Mivel a Gyerek születésnapja volt az egyik kimondott határidő, ennek a jegyében telt az egész nap.
Tulajdonképpen vártam mi fog történni.
Egész nap tettem, amit kellett, készültem a Kiskorú szülinapjára. Sütöttem, főztem, ahogy szoktam.
Este jöttek a Nagyszülők, volt eszem-iszom, vacsora, köszöntés, gyertya, torta, pezsgő, beszélgetés.
Akkor rmég az Ex is jóízűen (na jó akkor így tűnt) beszélgetett az én szüleimmel is, mintha nem történt volna semmi sem.
Még egymástól kérdeztük, hogy akkor most várjuk az estét vagy a holnapot, hogy mi derül ki?
Nem derült ki semmi.
Nem történt semmi. - Vihar előtti csend. a SEMMI. De az, amiről érzi az ember, hogy VALAMI mégiscsak történni fog. Mert FÉL. Mert Retteg. És a Félelem egyszer csak így is, úgy is valahogy megtestesül.
Még a következő napokban, amelyek hétvégére estek együtt hármasban romantikáztunk.
Volt cukrászdázás, mozizás Ex mozijában. Életem egyik legjobb filmjét láttuk együtt hárman:
Magyarul sajnos "Életrevalók" a címe: ELőzetes
A Gyerek is imádta, mi sírva, egymást kézen fogva néztük végig. És még mindig nem tudtuk mi fog történni.
Csak teltek a napok...
AZóta is imádom ezt a filmet, bármennyire életem egyik legszarabb élménye kötődik hozzá.
A zenéjét nagyon szerettem volna. És az "Univerzum" ebben is segített. Megkaptam pár hónappal később.
Mástól, másként. De teljesült a vágyam.
Tulajdonképpen először itt jöttem rá, hogy hagyni kéne a "Fentieket" dolgozni, és nem elvárni a saját elképzeléseim szerint.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése