihez talán nem kellett olyan nagy mértékben hozzányúlni.
Mostanában azon kapom magam, hogy türelmetlen vagyok, hogy igenis szeretnék már valakit magam mellé. Egy Férfit.
De most nincs már türelmem kivárni. Magam alatt vágom a fát, mert a saját türelmetlenségem miatt bosszantom magam fel.
Ma pedig ebbe az írásba futottam bele a közösségi oldalon:
"TANULJ MEG VÁRNI! „Lassan rájöttem, hogy a várakozás valójában művészet, és segít elérnünk bizonyos dolgokat. A várakozás nagyon-nagyon erőteljes lehet. Az idő roppant értékes. Ha két évig tudsz várni, néha elérhetsz olyasmit, amit ma nem érhetnél el, akármilyen keményen dolgozol, akármennyi pénzt szórsz ki az ablakon, akárhányszor vered is falba a fejed…” (Részlet Dennis Wholey: Bátorság kell a változáshoz című könyvéből.) Azok büszkélkedhetnek a legtöbb sikerrel életükben és a szerelemben, akik megtanulnak sikeresen várni. Kevesen birtokolják a várni tudás, a türelem adományát. Pedig a várakozás olyan nagy hatású eszköz, amely sok jóhoz segíthet hozzá. Nem mindig kaphatjuk meg rögtön, amit akarunk. Különféle pillanatnyilag nem elérhető dolgokat szeretnénk megtenni, elérni, megszerezni. De vannak, dolgok, melyeket, ha ma nem is tehetünk vagy kaphatunk meg, a jövőben elérhetünk. A várakozás nem elfecsérelt idő. Valami kialakul bennünk, valaki másban, az univerzumban. Nem kell szüneteltetni élettevékenységeinket, amíg várakozunk. Máshova irányíthatjuk figyelmünket: gyakorolhatjuk az elfogadást és a hálát, bízhatunk abban, hogy a várakozás közben is zajlik az életünk. Vess számot a türelmetlenségeddel, és hiányérzeteddel! Az a régi bölcsesség, hogy az ember nem mindig kapja meg, amit akar, csak részben igaz. Az életben gyakran megkaphatjuk, amit akarunk, különösen ha szívvel-lélekkel vágyunk rá, és ha megtanultunk várni. Ma elsajátítom a türelem művészetét. Ha erőtlennek érzem magam, mert várom, hogy valami bekövetkezzen, és nem az enyém az időzítés, akkor arra az erőre összpontosítok, amelyhez a várakozás megtanulása révén juthatok hozzá.
Melody Beattie"
Nyilván véletlenek nincsenek és így kaptam üzenetet, hogy de igenis várnom kell.
Na ja.
Csak legyek türelmes...
2013. szeptember 24., kedd
Derült égből a...
bírósági idézés.
Úgy hozta a postás az értesítőt, hogy fel sem csengetett Anyuékhoz.
Így el kellett bandukolnom a postára és megpróbálni átvenni azt a bírósági idézést, ami a ...né - (már nem létező nevemre), olyan címre érkezett, ami nagyon régen volt állandó lakcímem.
De a postán a KisHölgy azt mondta, hogy ha majdnem ugyanaz a nevem (!!!) és hoztam az értesítőt, akkor csak nekem szólhat.
Megkaptam.
Kinyitottam.
Legnagyobb megrökönyödésemre bírósági idézés volt benne- ami október 31-é, reggel 8 órára szól.
No ezt eddig is tudtam, hogy ez lesz a következő (és remélem az utolsó) tárgyalás időpontja.
De ami a meglepetést okozta, az a tárgya az idézésnek.
"Gyermek tartási csökkentés" tárgyában.
Ledöbbentem, hogy még vajon meddig megy el a Felperes, ami kikészítésünkben?
Muszáj voltam küldeni neki egy sms-t, hogy ezt tényleg komolyan gondolta-e.
AZt válaszolta, hogy ő nem kért ilyet.
Na ja, majd a bírónő a hülye?????
Mindenképpen kiderül október végén...
Úgy hozta a postás az értesítőt, hogy fel sem csengetett Anyuékhoz.
Így el kellett bandukolnom a postára és megpróbálni átvenni azt a bírósági idézést, ami a ...né - (már nem létező nevemre), olyan címre érkezett, ami nagyon régen volt állandó lakcímem.
De a postán a KisHölgy azt mondta, hogy ha majdnem ugyanaz a nevem (!!!) és hoztam az értesítőt, akkor csak nekem szólhat.
Megkaptam.
Kinyitottam.
Legnagyobb megrökönyödésemre bírósági idézés volt benne- ami október 31-é, reggel 8 órára szól.
No ezt eddig is tudtam, hogy ez lesz a következő (és remélem az utolsó) tárgyalás időpontja.
De ami a meglepetést okozta, az a tárgya az idézésnek.
"Gyermek tartási csökkentés" tárgyában.
Ledöbbentem, hogy még vajon meddig megy el a Felperes, ami kikészítésünkben?
Muszáj voltam küldeni neki egy sms-t, hogy ezt tényleg komolyan gondolta-e.
AZt válaszolta, hogy ő nem kért ilyet.
Na ja, majd a bírónő a hülye?????
Mindenképpen kiderül október végén...
2013. szeptember 23., hétfő
Nem tudom mi ez, de...
... sajnos nem Juhász Gyula: SZerelem? című versének az érzése.
pedig nagyon jó lenne már.
nincs túl jó kedvem, a hangulatom is meglehetősen őszies mostanság.
A Kiskorúval küszködünk az Ő Életének az installálásán a most már saját otthonunkba, de hát nem nagyon akaródzik neki elszakadni a Nagyszülőktől, meg talán a megszokás, hogy oda megy haza stb.
A mostani hétvégén is pakoltunk, szereltünk. Nagyon sokat segített, tulképpen a TV szekrényt egyedül rakta össze, ami azért nagy falat volt.
Küzdünk a kis tér megszokásával, én meg az irtó kicsi konyhámmal.
Aki ismert régebben, tudta, hogy mekkora nagy konyhában garázdálkodhattam amikor a Családunk még az otthonunkban élt.
Pont tegnap jöttem rá, hogy a fantasztikus gyúródeszkámat sajnos ott hagytam a régi lakásban.
Tehát nem unatkozunk, pedig isteni lenne végre már egy hétvége, amikor nem pakolunk, nem szerelünk, hanem mint a normális család valami értelmes programot csinálunk együtt.
És most valahogy a hiány egyre nő bennem egy működőképes párkapcsolat után. IS.
De hát ez csak álom, úgy tűnik.
Tudom, ha az EmberLánya nagyon akarja, akkor tuti nem sikerül, mert annyira akarja, de a fenébe is, úgy érzem teljesen megérdemelnék egy normális Férfit magam mellett.
pedig nagyon jó lenne már.
nincs túl jó kedvem, a hangulatom is meglehetősen őszies mostanság.
A Kiskorúval küszködünk az Ő Életének az installálásán a most már saját otthonunkba, de hát nem nagyon akaródzik neki elszakadni a Nagyszülőktől, meg talán a megszokás, hogy oda megy haza stb.
A mostani hétvégén is pakoltunk, szereltünk. Nagyon sokat segített, tulképpen a TV szekrényt egyedül rakta össze, ami azért nagy falat volt.
Küzdünk a kis tér megszokásával, én meg az irtó kicsi konyhámmal.
Aki ismert régebben, tudta, hogy mekkora nagy konyhában garázdálkodhattam amikor a Családunk még az otthonunkban élt.
Pont tegnap jöttem rá, hogy a fantasztikus gyúródeszkámat sajnos ott hagytam a régi lakásban.
Tehát nem unatkozunk, pedig isteni lenne végre már egy hétvége, amikor nem pakolunk, nem szerelünk, hanem mint a normális család valami értelmes programot csinálunk együtt.
És most valahogy a hiány egyre nő bennem egy működőképes párkapcsolat után. IS.
De hát ez csak álom, úgy tűnik.
Tudom, ha az EmberLánya nagyon akarja, akkor tuti nem sikerül, mert annyira akarja, de a fenébe is, úgy érzem teljesen megérdemelnék egy normális Férfit magam mellett.
2013. szeptember 17., kedd
Megbocsátás?
Szoktam olvasni egy blogot - ami sokaknak nagyon elvarázsolt lehet - de én hiszek elég sok mindenben, mert annyi mindent tapasztaltam, hogy azt gondolom a sima fizikai valóságnál jóval többről szól az életünk.
http://elozoeletek.blogspot.hu/
Ennek a blognak van FB oldala is, és a tegnapi napi írás/jótanács a megbocsátásról illetve a bosszú elutasításáról szólt. Tudniillik nem jó a bosszú semmire sem, és próbáljuk meg ezt kikerülni.
Este munkából hazafelé egy filmes stábba botlottam (aki nem tudja reklámfilmekkel foglalkozom) és megörültem egy régi kedves kollégának. Majd megláttam, hogy a gyártócég egy olyan cég, illetve pont az egyik olyan emberük volt ott éppen a helyszínen, aki nekem évekkel ezelőtt nagyon sok fájdalmat és gondot okozott. Azt hiszem nem sok ember engedte meg magának velem szemben azt a viselkedést, amit ő anno igen. 4 éve nem beszéltem és nem találkoztam vele/velük.
Nem akartam vele beszélgetni, mert nincs miről, hiszen anno nem kért tőlem elnézést, de odajött hozzám és pár szót váltottunk, majd szóba került a "hogy van a családom?" kérdés, és így sok minden került előtérbe.
A beszélgetés közben figyeltem magam van-e még bennem düh, harag, esetleg bosszúvágy.
Semmi.
Nem volt bennem semmi, és ez nagyon jól esett.
Jó érzés volt, hogy mentes voltam minden negatív érzelemtől. Nem kellett küzdenem saját magammal, mert nem volt miért.
Este otthon pedig sokadjára hallgattam meg Zorán: "A szerelemnek múlnia kell" című számát, és olyan szomorú lettem tőle, hogy csak na.
Napok óta beakadt nálam a dal és a szövege különösképpen. Persze, napok óta padlón vagyok.
Bőgtem is, ahogy kell.
De azt hozta ki belőlem, hogy végül a dal szövegét és pár sort elküldtem Ex-nak és annak a Férfinak, aki az utóbbi hetekben rengeteg fájdalmat és néha kevés izgalmat okozott nekem, de legalább újra Nőnek éreztem magam egy rövid időre miatta.
Annyit írtam csupán, hogy:
"Köszönöm, hogy általad megtapasztalhattam, hogy meg tudok nyílni, tudok szeretni, tudok őszinte lenni. Kár, hogy csak ennyi jutott"
És jól esett, hogy nem szemrehányást írtam nekik, nem dühös voltam, nem a bosszúvágy dolgozott bennem, és nem rosszat kívántam nekik.
Remélem tegnap volt az a pont, amikor végleg le tudtam zárni ezeket a fájdalmas dolgokat magamban.
Remélem...
http://elozoeletek.blogspot.hu/
Ennek a blognak van FB oldala is, és a tegnapi napi írás/jótanács a megbocsátásról illetve a bosszú elutasításáról szólt. Tudniillik nem jó a bosszú semmire sem, és próbáljuk meg ezt kikerülni.
Este munkából hazafelé egy filmes stábba botlottam (aki nem tudja reklámfilmekkel foglalkozom) és megörültem egy régi kedves kollégának. Majd megláttam, hogy a gyártócég egy olyan cég, illetve pont az egyik olyan emberük volt ott éppen a helyszínen, aki nekem évekkel ezelőtt nagyon sok fájdalmat és gondot okozott. Azt hiszem nem sok ember engedte meg magának velem szemben azt a viselkedést, amit ő anno igen. 4 éve nem beszéltem és nem találkoztam vele/velük.
Nem akartam vele beszélgetni, mert nincs miről, hiszen anno nem kért tőlem elnézést, de odajött hozzám és pár szót váltottunk, majd szóba került a "hogy van a családom?" kérdés, és így sok minden került előtérbe.
A beszélgetés közben figyeltem magam van-e még bennem düh, harag, esetleg bosszúvágy.
Semmi.
Nem volt bennem semmi, és ez nagyon jól esett.
Jó érzés volt, hogy mentes voltam minden negatív érzelemtől. Nem kellett küzdenem saját magammal, mert nem volt miért.
Este otthon pedig sokadjára hallgattam meg Zorán: "A szerelemnek múlnia kell" című számát, és olyan szomorú lettem tőle, hogy csak na.
Napok óta beakadt nálam a dal és a szövege különösképpen. Persze, napok óta padlón vagyok.
Bőgtem is, ahogy kell.
De azt hozta ki belőlem, hogy végül a dal szövegét és pár sort elküldtem Ex-nak és annak a Férfinak, aki az utóbbi hetekben rengeteg fájdalmat és néha kevés izgalmat okozott nekem, de legalább újra Nőnek éreztem magam egy rövid időre miatta.
Annyit írtam csupán, hogy:
"Köszönöm, hogy általad megtapasztalhattam, hogy meg tudok nyílni, tudok szeretni, tudok őszinte lenni. Kár, hogy csak ennyi jutott"
És jól esett, hogy nem szemrehányást írtam nekik, nem dühös voltam, nem a bosszúvágy dolgozott bennem, és nem rosszat kívántam nekik.
Remélem tegnap volt az a pont, amikor végleg le tudtam zárni ezeket a fájdalmas dolgokat magamban.
Remélem...
2013. szeptember 10., kedd
AZ intimitásról
Tegnap jött velem szembe Osho-nak egy írás részlete.
Nyilván ez egy egész könyv, amiből most kiragadok pár sort, amelyek megfogtak.
Azért, mert én is egyre inkább így érzem, hogy ez lenne a lényeg két ember között.
Legyenek akár barátok, akár szeretők, akár szerelmesek, akár egy idősödő pár.
Enélkül nem megy.
Én is próbálom az utóbbi időben, és volt mostanság körülöttem olyan ember, akivel így viselkedem és nagyon nehezére esik ezt elfogadni.
Azt, hogy ő is ilyen nyílt legyen, az meg egyáltalán nem megy.
De ez nem nekem baj, hanem neki.
"Mindenki fél az intimitástól – más kérdés, hogy ezt felismerjük-e vagy sem. Az intimitás azt jelenti, hogy őszintén megnyílsz egy idegen előtt – és mindannyian idegenek vagyunk egymás számára; senki sem ismeri a másikat. Még önmagunk számára is idegenek vagyunk, hiszen nem tudjuk, kik vagyunk valójában.
Ezeregy dolgot rejtegetünk magunkban, nemcsak mások, de önmagunk elől is.
Az intimitás azt jelenti, hogy közel kerülsz egy idegenhez. Ehhez fel kell adnod minden védművedet; csak így érheted el az intimitást. De feltámad benned a félelem: ha semmilyen módon nem védekezel többé, ha az összes álarcodat leveted, honnan tudhatod, mit tesz majd veled ez az idegen?
Ezeregy dolgot rejtegetünk magunkban, nemcsak mások, de önmagunk elől is, mert egy beteg emberiség nevelt fel minket tele elfojtásokkal, gátlásokkal és tabukkal. És úgy érzed, hogy valakivel, aki idegen számodra – s függetlenül attól, hogy talán már harminc vagy negyven éve együtt élsz vele, az idegenség sosem tűnik el –, nagyobb biztonságban vagy, ha megőrzöl néhány védelmi eszközt magadnak, ha tartasz egy kis távolságot, hiszen a másik kihasználhatja gyengeségedet, törékenységedet, sebezhetőségedet.
Mindenki fél az intimitástól.
És a problémát tovább nehezíti, hogy mindenki vágyik is rá. Mindenki sóvárog utána, mert máskülönben egyedül maradna az univerzumban – barát nélkül, szerető nélkül, bizalmas nélkül, olyan társ nélkül, aki előtt őszintén feltárhatná bármely sérelmét. Mert a sebek nem tudnak begyógyulni, ha nem tárod fel őket.
Minél inkább rejtegeted őket, annál veszélyesebbé válnak. Halálos fekéllyé fertőződhetnek.
Az intimitás egyrészt létszükséglet, és emiatt mindenki vágyik rá. Azt akarod, hogy a másik olyan intim viszonyba kerüljön veled, hogy lemond a védekezésről, feltárja előtted a sebeit, leveti minden álarcát és hamis személyiségeit, és anyaszült meztelenül fordul feléd.
Másrészt viszont mindenki fél az intimitástól – bizalmas viszonyra vágysz, de nem mondasz le a saját védműveidről. Ez az egyik legfontosabb konfliktusforrás a barátok és a szerelmesek között: egyikük sem akar felhagyni a védekezéssel, egyikük sem mer teljesen pőrén, őszintén és nyitottan fordulni a másik felé – pedig mindketten vágynak rá.
Ha nem szabadulsz meg az összes elfojtástól és gátlástól – melyeket a vallás, a kultúra, a társadalom, a szülők és az iskola nevelt beléd –, sosem tapasztalhatod meg az intimitást.
És neked kell megtenned a kezdő lépést.
Pedig ha nincsenek benned elfojtások és gátlások, akkor sebesüléseid sem lehetnek. Ha egyszerű, természetes életet élsz, nincs miért félned az intimitástól, és részed lehet abban a határtalan örömben, amikor két láng olyan közel kerül egymáshoz, hogy szinte egyetlen lángnyelvben egyesülnek. És ez a találkozás csodálatosan fölemelő, boldog teljességérzetet nyújt. Ahhoz azonban, hogy részed lehessen benne, előbb tökéletesen rendbe kell tenned a saját házad tájékát.
Csak aki meditál, az tapasztalhatja meg az intimitást. Neki nincs semmi rejtegetni valója. Már kivetett magából minden félelmet. Nincs benne más, csak csend és szerető szív.
Önmagadat teljes valódban el kell fogadnod. Ha nem tudod maradéktalanul elfogadni magadat, hogyan várhatod, hogy mások elfogadjanak?"
Osho-Intimitás
Nyilván ez egy egész könyv, amiből most kiragadok pár sort, amelyek megfogtak.
Azért, mert én is egyre inkább így érzem, hogy ez lenne a lényeg két ember között.
Legyenek akár barátok, akár szeretők, akár szerelmesek, akár egy idősödő pár.
Enélkül nem megy.
Én is próbálom az utóbbi időben, és volt mostanság körülöttem olyan ember, akivel így viselkedem és nagyon nehezére esik ezt elfogadni.
Azt, hogy ő is ilyen nyílt legyen, az meg egyáltalán nem megy.
De ez nem nekem baj, hanem neki.
"Mindenki fél az intimitástól – más kérdés, hogy ezt felismerjük-e vagy sem. Az intimitás azt jelenti, hogy őszintén megnyílsz egy idegen előtt – és mindannyian idegenek vagyunk egymás számára; senki sem ismeri a másikat. Még önmagunk számára is idegenek vagyunk, hiszen nem tudjuk, kik vagyunk valójában.
Ezeregy dolgot rejtegetünk magunkban, nemcsak mások, de önmagunk elől is.
Az intimitás azt jelenti, hogy közel kerülsz egy idegenhez. Ehhez fel kell adnod minden védművedet; csak így érheted el az intimitást. De feltámad benned a félelem: ha semmilyen módon nem védekezel többé, ha az összes álarcodat leveted, honnan tudhatod, mit tesz majd veled ez az idegen?
Ezeregy dolgot rejtegetünk magunkban, nemcsak mások, de önmagunk elől is, mert egy beteg emberiség nevelt fel minket tele elfojtásokkal, gátlásokkal és tabukkal. És úgy érzed, hogy valakivel, aki idegen számodra – s függetlenül attól, hogy talán már harminc vagy negyven éve együtt élsz vele, az idegenség sosem tűnik el –, nagyobb biztonságban vagy, ha megőrzöl néhány védelmi eszközt magadnak, ha tartasz egy kis távolságot, hiszen a másik kihasználhatja gyengeségedet, törékenységedet, sebezhetőségedet.
Mindenki fél az intimitástól.
És a problémát tovább nehezíti, hogy mindenki vágyik is rá. Mindenki sóvárog utána, mert máskülönben egyedül maradna az univerzumban – barát nélkül, szerető nélkül, bizalmas nélkül, olyan társ nélkül, aki előtt őszintén feltárhatná bármely sérelmét. Mert a sebek nem tudnak begyógyulni, ha nem tárod fel őket.
Minél inkább rejtegeted őket, annál veszélyesebbé válnak. Halálos fekéllyé fertőződhetnek.
Az intimitás egyrészt létszükséglet, és emiatt mindenki vágyik rá. Azt akarod, hogy a másik olyan intim viszonyba kerüljön veled, hogy lemond a védekezésről, feltárja előtted a sebeit, leveti minden álarcát és hamis személyiségeit, és anyaszült meztelenül fordul feléd.
Másrészt viszont mindenki fél az intimitástól – bizalmas viszonyra vágysz, de nem mondasz le a saját védműveidről. Ez az egyik legfontosabb konfliktusforrás a barátok és a szerelmesek között: egyikük sem akar felhagyni a védekezéssel, egyikük sem mer teljesen pőrén, őszintén és nyitottan fordulni a másik felé – pedig mindketten vágynak rá.
Ha nem szabadulsz meg az összes elfojtástól és gátlástól – melyeket a vallás, a kultúra, a társadalom, a szülők és az iskola nevelt beléd –, sosem tapasztalhatod meg az intimitást.
És neked kell megtenned a kezdő lépést.
Pedig ha nincsenek benned elfojtások és gátlások, akkor sebesüléseid sem lehetnek. Ha egyszerű, természetes életet élsz, nincs miért félned az intimitástól, és részed lehet abban a határtalan örömben, amikor két láng olyan közel kerül egymáshoz, hogy szinte egyetlen lángnyelvben egyesülnek. És ez a találkozás csodálatosan fölemelő, boldog teljességérzetet nyújt. Ahhoz azonban, hogy részed lehessen benne, előbb tökéletesen rendbe kell tenned a saját házad tájékát.
Csak aki meditál, az tapasztalhatja meg az intimitást. Neki nincs semmi rejtegetni valója. Már kivetett magából minden félelmet. Nincs benne más, csak csend és szerető szív.
Önmagadat teljes valódban el kell fogadnod. Ha nem tudod maradéktalanul elfogadni magadat, hogyan várhatod, hogy mások elfogadjanak?"
Osho-Intimitás
2013. szeptember 6., péntek
Mai bölcsesség
Egy emberért mindent vállalni kell.
Egy helyzetért nem. Amíg számunkra egy ember fontos - addig mindent vállalnunk kell érte, és megéri. Ez igazi vállalás.
Amikor nem az ember a fontos, hanem a helyzet megtartása: a lakás, a szociális és anyagi biztonság, a látszat, a környezet véleménye - akkor már megalkuvásról van szó.
Ez is elvállalható, de csak őszintén, legalább önmagunk előtt.
Ne csapjuk be magunkat ürügyekkel: a gyerekek érdekével, erkölcsi aggályokkal, a kímélettel. Gyávaságunk az újrakezdésre, félelmünk a változásoktól és az egyedül maradástól nehézzé teheti az együttélést, de fenntarthatja.
Azonban hazugságra nem lehet alapozni tisztességes kapcsolatot: biztosan összeomlik.
Hangulatingadozás - lefelé
Tegnap itt volt az ÚjHold.
Ami tökéletes a félelmek, a blokkok elengedésére, az új kezdésére és igazából erre kellett volna koncentrálnom.
Ehelyett a Kiskorúval próbáltam beszerezni a füzeteket és a könyvek kötéséhez szükséges dolgokat.
Tudom késeinek tűnik, de mivel most már gimnazista, itt már nem szokás előre kiosztani a tanárok füzet igényeit, hanem a tanítás első hetében derül ki melyik tanár mit szeret.
Utána a Gyereket leraktam a Nagyszüleinél (ahol eddig is laktunk), hiszen az ÚjOtthonunkban még nem pakolt ki annyira, hogy elférjen akár az íróasztalánál akár, vagy a zongora és az ágy között az 5 cm-en.
Egyem a lelkét, kissé lusta a szentem.
Én meg GonoszAnyaként úgy döntöttem nem pakolok egy KisKamasz helyett.
Tehát elég későre keveredtem Haza.
Már hazafelé is olyan szomorúság uralkodott el rajtam, hogy mire hazaértem roppantmód sajnáltam magam.
Baromira Egyedül éreztem magam, sajnos most a szó rossz értelmezésében.
Végül bőgtem is egy kicsit az erkélyemen egy pohár habzóbor és pár szál cigi társaságában.
(igen, most bagózom-mert most éppen így esik jól és lázadok ezek szerint)
Végül azt hiszem álomba sírtam magam.
Tudom nem hangzik jól, de most ez van.
Most nagyon hiányzik egy Társ.
Nem akarok senkivel sem együtt élni perpill, és élvezem a saját birodalmat.
De azt igen, hogy naponta valakivel tudjak beszélgetni, akár butaságokról, akivel tudjak elmenni egy moziba, vagy beülni inni vagy vacsizni.
Vagy akihez néha hozzá lehet bújni minden kérdés nélkül, aki mellett kicsit lehetek végre gyönge Nő, és fáradt Anya.
Most belefáradtam a HarcosAmazon és a MindentMegoldóSZuperWOman szerepébe.
Ami tökéletes a félelmek, a blokkok elengedésére, az új kezdésére és igazából erre kellett volna koncentrálnom.
Ehelyett a Kiskorúval próbáltam beszerezni a füzeteket és a könyvek kötéséhez szükséges dolgokat.
Tudom késeinek tűnik, de mivel most már gimnazista, itt már nem szokás előre kiosztani a tanárok füzet igényeit, hanem a tanítás első hetében derül ki melyik tanár mit szeret.
Utána a Gyereket leraktam a Nagyszüleinél (ahol eddig is laktunk), hiszen az ÚjOtthonunkban még nem pakolt ki annyira, hogy elférjen akár az íróasztalánál akár, vagy a zongora és az ágy között az 5 cm-en.
Egyem a lelkét, kissé lusta a szentem.
Én meg GonoszAnyaként úgy döntöttem nem pakolok egy KisKamasz helyett.
Tehát elég későre keveredtem Haza.
Már hazafelé is olyan szomorúság uralkodott el rajtam, hogy mire hazaértem roppantmód sajnáltam magam.
Baromira Egyedül éreztem magam, sajnos most a szó rossz értelmezésében.
Végül bőgtem is egy kicsit az erkélyemen egy pohár habzóbor és pár szál cigi társaságában.
(igen, most bagózom-mert most éppen így esik jól és lázadok ezek szerint)
Végül azt hiszem álomba sírtam magam.
Tudom nem hangzik jól, de most ez van.
Most nagyon hiányzik egy Társ.
Nem akarok senkivel sem együtt élni perpill, és élvezem a saját birodalmat.
De azt igen, hogy naponta valakivel tudjak beszélgetni, akár butaságokról, akivel tudjak elmenni egy moziba, vagy beülni inni vagy vacsizni.
Vagy akihez néha hozzá lehet bújni minden kérdés nélkül, aki mellett kicsit lehetek végre gyönge Nő, és fáradt Anya.
Most belefáradtam a HarcosAmazon és a MindentMegoldóSZuperWOman szerepébe.
2013. szeptember 4., szerda
Gyerek vs Felperes vs Mostoha
A múlt héten a Gyerek gólyatáborban volt, én meg ugye vidéken külön. Így az Apjával töltött pár napot.
Már az első napon sikerült kiborulnia, sírva vagdosta a fájdalmait az Apja fejéhez. AMi gondolom meglepte őt, hiszen ezt még így ebben a formában nem tapasztalta meg.
Na persze ebben az egészben az ÚjJövendőbelinek alapos szerepe volt.
Nem tudom hogy s mint alakultak így a dolgok, de nem örültem a híreknek.
Később kiderült, ez a harc folytatódott pénteken is, ekkor már a Gyerek és az ÚjJövendőbeli között.
Hiszen eljött a szeptember, amikor is előre bejelentették, hogy az ÚjJövendőbeli már együtt fog élni a Felperessel.
Sőt ez még vasárnap érte el a tetőfokát, amikor is az ApaiNagyszülőknél voltak az és az ÚjJövendőbelinek megint sikerült úgy beszólni a Gyereknek, hogy az először nekiesett a torkának, majd sírva elrohant.
Éljen az odafigyelés, az érzékenység, és a gyereknevelés.
Később a Gyerek az ApaiNagyapjától azt is megtudhatta, hogy Én és Felperes között azért nem működött a dolog, mert nekem nincs diplomám, tehát nem egyenlő alapokról indultunk (????) és ráadásul én még nem voltam hajlandó felüli mögé a motorra.
(De van, csak az egy spec alapítványi diploma, amiért is 2 évig jártam főiskolára, csak nem hivatalosan elismert)
Ha valóban ezen múlik egy hosszú, szerető házasság, akkor azt hiszem én valahol nagyon le vagyok maradva...
AZ érzelmi intelligenciáról, a kommunikációról, a problémák megbeszéléséről, a küzdésről, az elfogadásról, a szeretetről nincs szó...
Már az első napon sikerült kiborulnia, sírva vagdosta a fájdalmait az Apja fejéhez. AMi gondolom meglepte őt, hiszen ezt még így ebben a formában nem tapasztalta meg.
Na persze ebben az egészben az ÚjJövendőbelinek alapos szerepe volt.
Nem tudom hogy s mint alakultak így a dolgok, de nem örültem a híreknek.
Később kiderült, ez a harc folytatódott pénteken is, ekkor már a Gyerek és az ÚjJövendőbeli között.
Hiszen eljött a szeptember, amikor is előre bejelentették, hogy az ÚjJövendőbeli már együtt fog élni a Felperessel.
Sőt ez még vasárnap érte el a tetőfokát, amikor is az ApaiNagyszülőknél voltak az és az ÚjJövendőbelinek megint sikerült úgy beszólni a Gyereknek, hogy az először nekiesett a torkának, majd sírva elrohant.
Éljen az odafigyelés, az érzékenység, és a gyereknevelés.
Később a Gyerek az ApaiNagyapjától azt is megtudhatta, hogy Én és Felperes között azért nem működött a dolog, mert nekem nincs diplomám, tehát nem egyenlő alapokról indultunk (????) és ráadásul én még nem voltam hajlandó felüli mögé a motorra.
(De van, csak az egy spec alapítványi diploma, amiért is 2 évig jártam főiskolára, csak nem hivatalosan elismert)
Ha valóban ezen múlik egy hosszú, szerető házasság, akkor azt hiszem én valahol nagyon le vagyok maradva...
AZ érzelmi intelligenciáról, a kommunikációról, a problémák megbeszéléséről, a küzdésről, az elfogadásról, a szeretetről nincs szó...
2013. augusztus 28., szerda
Megint Márai
Nagy bátorság kell ahhoz, hogy egy ember fenntartás nélkül engedje szeretni
magát.
Bátorság, csaknem hősiesség.
A legtöbb ember nem tud szeretetet adni és kapni, mert gyáva és hiú, fél a bukástól.
Szégyelli, hogy odaadja, s még sokkal inkább szégyelli, hogy kiadja magát a másiknak, elárulja titkát.
Azt a szomorú, emberi titkot, hogy szüksége van gyengédségre, nem tud meglenni nélküle.
Bátorság, csaknem hősiesség.
A legtöbb ember nem tud szeretetet adni és kapni, mert gyáva és hiú, fél a bukástól.
Szégyelli, hogy odaadja, s még sokkal inkább szégyelli, hogy kiadja magát a másiknak, elárulja titkát.
Azt a szomorú, emberi titkot, hogy szüksége van gyengédségre, nem tud meglenni nélküle.
Márai Sándor
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)