Az utóbbi napokban, hetekben úgy alakult, hogy váratlanul némi agresszióval találtam magam szemben.
Nem az igazi, bemosós, ordibálós, hanem barátok, ismerősök egy-egy helyzetre váratlanul agresszíven és negatívan reagáltak.
Én meg menekülök az ilyen szituációkból. Sosem bírtam, ha valaki erőszakkal akar valamit a torkomon lenyomni. Ha még ez ordibálással vagy arroganciával párosul, akkor meg egyenesen visszavonulok, jó messzire.
A napokban a face-en egy csoportban más került szóba, de pár nap múlva felraktam ezt a megfigyelésemet és érkezett pár meglátás.
Először is: tükör effektus - érkezett a kérdés, hogy gondolkodjam el, vajon mit mutat ez nekem.
Na azóta is pörgök ezen a kérdésen. Mit mutathat?
Másnak egy másik szón akadt meg a szeme: "visszavonulok".
Mint Micimackó azóta is: "gondol, gondol, gondol"...
A pontos, helyes és adekvát megfejtésre nem jöttem rá sajnos, de próbáltam az elmúlt sok év után is elemezni saját magam, a viselkedésem.
Alapvetően igyekszem az embereket tisztelni és így is beszélni mindenkivel.
Talán ez abból is fakad, hogy Gizustól azt tanultam, hogy minden embert tisztelünk és szerethetőnek látjuk, érezzük, gondoljuk, amíg be nem bizonyítja ennek az ellenkezőjét. Mármint, hogy nem méltó ezen dolgokra.
Mivel nem bírom az erőszakos dolgokat, inkább kérek. Szépen, türelemmel.
Vagy ha magyarázok, akkor is inkább beszélgetve.
Nyilván azért is van, mert tudom magamról, hogy nagyon (túlságosan és talán feleslegesen érzékeny vagyok).
Egy-egy hülye szó vagy mondat annyira meg tud bántani, hogy akár évekig éget annak az egy szónak a helye.
És pont ezek miatt igyekszem nem ilyen lenni.
Amikor ezt végigfuttattam az agyamban, akkor az a "megfejtés" bukkant elő, hogy azért jelenik ez meg újra és újra, hogy megtanuljam kezelni az ilyen helyzeteket.
Megtanuljak kiállni magamért és felvállalni mit gondolok.
Hú de nehéz ez.
Beleállni a szituba, de megmondani vagy leírni normálisan, érthetően, hogy én mit gondolok. Anélkül, hogy a másikat bántsam. Még véletlenül sem akarok én bántani senkit sem.
Természetesen hétfőn is belefutottam egy helyzetbe, amikor is valaki kiabálva, mások előtt hordott le olyan dologért, amiért szerintem nem így kellett volna. Nem tagadom, hogy valamit elszúrtam.
Most elhatároztam, hogy holnap, ha találkozom az illetővel, akkor bizony elő fogom hozni a helyzetet, a témát. Természetesen napok óta ez jár a fejemben.
Most már CSAK arra kell figyelnem, hogy mire odaérek ne spannoljam fel magam annyira, hogy ráborítom az asztalt, mint lásd Sünike és az ő fűnyírója - esete
Végül is egyszer ezt is ki kell próbálni.
Eddig azért nem voltam olyan jó az ilyen helyzetekben. Inkább lementem nyusziba és nem szóltam egy szót sem...
Hiába no, fejlődni kell...muszáj.
2015. január 28., szerda
2015. január 20., kedd
Ennyi?... ennyi:
Hülye cím, tudom.
De aki eleve handycap-pel születik, akinek állandóan megjósolják a halálát, az tud ezzel együtt élni. Sőt. Bizonyos idő után röhögni tud ezen. És szembenézni. A Halállal is.
Mindig tudtam. És azt hiszem, pont emiatt voltam rosszcsont és próbáltam a határaimat. Pedig így van akkor is, ha a "jótékony" feledés homályába vész az egész.
Nyilván nem tudatosan. Ha belenézek a tenyerembe, nincs vége az életvonalamnak...
Ha hihetek az orvosoknak és másnak, majd 45 éve nem élnék. Akkor?
Sosem féltem a haláltól.
Miért féljek? Minek? Egy másik dimenzió.
Néha,. éjszakánként úgy érzem, átjárok. Nincsenek határok.
Léteznek határok?
Vannak határok?
Ott feküdtem a műtőasztalon 2003-ban, pontosan tudtam, hogy irtó nagy gáz van, de nem féltem.
Mitől félnék? Elaltattak. És végül, felébredtem nehezen, pár óra múlva.
Most megint ez ugrott be.
Apu meg a SZívbajok.
Örököltem, persze ezt is. Mi mást?
Évek óta érzem, hogy nem ver jól. Amikor nyugis vagyok, akkor dobol összevissza.
Éjszakánként szoktam erre ébredni.
Amióta Apunak megint fájt és voltunk a kórházban, azóta nyaggat, hogy menjek el dokihoz.
Szerzett is,
Most itt ülök a kanapén, egy cuki fehér nyakamba akasztott kis fehér szütyővel, amiben egy gép van és rajtam 4 érzékelő.
Elvileg nézi az EKG-t.
Nem mindegy mikor ver félre?
2 napja fáj a bal karom.
Szar érzés.
És akkor mi van?
Fáj. Majd elmúlik. Vagy én múlok el.
(Nem, nem akarok meghalni, csak nincs semmi bajom a halállal)
Never mind.
Jól vagyok.
Most.
Még
és sok sok év múlva is jól leszek.
akkor sem fogok félni, max a fiatalokat fogom nehezen itt hagyni.
a kamaszt és az övéit.
nincs itt semmi, amiért maradnék.
ha menni kell, megyek.
semmi gond.
De aki eleve handycap-pel születik, akinek állandóan megjósolják a halálát, az tud ezzel együtt élni. Sőt. Bizonyos idő után röhögni tud ezen. És szembenézni. A Halállal is.
Mindig tudtam. És azt hiszem, pont emiatt voltam rosszcsont és próbáltam a határaimat. Pedig így van akkor is, ha a "jótékony" feledés homályába vész az egész.
Nyilván nem tudatosan. Ha belenézek a tenyerembe, nincs vége az életvonalamnak...
Ha hihetek az orvosoknak és másnak, majd 45 éve nem élnék. Akkor?
Sosem féltem a haláltól.
Miért féljek? Minek? Egy másik dimenzió.
Néha,. éjszakánként úgy érzem, átjárok. Nincsenek határok.
Léteznek határok?
Vannak határok?
Ott feküdtem a műtőasztalon 2003-ban, pontosan tudtam, hogy irtó nagy gáz van, de nem féltem.
Mitől félnék? Elaltattak. És végül, felébredtem nehezen, pár óra múlva.
Most megint ez ugrott be.
Apu meg a SZívbajok.
Örököltem, persze ezt is. Mi mást?
Évek óta érzem, hogy nem ver jól. Amikor nyugis vagyok, akkor dobol összevissza.
Éjszakánként szoktam erre ébredni.
Amióta Apunak megint fájt és voltunk a kórházban, azóta nyaggat, hogy menjek el dokihoz.
Szerzett is,
Most itt ülök a kanapén, egy cuki fehér nyakamba akasztott kis fehér szütyővel, amiben egy gép van és rajtam 4 érzékelő.
Elvileg nézi az EKG-t.
Nem mindegy mikor ver félre?
2 napja fáj a bal karom.
Szar érzés.
És akkor mi van?
Fáj. Majd elmúlik. Vagy én múlok el.
(Nem, nem akarok meghalni, csak nincs semmi bajom a halállal)
Never mind.
Jól vagyok.
Most.
Még
és sok sok év múlva is jól leszek.
akkor sem fogok félni, max a fiatalokat fogom nehezen itt hagyni.
a kamaszt és az övéit.
nincs itt semmi, amiért maradnék.
ha menni kell, megyek.
semmi gond.
2015. január 13., kedd
SZéllel szemben már megint - de minek is?
Most este megint bevillant (imádom, amikor egyszer csak felkapcsol a lámpa odabent), hogy EZT SEM kellene ennyire akarnom.
A Kutya téma.
Nekem/Nekünk nagyon, irtóra, elmondhatatlanul hiányzik Pikkó, a kutya - aki Bolognese.
2008-ban kutattam fel és vettem ajándékba Exnek, terápiás célból.
Mint tudjuk sajnos egyedül Pikkóhoz ragaszkodott, de annyira, hogy az elmúlt 3 évben szinte fél évente alig pár napra kaphattuk meg.
December 29-én pedig megkaptam a végső döntést, hogy soha többé nem láthatom.
A Kamasz láthatja, de mivel lassan Ő is nemkívánatos személy lesz az Apja új életében, így számára is csökkennek ezek az alkalmak és amúgy is kevés időt tölthetett Pikkóval, hiszen az együttlétek mindig rövidek voltak.
Elhatároztam, hogy keresek magunknak saját kutyát, akit szerethetünk mi, akinek mi leszünk az igazi gazdái.
Kerestem tenyésztőket, de sajnos akitől Pikkó volt, ő már abbahagyta a tenyésztést, mint felelős tenyésztő nem zsigerelte tovább a kutyáit.
Néztem hirdetéseket, de ami tetszett volna, iszonyat drága volt.
Hónapokig kerestem mentett kutyát, hátha fotó alapján megtaláljuk, hogy Ő kell. És ebben az esetben még segítünk is egy élőlénynek!
Most megtaláltuk Matyit.
Rögtön írtam is a Mancs-Rancs-nak.
Jött a válasz, sajnos véletlenül maradt Matyi hirdetése fent.
Örülök, hogy Matyi szerető gazdára talált, semmi gond, sőt!
És ekkor ütött be a villám.
Ezt SEM szabad ennyire akarnom, mert nem sikerül. Mint ahogy, semmi sem sikerül, bármennyire is pedálozok az elmúlt években.
Nem.
Valószínűleg odafent nem azt gondolják, hogy ennek most van itt az ideje.
Pikkó előtt volt egy másik kutyám, aki Ex állatszőr allergiája miatt nem élhetett velem.
(ezért is lett Pikkó terápiás kutya, mert az ő szőre nem allergizál)
Pikkót és Dancsit is megtaláltuk, elmentem, megláttuk egymást, megszerettük egymást és vittük is haza. Pikk-Pakk, semmi cicó.
Ez sem megy most.
Ezt is hagynom kell...
"Engedem, had menjen..."
A Kutya téma.
Nekem/Nekünk nagyon, irtóra, elmondhatatlanul hiányzik Pikkó, a kutya - aki Bolognese.
2008-ban kutattam fel és vettem ajándékba Exnek, terápiás célból.
Mint tudjuk sajnos egyedül Pikkóhoz ragaszkodott, de annyira, hogy az elmúlt 3 évben szinte fél évente alig pár napra kaphattuk meg.
December 29-én pedig megkaptam a végső döntést, hogy soha többé nem láthatom.
A Kamasz láthatja, de mivel lassan Ő is nemkívánatos személy lesz az Apja új életében, így számára is csökkennek ezek az alkalmak és amúgy is kevés időt tölthetett Pikkóval, hiszen az együttlétek mindig rövidek voltak.
Elhatároztam, hogy keresek magunknak saját kutyát, akit szerethetünk mi, akinek mi leszünk az igazi gazdái.
Kerestem tenyésztőket, de sajnos akitől Pikkó volt, ő már abbahagyta a tenyésztést, mint felelős tenyésztő nem zsigerelte tovább a kutyáit.
Néztem hirdetéseket, de ami tetszett volna, iszonyat drága volt.
Hónapokig kerestem mentett kutyát, hátha fotó alapján megtaláljuk, hogy Ő kell. És ebben az esetben még segítünk is egy élőlénynek!
Most megtaláltuk Matyit.
Rögtön írtam is a Mancs-Rancs-nak.
Jött a válasz, sajnos véletlenül maradt Matyi hirdetése fent.
Örülök, hogy Matyi szerető gazdára talált, semmi gond, sőt!
És ekkor ütött be a villám.
Ezt SEM szabad ennyire akarnom, mert nem sikerül. Mint ahogy, semmi sem sikerül, bármennyire is pedálozok az elmúlt években.
Nem.
Valószínűleg odafent nem azt gondolják, hogy ennek most van itt az ideje.
Pikkó előtt volt egy másik kutyám, aki Ex állatszőr allergiája miatt nem élhetett velem.
(ezért is lett Pikkó terápiás kutya, mert az ő szőre nem allergizál)
Pikkót és Dancsit is megtaláltuk, elmentem, megláttuk egymást, megszerettük egymást és vittük is haza. Pikk-Pakk, semmi cicó.
Ez sem megy most.
Ezt is hagynom kell...
"Engedem, had menjen..."
2015. január 10., szombat
Boldogság kihívás avagy 100 Happy Days
Rengeteg gondolat jön-megy a fejemben az elmúlt napokban.
Sokszor gondoltam le kéne írni, aztán csak legyintek és nem írom.
Pedig nincs depi se para, csak mennek a napok, mindig történik valami.
A meló és a suli is elindult, nem pihenek túl sokat, mert sok a tennivaló.
Elkezdtem egy új pénzes dolgot, ami nagy kihívás saját magam számára, de eldöntöttem ÚjÉv napján, hogy ebben az évben nem hagyom magam.
Jobban mondva, megpróbálom magam nem elhagyni és bedepizni.
Bár tegnapelőtt este épp felhívtam a szüleimet, amikor is kiderült éppen csomagolnak és mennek a Városmajori Szívsebészeti Klinikára, mert Apu megint rosszul lett, mint 3,5 évvel ezelőtt.
Ha nem is ugyanannyira, de eléggé fájt a háta is.
Úgyhogy a tegnapi napot majdnem végig vele töltöttem a klinikán.
Megcsinálták a katéterezést, de szerencsére a "régi stentek" a helyükön vannak, minden rendben, nincs újabb infarktus.
Úgyhogy késő este már haza is vihettem. Bár nehezen bírtuk, mert hosszú órákat vártunk, hogy elengedjék.
De előfordul, hogy csak úgy elgondolok valamit, hogy pld a postás pont ma hozzon valamit amit vártam és így is lett.
Tehát ilyen apróságok mentén próbálom másként nézni a dolgokat.
Elég erősen eldöntöttem és megpróbálom ebben az évben így alakítani a saját életemet is.
Megpróbálom a pozitív dolgokat látni és irányítani.
Igazság szerint már tavaly is eljutott hozzám ez a kihívás:
Tudnál 100 napig folyamatosan boldog lenni? http://www.100happydays.com/hu/
Vagy csak akár 30 napig, vagy esetleg 365 napig?
De lehet naponta is valamit írni, összefoglalni, mint itt: http://napiboldogsag.com/
Ezt nem tudnám minden nap rendesen dokumentálni, de legalább magamban megpróbálok hálát adni apróságokért.
Megpróbálom összeszedni az eddigi 10 nap boldog dolgait, apróságait:
* január 1: jó nagyot sétáltunk a kamasszal a Várban. nagyon jól esett. Ezen kívül különös nem történt, de pont jó volt így ez a nap.
* január 2: na fogós kérdés, nem jut eszembe semmi, de lehet pont ezért jó :)
De ha jól emlékszem AzEgyikBarátnőm, aki épp itthon volt Baselből átjött hozzánk egy jó kis dumapartyra. Majdnem éjfélig beszélgettünk.
* január 3: Kimentünk Gizushoz a SzentGellértbe, szép virággal. Vettünk kis sütit és Apuéknál voltunk ebédelni, én hazajöttem, Gyerek maradt egy kicsit.
* január 4: Kamasz tanult illetve Shakespeare-t olvasott - mert kötelező - én meg találtam a neten egy blogot, és ezt olvastam majd egész nap (konteo blog:http://konteo.blogrepublik.eu/)
. Nyugalmas, pihenős nap volt a meló és a suli előtt.
* január 5: voltam este fél 6-ig egy képzésen és este Editnél voltam (a kineziológusom) Új Év kezdést ünnepeltük meg, nem a karácsonyt.
* január 6: elhatároztam, hogy Vízkeresztkor ahogy kell, leszedem a karácsonyfát és takarítok.
Megcsináltam, miközben az új kis minihifin rádiót hallgattam. Szuper volt így takarítani!
Büszke voltam magamra, nagyon!
* január 7: passz...
* január 8: az egyik kedvenc pizsigatyámban a gumi kinyúlt és sajnos be volt varrva az egész. Hatalmas levegőket vettem, hogy neki kéne látnom, hogy megjavítsam.
Nekifogtam és sokkal könnyebben ment, mint gondoltam! Juhéééé!
este pedig chateltem face-en egy szakmás ismerőssel és jól esett a lelkemnek. Van aki még hiányol a régi életemből, a munkából amiből éltem majd 20 évig.
* január 9: Apuval voltam majdnem egész nap a Kórházban. Szerintem neki is jól esett, hogy nem volt egyedül. Úgy alakítottam, hogy ráérjek. Örültem, hogy jó lett az eredmény, hogy megnyugodhattunk és most egy kicsit én álltam mellette: Stand by Him
(nyilván ezután még sok egyéb vizsgálat meg kontroll jön, azért ennyire nem egyszerű a dolog)
Napközben annyira jöttem el, hogy egy Ismerősnek feladjak a postán egy kis meglepetéscsomagot.
* január 10: amit tegnap nem főztem meg, azt ma sikerült. Finom tejszínes-spenótos-cukkínis-csirkés tészta és egyszerű rakottkrumpli vacsira.
A lényeg, hozzá az ecetes uborkasali, amit már alig várok, hogy megegyük a rakottkrumplihoz.
Ehhez a szösszenethez pedig az alapot és a motívációt HeppiAnyutól kaptam!
Ezúton is köszönöm neked Fruzsi!!
(én nem vagyok ennyire összefogott és kreatív)
BeHappy as long as You are abble <3
ui: Az igazsághoz hozzátartozik, hogy minden reggel nagyon jól kezdem a napot, mert a Kisfiamtól karácsonyra kaptam egy piros szivecskés kotyogót és hozzá egy tejhabosítót.
Lehet rosszul kezdeni egy napot így?
Sokszor gondoltam le kéne írni, aztán csak legyintek és nem írom.
Pedig nincs depi se para, csak mennek a napok, mindig történik valami.
A meló és a suli is elindult, nem pihenek túl sokat, mert sok a tennivaló.
Elkezdtem egy új pénzes dolgot, ami nagy kihívás saját magam számára, de eldöntöttem ÚjÉv napján, hogy ebben az évben nem hagyom magam.
Jobban mondva, megpróbálom magam nem elhagyni és bedepizni.
Bár tegnapelőtt este épp felhívtam a szüleimet, amikor is kiderült éppen csomagolnak és mennek a Városmajori Szívsebészeti Klinikára, mert Apu megint rosszul lett, mint 3,5 évvel ezelőtt.
Ha nem is ugyanannyira, de eléggé fájt a háta is.
Úgyhogy a tegnapi napot majdnem végig vele töltöttem a klinikán.
Megcsinálták a katéterezést, de szerencsére a "régi stentek" a helyükön vannak, minden rendben, nincs újabb infarktus.
Úgyhogy késő este már haza is vihettem. Bár nehezen bírtuk, mert hosszú órákat vártunk, hogy elengedjék.
De előfordul, hogy csak úgy elgondolok valamit, hogy pld a postás pont ma hozzon valamit amit vártam és így is lett.
Tehát ilyen apróságok mentén próbálom másként nézni a dolgokat.
Elég erősen eldöntöttem és megpróbálom ebben az évben így alakítani a saját életemet is.
Megpróbálom a pozitív dolgokat látni és irányítani.
Igazság szerint már tavaly is eljutott hozzám ez a kihívás:
Tudnál 100 napig folyamatosan boldog lenni? http://www.100happydays.com/hu/
Vagy csak akár 30 napig, vagy esetleg 365 napig?
De lehet naponta is valamit írni, összefoglalni, mint itt: http://napiboldogsag.com/
Ezt nem tudnám minden nap rendesen dokumentálni, de legalább magamban megpróbálok hálát adni apróságokért.
Megpróbálom összeszedni az eddigi 10 nap boldog dolgait, apróságait:
* január 1: jó nagyot sétáltunk a kamasszal a Várban. nagyon jól esett. Ezen kívül különös nem történt, de pont jó volt így ez a nap.
* január 2: na fogós kérdés, nem jut eszembe semmi, de lehet pont ezért jó :)
De ha jól emlékszem AzEgyikBarátnőm, aki épp itthon volt Baselből átjött hozzánk egy jó kis dumapartyra. Majdnem éjfélig beszélgettünk.
