Oldalak

2015. január 10., szombat

Boldogság kihívás avagy 100 Happy Days

Rengeteg gondolat jön-megy a fejemben az elmúlt napokban.
Sokszor gondoltam le kéne írni, aztán csak legyintek és nem írom.
Pedig nincs depi se para, csak mennek a napok, mindig történik valami.
A meló és a suli is elindult, nem pihenek túl sokat, mert sok a tennivaló.
Elkezdtem egy új pénzes dolgot, ami nagy kihívás saját magam számára, de eldöntöttem ÚjÉv napján, hogy ebben az évben nem hagyom magam.
Jobban mondva, megpróbálom magam nem elhagyni és bedepizni.

Bár tegnapelőtt este épp felhívtam a szüleimet, amikor is kiderült éppen csomagolnak és mennek a Városmajori Szívsebészeti Klinikára, mert Apu megint rosszul lett, mint 3,5 évvel ezelőtt.
Ha nem is ugyanannyira, de eléggé fájt a háta is.
Úgyhogy a tegnapi napot majdnem végig vele töltöttem a klinikán.
Megcsinálták a katéterezést, de szerencsére a "régi stentek" a helyükön vannak, minden rendben, nincs újabb infarktus.
Úgyhogy késő este már haza is vihettem. Bár nehezen bírtuk, mert hosszú órákat vártunk, hogy elengedjék.

De előfordul, hogy csak úgy elgondolok valamit, hogy pld a postás pont ma hozzon valamit amit vártam és így is lett.
Tehát ilyen apróságok mentén próbálom másként nézni a dolgokat.
Elég erősen eldöntöttem és megpróbálom ebben az évben így alakítani a saját életemet is.
Megpróbálom a pozitív dolgokat látni és irányítani.

Igazság szerint már tavaly is eljutott hozzám ez a kihívás:
Tudnál 100 napig folyamatosan boldog lenni?  http://www.100happydays.com/hu/

Vagy csak akár 30 napig, vagy esetleg 365 napig?
De lehet naponta is valamit írni, összefoglalni, mint itt: http://napiboldogsag.com/

Ezt nem tudnám minden nap rendesen dokumentálni, de legalább magamban megpróbálok hálát adni apróságokért.

Megpróbálom összeszedni az eddigi 10 nap boldog dolgait, apróságait:
* január 1: jó nagyot sétáltunk a kamasszal a Várban. nagyon jól esett. Ezen kívül különös nem történt, de pont jó volt így ez a nap.

* január 2: na fogós kérdés, nem jut eszembe semmi, de lehet pont ezért jó :)
De ha jól emlékszem AzEgyikBarátnőm, aki épp itthon volt Baselből átjött hozzánk egy jó kis dumapartyra. Majdnem éjfélig beszélgettünk.

* január 3: Kimentünk Gizushoz a SzentGellértbe, szép virággal. Vettünk kis sütit és Apuéknál voltunk ebédelni, én hazajöttem, Gyerek maradt egy kicsit.

* január 4: Kamasz tanult illetve Shakespeare-t olvasott - mert kötelező - én meg találtam a neten egy blogot, és ezt olvastam majd egész nap (konteo blog:http://konteo.blogrepublik.eu/)
. Nyugalmas, pihenős nap volt a meló és a suli előtt.

* január 5: voltam este fél 6-ig egy képzésen és este Editnél voltam (a kineziológusom) Új Év kezdést ünnepeltük meg, nem a karácsonyt.

* január 6: elhatároztam, hogy Vízkeresztkor ahogy kell, leszedem a karácsonyfát és takarítok.
Megcsináltam, miközben az új kis minihifin rádiót hallgattam. Szuper volt így takarítani!
Büszke voltam magamra, nagyon!

* január 7:  passz...

* január 8: az egyik kedvenc pizsigatyámban a gumi kinyúlt és sajnos be volt varrva az egész. Hatalmas levegőket vettem, hogy neki kéne látnom, hogy megjavítsam.
Nekifogtam és sokkal könnyebben ment, mint gondoltam! Juhéééé!
este pedig chateltem face-en egy szakmás ismerőssel és jól esett a lelkemnek. Van aki még hiányol a régi életemből, a munkából amiből éltem majd 20 évig.

* január 9: Apuval voltam majdnem egész nap a Kórházban. Szerintem neki is jól esett, hogy nem volt egyedül. Úgy alakítottam, hogy ráérjek. Örültem, hogy jó lett az eredmény, hogy megnyugodhattunk és most egy kicsit én álltam mellette: Stand by Him
(nyilván ezután még sok egyéb vizsgálat meg kontroll jön, azért ennyire nem egyszerű a dolog)
Napközben annyira jöttem el, hogy egy Ismerősnek feladjak a postán egy kis meglepetéscsomagot.

* január 10: amit tegnap nem főztem meg, azt ma sikerült. Finom tejszínes-spenótos-cukkínis-csirkés tészta és egyszerű rakottkrumpli vacsira.
A lényeg, hozzá az ecetes uborkasali, amit már alig várok, hogy megegyük a rakottkrumplihoz.

Ehhez a szösszenethez pedig az alapot és a motívációt HeppiAnyutól kaptam!
Ezúton is köszönöm neked Fruzsi!!
(én nem vagyok ennyire összefogott és kreatív)

BeHappy as long as You are abble <3

ui: Az igazsághoz hozzátartozik, hogy minden reggel nagyon jól kezdem a napot, mert a Kisfiamtól karácsonyra kaptam egy piros szivecskés kotyogót és hozzá egy tejhabosítót.
Lehet rosszul kezdeni egy napot így?



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése