pezsgő

Fura így frissen elvált asszonynak lenni:

A Bírónő kimondta.
Ez is nagyon fura...
Igen.
Ma megtörtént.
Bíróság.
Megállapodás.
Gyerek-szünidő.
Szigorúan papírra vetve majd.
Diktafon.
Szabályok.
Kinek-mikor-mennyi időre-hogyan...
Ennyi egy élet.
Ennyi egy házasság.


Pedig Én szerettem...



Egész éjjel ezen rágódtam.
Neki sürgős.
Kell a végzés.
Zsuzsika gondolom már nagyon sietne a házassággal.


Éjjel arra eszméltem, hogy jár az agyam és álmodom.
Hülye helyzeteket.
Egyszerre volt bennem szeretet és gyűlölet.
A Felperes iránt.
Mégis 16 év.
Érthetetlen.
Ambivalens.



Ennek már annyi...
 


És én???

Naplemente - párhuzam?

Már egyszer felraktam egy speciális naplemente fotómat, február 9-én:
http://eletterapia.blogspot.hu/2013/02/naplemente-gomeran.html

Ez a naplemente 2012 február első napjaiban készült Spanyolországban, Gomerra szigetén, ahol éppen életmentő terápián voltam egy Gyógyítónál.

Most pénteken, 2013 október 25-én Szántód és Tihany között egy másik ilyen csodát láttunk a Gyerekkel:

Két nappal később nyilalt belém a felismerés, hogy a két kép majdnem ugyanaz.
Persze vannak különbségek, de az a természeti csoda, amit akkor láttam, majdnem úgy ismétlődött meg most váratlanul az életemben.
Nem tudtuk mikor indul a komp, nem tudtuk, hogy pont akkor leszünk a vizen, amikor lemegy a nap és mi végignézhetjük.
Váratlan csoda.

Akkor az életben maradásért küzdöttem lelki szinten, most pedig nagyon úgy tűnik az Új Élettel küzdök éppen.

Nagyon remélem, hogy a mostani naplemente egy üzenet az Univerzumtól nekem, hogy minden teljesen rendben van...

munka off

AZért vagyok most már egyre biztosabb abban, hogy az új saját lakással valóban gyökeres változás kezdődött az életemben, mert 2 héttel ezelőtt meglepetésszerűen a főnököm közölte velem 3 percben, hogy megszűnik a részlegem. Volt munka, nincs munka.
Nem estem nagyon pánikba, csak kicsit.
AZóta hol jobb, hol rosszabb ez az érzés.
Hol bizakodom, hol meg sötéten látok mindent.
A munkában a végén már nem éreztem jól magam.
Kilógtam a fiatalok közül. Egyszerűen nem tudtak velem mit kezdeni.
Teljesen más élethelyzetben vagyunk.
Ez van.
Változás.
Remélem, hogy jön egy más lehetőség, ami jobb lesz, más lesz.
Remélem, hogy csütörtökön pedig az utolsó tárgyalás lesz, és végre el tudunk válni.
Ha mindent lezárok, ami a múlthoz köt, akkor remélem végre belép az életembe a Teljesen Új Erő, Energia és elrepít egy jobb síkra.
Csodavárás ON:

10milliószoros nap vagy amit akartok...

Tegnap volt elvileg.
AZ egyik féle buddhista számítás szerint. A másik szerint novemberben lesz.
A lényeg, hogy az Ember lehetőleg csak pozitív és jó gondolatokat fogalmazzon meg, ehhez tartsa magát, mert ilyenkor az univerzális erő felerősödik és ezt kapjuk majd vissza sokszorosan, amit aznap gondolunk vagy érzünk.
Akár igaz ez, akár nem, legalább arra jó, hogy az EMber figyelje a saját gondolatait, érzéseit és próbáljon jóra koncentrálni.

Gyerekkel lent vagyunk balcsin, mert őszi szünet van.
Voltunk egy kicsit sétálni, fent a hegybe. Gyerek fotózott, én pedig hagyom, hogy csattogtasson, élvezze ki. Majd szelektál az elképesztő mennyiségű fotóból.
Gyakoroljon, tapasztaljon.
Mondtam a Gyereknek, hogy ez a gép egy jó húzás volt az APjától.
Erre a Gyerek: Legalább ez az egy.
Erre Én: Nem csak ez az egy jó dolog van, ami vele kapcsolatos.
Itt vagy például Te. Nélküle nem jöhettél volna létre.

AZt gondolom, hogy ez így van. És amíg mi élünk, vagy amíg a Gyerek él, ez így is marad.
Nem fogom Exet sem megtagadni, sem letagadni. Sok szép emlékem van, ami a közös életünkből maradt. Ezeket én nem fogom elfelejteni.
Sőt a szívem egy kis részén mindig ott fog csücsülni, mert szerintem ezt nem lehet kitörölni.
Én nem akarom kitörölni.
Volt.
Sokáig jó volt.
Sokáig működött a szeretettől.
Aztán egyszer csak már nem. Én meg akartam javítani, Ő nem.
De ettől, az egész még hozzám is tartozik.
És igenis én is követtem el hibákat. Nem tagadom.
Fura érzés volt ezt magamban felfedezni.
Én már nem akarok rá haragudni, nem akarok gyűlölködni, nem akarok vele foglalkozni.
És sajnos ezt még nagyon nehéz elérni. Sokszor ott van bennem a gonoszság is, aminek szintén nincs értelme.
Remélem ahogy ezekre mind rálátok, és mindegyiket elfogadom, talán elmúlnak az idővel.

megint Márai

 "Nagyon fájt a szívem, egy évig azt hittem , hogy belehalok. De aztán felébredtem egy napon és megtudtam valamit...igen, azt a legfontosabbat, amit csak egyedül tudhat meg az ember. Megmondjam?.....Nem fog fájni?.... Kibírod? Hát igen én kibírtam. De nem szívesen mondom meg senkinek, nem szeretem elvenni az emberek hitét, egy gyönyörű téveszmébe vetett hitüket, amiből annyi szenvedés, de annyi nagyszerűség is származik: hőstettek, műalkotások, csodálatos emberi erőfeszítések. Te most olyan lelkiállapotban vagy, tudom. Mégis azt akarod, hogy megmondjam? Hát, ha akarod. De ne haragudj reám aztán...engem Isten megvert és megajándékozott ezzel, hogy megtudhattam és kibírtam és nem haltam bele. Mit tudtam meg?...Hát azt, hogy nincsen igazi. Egy napon felébredtem...és mosolyogtam.Már nem fájt semmi. És egyszerre értettem, hogy nincsen igazi. Sem a földön, sem az égben. Nincs ő sehol, az a bizonyos. Csak emberek vannak, s minden emberben van egy szemernyi az igaziból, s egyikben sincs meg az, amit a másiktól várunk, remélünk.Nincs teljes ember, és nincs az a bizonyos, az az egyetlen, az a csodálatos, boldogító és egyedül való. Csak emberek vannak, s egy emberben minden benne van, salak és sugár, minden. ....mert igazi nincs, mert a téveszmék elmúlnak, de én őt szeretem, és ez más. Ha az ember szeret valakit, mindig megdobog később a szíve, mikor hall róla, vagy látja.....azt hiszem, minden elmúlik, de a szeretet nem múlik el." (Márai Sándor)

Nem tudom, hogy azt tudom-e már mondani, hogy már nem fáj semmi.
Ha látom (ami szerencsére minimális alkalom), akkor már nem érzek semmit, nem remegek meg, nem történik semmi.
Igazából magamat is megleptem, amikor vasárnap összefutottam egy kedves, de régen látott ismerőssel, aki nemrég tudta meg Felperestől, hogy ugyan nem büszke rá, de már nem vagyunk egy család.
Beszélgettünk - elsősorban az Ő kisebbik fiáról, aki sajnos elég beteg- de szerencsére úgy tűnik most, hogy kordában tartható a betegsége. Jó volt látni azt a csodaszép két kisfiút!
Öröm volt a szívemnek, lelkemnek. Persze Ági elcsodálkozott azon, hogy Marci mekkora már.
SZóval beszélgettünk és szóba jött a történet és egyszer csak valami fájdalom megmozdult bennem.
Majdnem elsírtam magam. Nem is értettem miért.
Újra megjelent, jelzett, hogy azért még nem múlt el teljesen.
AZt hiszem ez a kicsi darab mindig ott fog maradni a szívemben, a lelkemben.
ÉS csak remélni tudom, hogy majd az idővel már alig fog fájni.
Talán már csak a régi családi fotókhoz tartozik még érzelem. Ezeken még tudok sírni.
Mert én a Felperessel ellentétben sosem fogom megtagadni a múltunkat, azt a 16 évet.

Várni, csak várni, mindig csak várni...

Nem mindig van türelmem várni.
Ez tény. Türelmetlen vagyok.
Sokszor sürgetném az Életet, pedig bizonyosan az Élet jobban tudja mikor minek van itt az ideje.
A napokban gondolkodtam el azon, hogy tulajdonképpen honnan volt erőm ennyit várni pld a lakás kérdés megoldására. (Meg más apróságokra is várnom kellett, de mindnek volt értelme)
Nem tudom.
Csak belül tudtam, hogy várnom kell.
KI kell várni az alkalmas időpontot, hogy megtaláljam a lakást.
De mindezek előtt ki kell várnom a megfelelő pillanatot arra, hogy a Felperessel meg tudjak egyezni.
Igaz, hogy ez egy nehezített sakkjátszmához hasonlított, de végül az eredmény a fontos.
A lakással pedig úgy voltam, hogy abban a házban ahol végül lakunk, hónapokig néztem egy lakást.
Hónapokig volt kirakva az erkélyére az "Eladó" tábla. Fel is hívtuk, de akkor magasnak hatott az ára.
Akkor még nem voltak meg a lehetőségeink arra, hogy a kért árat kifizessük.
Rengetegszer mentem el sóhajtozva a ház előtt, hogy itt szeretnék lakni, ilyen lakásban.
És végül a türelmemnek volt értelme.
Ha nem is az a lakás, de egy majdnem olyan, sikerült amihez talán nem kellett olyan nagy mértékben hozzányúlni.

Mostanában azon kapom magam, hogy türelmetlen vagyok, hogy igenis szeretnék már valakit magam mellé. Egy Férfit.
De most nincs már türelmem kivárni. Magam alatt vágom a fát, mert a saját türelmetlenségem miatt bosszantom magam fel.

Ma pedig ebbe az írásba futottam bele a közösségi oldalon:

"TANULJ MEG VÁRNI! „Lassan rájöttem, hogy a várakozás valójában művészet, és segít elérnünk bizonyos dolgokat. A várakozás nagyon-nagyon erőteljes lehet. Az idő roppant értékes. Ha két évig tudsz várni, néha elérhetsz olyasmit, amit ma nem érhetnél el, akármilyen keményen dolgozol, akármennyi pénzt szórsz ki az ablakon, akárhányszor vered is falba a fejed…” (Részlet Dennis Wholey: Bátorság kell a változáshoz című könyvéből.) Azok büszkélkedhetnek a legtöbb sikerrel életükben és a szerelemben, akik megtanulnak sikeresen várni. Kevesen birtokolják a várni tudás, a türelem adományát. Pedig a várakozás olyan nagy hatású eszköz, amely sok jóhoz segíthet hozzá. Nem mindig kaphatjuk meg rögtön, amit akarunk. Különféle pillanatnyilag nem elérhető dolgokat szeretnénk megtenni, elérni, megszerezni. De vannak, dolgok, melyeket, ha ma nem is tehetünk vagy kaphatunk meg, a jövőben elérhetünk. A várakozás nem elfecsérelt idő. Valami kialakul bennünk, valaki másban, az univerzumban. Nem kell szüneteltetni élettevékenységeinket, amíg várakozunk. Máshova irányíthatjuk figyelmünket: gyakorolhatjuk az elfogadást és a hálát, bízhatunk abban, hogy a várakozás közben is zajlik az életünk. Vess számot a türelmetlenségeddel, és hiányérzeteddel! Az a régi bölcsesség, hogy az ember nem mindig kapja meg, amit akar, csak részben igaz. Az életben gyakran megkaphatjuk, amit akarunk, különösen ha szívvel-lélekkel vágyunk rá, és ha megtanultunk várni. Ma elsajátítom a türelem művészetét. Ha erőtlennek érzem magam, mert várom, hogy valami bekövetkezzen, és nem az enyém az időzítés, akkor arra az erőre összpontosítok, amelyhez a várakozás megtanulása révén juthatok hozzá.
Melody Beattie"

Nyilván véletlenek nincsenek és így kaptam üzenetet, hogy de igenis várnom kell.
Na ja.
Csak legyek türelmes...