Szerintem meg de. Van aki pótolhatatlan és feledhetetlen.
Legalábbis a számomra.
Ezen a napon szokás a temetőkbe meglátogatni a halottainkat. Virágot vinni, gyertyát gyújtani.
Szerencsésnek mondhatom magam, mert nagyon sokáig csak olyanokhoz mentünk, akik nem az Én életemből hiányoztak. Családi szokás volt, és én híven minden évben felkerestem a sosem látott Nagyszüleim sírját. Mindig elmondtam nekik, hogy nagyon hiányzik, hogy sajnos róluk nincsenek emlékeim, élményem, ízek, illatok, szokások nem maradtak rám. Nem volt időnk együtt.
Minden évben megkoszorúztuk AnyaiDédnagyapám sírját, akit összehoztak egy kucedliba,
Gizussal, és ráadásul Anyuval.
Ha létezik morbid dolog, az az, hogy előre évente megkoszorúzni a Nagymamád és Anyád helyét. Gizusnak volt ez a kívánsága valamelyik születésnapjára.
Mindig kiröhögtük, amikor megkoszorúztuk őket előre. A nevük kiírva, de a szám hiányzott.
De ma, az nagyon más volt. Elmentünk KisKamasszal. Vittünk kis csokrot, egy szív alakú koszorút is. Elmentünk, gépiesen beraktam a virágot, felraktuk a koszorút. És nem éreztem semmit.
Elmondtam Gizusnak, hogy nem hiszem el, hogy már nincs. A hiányát érzem és nyilván tudom, hogy a lakásában már más lakik, de nekem olyan, mintha mégis itt lenne.
Bekopogtam a kucedlijába, hogy tuti hallja-e.
Nem tudom elhinni, hogy már nem létezik ebben a dimenzióban. Borzalmasan hiányzik.
A hangja, a kék szeme, a keze, mindene. Még akkor is, ha az utóbbi években nagyon keveset beszéltünk, de mindketten tudtuk, hogy összetartozunk.
Majdnem 1 év telt el azóta, hogy otthon elesett. De mégsem hiszem el az eszemmel, hogy nincs itt.
Minden nap emlegetem, beszélek róla és mégsem tudom felfogni úgy igazán, hogy nem tudok vele bármikor beszélni. Egyszerűen nem érzékelem, hogy nincs itt, bár tudom. De a tudatomat valami felülírja. Itt kell, hogy legyen mellettem, mert nincs olyan, hogy nem.
És ez így van Timuval kapcsolatban is:
Csodás ember volt, és a mai napig nem tudom felfogni, elhinni, hogy tényleg soha többé nem látom, nem hallom. Sem a parton, sem a vizen, sem az egyesületben. Nyilván a srácoknak is hiányzik.
A csapat lassan szétesik, szétszélednek. Hiányzik a Motor az egyesületből is. Timu is hiányzik.
Marcinak is. Néha emlegette. Azt hiszem ők sem tudták ezt feldolgozni. Mert van, aki pótolhatatlan.
Ő is olyan, mintha még itt lenne valahol körülöttünk.
Hiányoztok. Nem tudom elhinni, hogy nem vagytok ITT velünk.
Valahol itt kell lennetek.
Olyan nem lehet, hogy nem.
A szomszéd szoba
A halál tulajdonképpen jelentéktelen dolog...
valójában csak átmentem ide a szomszéd szobába.
Én én vagyok, te pedig te. Akármit is jelentettünk
egymásnak egymás életében, ez mit sem változott.
Nevezz csak nyugodtan a megszokott nevemen, beszélj
velem ugyanazon a könnyed hangon, melyen mindig is
beszéltél. Ne változtass a hangszíneden. Nevess
ugyanúgy, ahogy valaha együtt nevettünk a vicceken.
Imádkozz, mosolyogj, gondolj rám - emlegesd fel
a nevem nap mint nap, ahogyan annak előtte is, de ne
árnyékolja be semmi a hangulatot, amikor szóba
kerülök. Az élet nem kapott semmiféle új jelentést.
Minden olyan, mint amilyen volt, nem szakadt meg a
folytonosság. Az, hogy nem látnak, még nem jelenti azt,
hogy nem kell rám gondolni. Várok rád, itt vagyok
a közeledben - egészen közel. Nincs semmi baj.
(Henry Scott Holland Kanonok)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése