SzingliAnyu...

már párszor olvastam, de ma megint.
Ez is egy blog.
Szingli Nőkről. Szingli Anyákról.
Meg az is eszembe jutott, amikor B-nek mondtam, hogy megemlítettem a MenzkiAnyukája bejegyzésben, hogy "akkor most ez is sirámos lesz?"
Azt mondtam, hogy:  "Nem mindig".
Erre visszakérdezett: "De hogyha szar a az élet?"
"Akkor" , mondtam - "sirámos".
És erről a megjegyzésről jutott eszembe, milyen jó, hogy Fruzsinak van DepiAnyu és HepiAnyu is.

Tehát a Szinglianyu-n a mai cikk: Válasz Csányi Vilmosnak érdekes volt.
Mert miért kell nekünk magyarázkodnunk? Miért kell magunkat szarul éreznünk?
Mert van aki felvállalja, hogy ő direkt szingli.
Azonban ahogy én látom, manapság nincs idejük az embereknek egymásra vagy ismerkedni.
Mert a bárokban jó esetben az EgyÉjszakás kalandokba lehet belebonyolódni. Vagy ha nem, akkor a fősuliról, egyetemről van már párunk. Azt kitartunk.
Vagy nem.
Vagy szétdolgozzunk magunkat a teljesítmény kényszeres kapitalizmusban és időnk sem marad.
Max, ha valaki olyannal dolgozunk együtt ne adj isten, aki megtetszik. (mint ahogy én is így jártam Ex-szel).
Rengeteg a sérült, lelkibeteg ember. Jó szar helyzet.

Ráadásul itt vannak a megmaradt, levetett 40-es feleségek.
A 40-es Pasiknak már mind van családjuk. Vagy ha nincs, már gáz. Vagy elváltak és robotolnak.
És se idejük, se kedvük tartós kapcsolatra, Vagy ismerkedni se.
Nem akarják mégegyszer megszívni. Hülye világban élünk.
Én azt látom a körülöttem lévő fiatalokon, hogy ugyan buliznak, hogy kiengedjék a gőzt egy kis piával és leengedjenek egy kis fűvel, de nem boldogak. Alig vannak barátaik.

Nekünk, akik 1965-70-75 körül születtünk még talán vannak párak, akik barátok.
A későbbiek ebben a hülye mai rohanó világban nem tanultak meg kapcsolódni.
Erősen kapcsolódni és ragaszkodni másokhoz. Szerencsémre nekem maradt egy-két igazi barátom.
Remélem...

Visszatérve a cikkre, sok igazság van benne. És az alapcikk kicsit elszomorító, amire válaszként íródott.
Ez van. Ilyen a világ. És nem kell magunkat megvédeni.
Van, aki nem AKAR már más valakivel élni.
Van, aki akar, de nem nincs kivel. Van, aki annyira akar, hogy már az taszító.
Én, ahogy a cikk is írja - nagyon jól érzem magam a saját életemben úgy, hogy nem kell egy Férfihoz újra igazodnom és nem kell elviselnem.
Bevallom úgy képzeltem, hogy a Férfinek is lesz saját lakása és élete és nekem is. És ha sikerül, együtt vagyunk. De ez persze mind csak illúzió. És a fantáziám, hiszen nincs mellettem Férfi.
Akármilyen hülyén hangzik, csak az elmúlt egy-két hétben kezdtem el magamban is Férfinak hívni, Pasi helyett. Úgy érzem, ez is számít.
Tehát egyik felem élvezi, hogy végre nyugalom van körülöttem.
A másik felem szenved a hiánytól. A Férfi hiányától.
Mert ahogy a Bibliában is írva van: "Nem jó az embernek egyedül"

Mózes I könyve, 2/18:
18. És monda az Úr Isten: Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek néki segítő társat, hozzá illőt.