* január 3: Kimentünk Gizushoz a SzentGellértbe, szép virággal. Vettünk kis sütit és Apuéknál voltunk ebédelni, én hazajöttem, Gyerek maradt egy kicsit.
* január 4: Kamasz tanult illetve Shakespeare-t olvasott - mert kötelező - én meg találtam a neten egy blogot, és ezt olvastam majd egész nap (konteo blog:http://konteo.blogrepublik.eu/)
. Nyugalmas, pihenős nap volt a meló és a suli előtt.
* január 5: voltam este fél 6-ig egy képzésen és este Editnél voltam (a kineziológusom) Új Év kezdést ünnepeltük meg, nem a karácsonyt.
* január 6: elhatároztam, hogy Vízkeresztkor ahogy kell, leszedem a karácsonyfát és takarítok.
Megcsináltam, miközben az új kis minihifin rádiót hallgattam. Szuper volt így takarítani!
Büszke voltam magamra, nagyon!
* január 7: passz...
* január 8: az egyik kedvenc pizsigatyámban a gumi kinyúlt és sajnos be volt varrva az egész. Hatalmas levegőket vettem, hogy neki kéne látnom, hogy megjavítsam.
Nekifogtam és sokkal könnyebben ment, mint gondoltam! Juhéééé!
este pedig chateltem face-en egy szakmás ismerőssel és jól esett a lelkemnek. Van aki még hiányol a régi életemből, a munkából amiből éltem majd 20 évig.
* január 9: Apuval voltam majdnem egész nap a Kórházban. Szerintem neki is jól esett, hogy nem volt egyedül. Úgy alakítottam, hogy ráérjek. Örültem, hogy jó lett az eredmény, hogy megnyugodhattunk és most egy kicsit én álltam mellette: Stand by Him
(nyilván ezután még sok egyéb vizsgálat meg kontroll jön, azért ennyire nem egyszerű a dolog)
Napközben annyira jöttem el, hogy egy Ismerősnek feladjak a postán egy kis meglepetéscsomagot.
* január 10: amit tegnap nem főztem meg, azt ma sikerült. Finom tejszínes-spenótos-cukkínis-csirkés tészta és egyszerű rakottkrumpli vacsira.
A lényeg, hozzá az ecetes uborkasali, amit már alig várok, hogy megegyük a rakottkrumplihoz.
Ehhez a szösszenethez pedig az alapot és a motívációt HeppiAnyutól kaptam!
Ezúton is köszönöm neked Fruzsi!!
(én nem vagyok ennyire összefogott és kreatív)
BeHappy as long as You are abble <3
ui: Az igazsághoz hozzátartozik, hogy minden reggel nagyon jól kezdem a napot, mert a Kisfiamtól karácsonyra kaptam egy piros szivecskés kotyogót és hozzá egy tejhabosítót.
Lehet rosszul kezdeni egy napot így?
2015. január 2., péntek
Újabb Év - 2015
Eredetileg a barátnőmhöz utaztam volna szilveszterezni, de sajnos lebetegedett. Így változott a program. Maradtunk itthon.
Kamasznak se nagyon derült ki lesz-e buli, végül 31-én úgy tűnt lesz, de estére már nem volt kedve kibuszozni a világ végére. Így kettesben voltunk.
Napközben bevásároltunk, sütöttem sósakat. Apuék is kicsit beugrottak.
Természetesen az ajándéknak szánt 4levelű lóheréket is kinyírtam az erkélyen a vaskos minuszokkal, de ezen már nem is csodálkoztam. Na mondjuk a hajam szerencsére nem lett randa vörös.
Semmi sem sikerült ebben az évben úgy egyáltalán. SEMMI SEM.
Annyira elegem volt az elmúlt évből, hogy végül nem vártam meg éjfélt sem. Természetesen a rengeteg petárdára felébredtem és csak forgolódtam utána sokáig.
Reggelre elfogott a vágy, hogy csináljunk valami mást, mint eddig. Valami totál mást!
(ha már a Felperes Cipruson nézi a tengert az új feleségével...)
Annyira elterveztem, hogy kirándulunk, de a Nagyvárosban hová kirándulnánk mégis.
Elég nehezen vettem rá a Kamaszt egy sétára, de végül is annyira jól esett. Majd 2 órát sétáltunk. Megnéztük a VárkertBazárt és felmentünk a Várba. Dugig volt turistákkal, és végül megkérdeztem a Gyereket, vajon miért nem csináltuk ezt mondjuk SZilveszter este?
Mert mégiscsak értelmesebb lett volna, mint otthon szomorkodni. Nemde?
A választ nem találtuk meg, de legalább jól kezdtük az évet. Ittam forraltbort, voltunk levegőn és mozogtunk is. Ráadásul, annyira kitartó voltam, hogy még egy közös selfire is rávettem a Kamaszt.
Valahogy energikusabbnak érzem magam az új évben. Muszáj, hogy változzanak a dolgok, nem maradhat minden annyira szarban, mint eddig volt.
Egyszerűen a nagy számok törvénye alapján kell, hogy változzon a helyzet.
A tavalyi (is) egy jó szar év volt. Így. SZAAAAAR.
Kezdtem Nagyi elvesztésével, aztán a munkám sem oldódott meg sokáig. Aztán megoldódni látszott, de az év utolsó hónapjára megint elúszott a "kezd jobb lenni" fíling.
Mert szarul megy az üzlet és ha szarul megy a munkások sem kapják meg a fizetésüket.
A munka nem lett kevesebb, csak a bevétel, amiből nem tudják vagy kedvük nincs kifizetni a megállapodott díjat.
A lelkem sem lett jobban.
Pasik - na hagyjuk. A Társkereső alapos szívás volt, de tanulságos.
Akivel barátok akartak összehozni - na ezt is hagyjuk, hosszú sztori...
Ex sem tétlenkedett. Az év végi bemutató volt a legszarabb húzása. De lehet, hogy azért érzem így, mert ez volt a legfrissebb.
Végül is abban maradtam a Kamasszal, hogy soha többé nem akarok róla beszélni, a nevét sem akarom kiejteni a számon. Mintha nem is létezne.
Számomra már nem. Ez mondjuk neki nem fog fájdalmat okozni, hiszen eddig sem hiányoztam neki és hát ő már mással boldog. (itt most elmormolok egy nem túl kedves kis átkozódást)
Igazából, ha nem félnék attól, hogy az átok visszaszáll, annyira, de annyira megvuduztam volna, hogy több életén keresztül nyögje a kínjait. (apropó nincs valaki, aki felvállalná ezt helyettem?)
Nekem meg elegem van mindenből. Úgy (ámblokk) en block, egészében véve az elmúlt 3-4 évből.
A szart már nem lehet tovább tupírozni és nem akarok tovább egyedül lenni, egyedül harcolni. Harcolni egyáltalán nem akarok már. Senkivel.
Egészen egyszerűen kell, hogy valami JÓ jöjjön. Nem maradhatok megint egy jó nagy adag langyos szaros pocsolyában.
Meg kell oldódjon - helyesebben - fel kell végre oldódjon az életem...
Hello 2015 - ha csak egy kicsit is hiszek a számmisztikában, nem lesz könnyű év, tele tüzes és harcos energiákkal, de kell, hogy változást hozzon.
Pont.
2015-ről itt bővebben:
http://www.kristalycsakra.hu/index.php/aktualis-valtozasok/397-2015-a-felelossegvallalas-eve
És végül, ha Pikkót már sohasem kaphatom meg többé, mert Ex ezt is eldöntötte véglegesen még a 29-ei cirkusszal együtt, akkor nekiláttunk a Kamasszal menhelyeken kutyát keresni.
Hátha ráakadunk egymásra egy tüneményes kutyával. Neki gazdi, otthon és szeretet kell, nekünk meg egy édes szőrmók, aki vár minket haza.
Kamasznak se nagyon derült ki lesz-e buli, végül 31-én úgy tűnt lesz, de estére már nem volt kedve kibuszozni a világ végére. Így kettesben voltunk.
Napközben bevásároltunk, sütöttem sósakat. Apuék is kicsit beugrottak.
Természetesen az ajándéknak szánt 4levelű lóheréket is kinyírtam az erkélyen a vaskos minuszokkal, de ezen már nem is csodálkoztam. Na mondjuk a hajam szerencsére nem lett randa vörös.
Semmi sem sikerült ebben az évben úgy egyáltalán. SEMMI SEM.
Annyira elegem volt az elmúlt évből, hogy végül nem vártam meg éjfélt sem. Természetesen a rengeteg petárdára felébredtem és csak forgolódtam utána sokáig.
Reggelre elfogott a vágy, hogy csináljunk valami mást, mint eddig. Valami totál mást!
(ha már a Felperes Cipruson nézi a tengert az új feleségével...)
Annyira elterveztem, hogy kirándulunk, de a Nagyvárosban hová kirándulnánk mégis.
Elég nehezen vettem rá a Kamaszt egy sétára, de végül is annyira jól esett. Majd 2 órát sétáltunk. Megnéztük a VárkertBazárt és felmentünk a Várba. Dugig volt turistákkal, és végül megkérdeztem a Gyereket, vajon miért nem csináltuk ezt mondjuk SZilveszter este?
Mert mégiscsak értelmesebb lett volna, mint otthon szomorkodni. Nemde?
A választ nem találtuk meg, de legalább jól kezdtük az évet. Ittam forraltbort, voltunk levegőn és mozogtunk is. Ráadásul, annyira kitartó voltam, hogy még egy közös selfire is rávettem a Kamaszt.
Valahogy energikusabbnak érzem magam az új évben. Muszáj, hogy változzanak a dolgok, nem maradhat minden annyira szarban, mint eddig volt.
Egyszerűen a nagy számok törvénye alapján kell, hogy változzon a helyzet.
A tavalyi (is) egy jó szar év volt. Így. SZAAAAAR.
Kezdtem Nagyi elvesztésével, aztán a munkám sem oldódott meg sokáig. Aztán megoldódni látszott, de az év utolsó hónapjára megint elúszott a "kezd jobb lenni" fíling.
Mert szarul megy az üzlet és ha szarul megy a munkások sem kapják meg a fizetésüket.
A munka nem lett kevesebb, csak a bevétel, amiből nem tudják vagy kedvük nincs kifizetni a megállapodott díjat.
A lelkem sem lett jobban.
Pasik - na hagyjuk. A Társkereső alapos szívás volt, de tanulságos.
Akivel barátok akartak összehozni - na ezt is hagyjuk, hosszú sztori...
Ex sem tétlenkedett. Az év végi bemutató volt a legszarabb húzása. De lehet, hogy azért érzem így, mert ez volt a legfrissebb.
Végül is abban maradtam a Kamasszal, hogy soha többé nem akarok róla beszélni, a nevét sem akarom kiejteni a számon. Mintha nem is létezne.
Számomra már nem. Ez mondjuk neki nem fog fájdalmat okozni, hiszen eddig sem hiányoztam neki és hát ő már mással boldog. (itt most elmormolok egy nem túl kedves kis átkozódást)
Igazából, ha nem félnék attól, hogy az átok visszaszáll, annyira, de annyira megvuduztam volna, hogy több életén keresztül nyögje a kínjait. (apropó nincs valaki, aki felvállalná ezt helyettem?)
Nekem meg elegem van mindenből. Úgy (ámblokk) en block, egészében véve az elmúlt 3-4 évből.
A szart már nem lehet tovább tupírozni és nem akarok tovább egyedül lenni, egyedül harcolni. Harcolni egyáltalán nem akarok már. Senkivel.
Egészen egyszerűen kell, hogy valami JÓ jöjjön. Nem maradhatok megint egy jó nagy adag langyos szaros pocsolyában.
Meg kell oldódjon - helyesebben - fel kell végre oldódjon az életem...
Hello 2015 - ha csak egy kicsit is hiszek a számmisztikában, nem lesz könnyű év, tele tüzes és harcos energiákkal, de kell, hogy változást hozzon.
Pont.
2015-ről itt bővebben:
http://www.kristalycsakra.hu/index.php/aktualis-valtozasok/397-2015-a-felelossegvallalas-eve
És végül, ha Pikkót már sohasem kaphatom meg többé, mert Ex ezt is eldöntötte véglegesen még a 29-ei cirkusszal együtt, akkor nekiláttunk a Kamasszal menhelyeken kutyát keresni.
Hátha ráakadunk egymásra egy tüneményes kutyával. Neki gazdi, otthon és szeretet kell, nekünk meg egy édes szőrmók, aki vár minket haza.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)