A múlt héten a Gyerek gólyatáborban volt, én meg ugye vidéken külön. Így az Apjával töltött pár napot.
Már az első napon sikerült kiborulnia, sírva vagdosta a fájdalmait az Apja fejéhez. AMi gondolom meglepte őt, hiszen ezt még így ebben a formában nem tapasztalta meg.
Na persze ebben az egészben az ÚjJövendőbelinek alapos szerepe volt.
Nem tudom hogy s mint alakultak így a dolgok, de nem örültem a híreknek.
Később kiderült, ez a harc folytatódott pénteken is, ekkor már a Gyerek és az ÚjJövendőbeli között.
Hiszen eljött a szeptember, amikor is előre bejelentették, hogy az ÚjJövendőbeli már együtt fog élni a Felperessel.
Sőt ez még vasárnap érte el a tetőfokát, amikor is az ApaiNagyszülőknél voltak az és az ÚjJövendőbelinek megint sikerült úgy beszólni a Gyereknek, hogy az először nekiesett a torkának, majd sírva elrohant.
Éljen az odafigyelés, az érzékenység, és a gyereknevelés.
Később a Gyerek az ApaiNagyapjától azt is megtudhatta, hogy Én és Felperes között azért nem működött a dolog, mert nekem nincs diplomám, tehát nem egyenlő alapokról indultunk (????) és ráadásul én még nem voltam hajlandó felüli mögé a motorra.
(De van, csak az egy spec alapítványi diploma, amiért is 2 évig jártam főiskolára, csak nem hivatalosan elismert)
Ha valóban ezen múlik egy hosszú, szerető házasság, akkor azt hiszem én valahol nagyon le vagyok maradva...
AZ érzelmi intelligenciáról, a kommunikációról, a problémák megbeszéléséről, a küzdésről, az elfogadásról, a szeretetről nincs szó...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése