Oldalak

2013. december 1., vasárnap

Advent 1.

Első vasárnap.

Tegnap megnéztük a Gyerekkel és a FogadottHúgommal a "Mamma Mia"-t.
Ez a film mindig felvidít. No és persze csendben reménykedem, hogy Pierce Brosnan egyszer hozzám is becsenget, hogy csak rám vár 20 éve.
Persze nem... De sosem lehet tudni.
Hátha vannak még csodák!!
Tegnap este nagyon korán feküdtem le. Nem tudom miért.

Tudom, nagyon szarul hangzik, hogy megszoktam a 61m2-t.
A Lakás, ami a család lakása volt 6-dik emeleten volt, reggeltől napnyugtáig körbesütötte nap és kb 120-140 m2 volt, galériával.
És most nem nagyzolni akarok, hanem szép lakásunk volt. Összehoztuk, kicsinpsítottuk és igazi otthon lett belőle.
Adventkor mindkét erkélyen szépen felraktam a fényeket, és az egész lakás gyönyörű díszekkel volt tele.
A virágládákat szépen letakartam fenyőágakkal és arra tekertem a kinti fényeket.
Időzítőkapcsolóval tudtam szabályozni a ki-bekapcsolást.
Persze állítólag Ex-nek, ez túl sok volt. Nem tudom, hogy mi volt az igazság...

Utoljára 2 éve volt ilyen Adventünk.

Tavaly Anyuéknál, csak a kis szobánkban raktam fel egy pici fényt. Ennyi volt az ünnep.
Ja, azt még nem mondtam, hogy most a saját erkélyünkről pont odalátni a régi lakásba...

A költözéskor nagyon kevés kreatív díszt és alapanyagot tudtam elhozni.
Pár dísz és fény jött velünk csak és megpróbáltam ma ezeknek helyet találni.
Az erkélyre nem tudtam felrakni a külső fényt, mert a mostani lakásnál az erkélyen nincs konnektor, és kinti áram.
Ma megpucoltam a "nappaliban" az ablakokat és beragasztottam az ablakot szigetelő szivaccsal.
Szétcsavaroztam az ablakokat, megpucoltam azokat is.
Megpróbáltam a kicsi lakást is szépen feldísziteni.
Nekem tetszik, de a sok girland és hópihe nincs meg. Úgyhogy azért elég "hiányos a szokott díszítés".

Ez is Advent, csak másként. Nem baj.
Nekem így is tetszik.
Saját, kissé visszafogott, de hangulatos.

Na persze most megy a "csata" hogy kivel legyen a Gyerek "SzentEste", mert Ex kizárólag a bírósági végzéshez ragaszkodik és nem érdekli, hogy a Gyerek vagy Én mit kérünk tőle.
Mint ahogy téli bakkancsot sem vesz a Gyereknek, lévén fizet ő éppen elég gyerektartást...
Kár, hogy ez a Gyerek az Ő elsőszülöttje, akit egyébként 13 évig imádott...
Változik minden?????!!!

Nanemááár



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése