Mi lesz velünk?

Ez az a mondat, ami 2011-ben folyton a fejemben járt-kelt.
Mi lesz velünk?
Mármint a Kiskorúval és velem? Persze az Ex bőszen hangoztatta, hogy mennyire parázik attól, hogy alkalmazottaktól kell esetleg megválnia, de azt, hogy velünk mi lesz, na ez nem érdekelte.
Azóta sem érdekli túlságosan.

Elképzelni sem tudtam, mi lesz velünk?
Hiába jó a fantáziám, nem láttam kiutat, sem esélyt arra, hogy túléljük.
Hogy lehet ezt túlélni? Hová menjünk? Miből éljünk? Nem láttam megoldást.
Hiába igyekeztem minden erőmmel állandó munkát találni, ez sem ment.
Minden ismerőst megkerestem, ide-oda küldözgettem az életrajzomat.
Annyit tudtam, hogy kb mennyi az a minimális pénz, amit nekem havonta elő kell teremtenem, mert mi másból éljünk?
Azt, hogy hol fogunk lakni, azt sem tudtam elképzelni sem.
Na hát ez az utóbbi még most sem oldódott meg.
Mi "átmenetileg kanapészörfölünk" a szüleimnél - szegények ők sem gondolták 1 éve, hogy ennyi ideig maradunk a nyakukon.
Nem is megy az együttélés. Nehéz nekik is, hogy állandóan belénk botlanak, és nekünk is nehéz, két idős és beteg ember problémáit, rigojáit, megjegyzéseit megszokni.
Sok ez nekik is, és nekünk is kényelmetlen.
No meg természetesen hol a "gyerek kategóriában" kezelnek- és még mindig nevelnek rendületlenül, hol pedig a 'Felelősségteljes Anya" szerep jut, amikor meg az épp aktuális tennivalóimat sorolják. Tudom én azt, hogy szeretnének nekem segíteni, de nem tudnak másként.
Aggódnak belül, de ez sokszor nem jut felszínre. Igyekszem nem is okolni őket.

Keresem a jót a rosszban. Persze rengeteg aspektusa van, ami jó.
* a Kiskorú nem kallódik el, mert van hová hazamennie, és van aki minden nap várja (ha késne rögtön hívnak mit tudok hol lehet - aggódnak)
* tanulnak vele, ami nagy segítség- nekem nem jut rá időm, főleg most, felvételi idején
* van fedél a fejünk felett, és szerencsére meleg is van :)
* és persze ha éppen nem szigorúak, akkor kényeztetik - mégiscsak unoka a szentem
* jó időben ki tudok ülni az erkélyre
* csend van, sokkal jobban tudunk aludni

A személyes dolgaink az Exnél maradtak, hiszen még nem tudunk hová költözni, így "csak pár dolog" van velünk. Na jó persze, az 1 év alatt szépen lassan ez-az is odakerült, és szépen lassan betelik a régi gyerekszobám a szatyrokkal, zacskókkal, kisebb-nagyobb táskákkal, és lépni sem tudunk.
Azért minden este megköszönöm magamban, hogy van legalább egy átmeneti menedékünk.

Menedék: a régi szobám (amiben már semmi sem az enyém), amit magunkra tudunk csukni és csendben beszélgetni, társasozni, tv-zni, olvasni, gép előtt ülni, bambulni, nevetni és sokat sírni.