Oldalak

2013. november 20., szerda

Márton nap reload

Tavaly sajnos nem úgy ünnepeltük a Gyerek névnapját, ahogy megszokta/megszoktuk.
A szüleimnél laktunk, nem is volt időm se bevásárolni, se főzni, annyit dolgoztam.
Anyu készített vacsorát. Jó volt, de nem a megszokott hangulat volt. Fájt a szívem, hiszen a Gyerek ahhoz volt szokva, hogy a nagy család összejön nálunk egy nagy ünnepi vacsorára, természetesen nagy mennyiségű libát eszünk, káposztával, krumplival, friss új borral és a végén a szokásos MarciKedvencTortája - mindezeket pedig általában Ex kis segítségével, de én valósítottam meg 12 fő részére.

Idén már nem ezt a mutatványt sikerült véghez vinnem, de kicsit csökkentett mennyiségben hasonlót.
Már a pici konyhámban oldottam meg a libacomb sütést, a káposztát, a krumplit és még Torta is jutott az ünnepeltnek, de most másikat kért. Minden istenien sikerült!
És persze csak kis létszámban voltunk, de itt volt legalább ZS, aki Ex családjából való, de úgy döntött, hogy nem ír ki minket az életéből a válásunk miatt. Köszi ZS!!!
Most csak 5-en voltunk, de klassz volt és nekem nagy örömet okozott, hogy helyt tudtam állni és minden ment úgy, mint régebben.

Csak a kis konyhát kell szoknom...

2 megjegyzés:

  1. :) Az enyém volt a megtiszteltetés és az öröm. :) Egyrészt, mert ott lehettem, másrészt, mert isteni finom volt a vacsora. :) ;) Jah, és még valami: nem Ex családjából való, hanem a Gyerek családjából való. ;) :)

    VálaszTörlés