Kérem a következőt...

Olyan helyzet állt elő, hogy most új dolgok jönnek. Tutira biztosan.
Máshogyan nem is lehet!
Az eddigi melót befejeztem és mivel a mai rohanó világban, a majdnem csak pasikból álló feltörekvő erősen hájpolt cégben a főnökök közül senki sem ér rá az emberekkel beszélni (vagy egyszerűen nem érdekli őket ilyen szinten az ember) így hosszas - a majd két hetes tanakodás végén arra jutottam magammal, hogy nem veszünk könnyes búcsút senkitől, én nem köszöngetek semmit, hanem ennyi.
Nem kell ebből drámát csinálni! Ugye? Minek ezt úgy felfújni?

Te atyaúristen!!!, milyen jó, hogy hatott a galaj tea. Valahogy elmúlt az állandó szorongás, elmúlt a feszültség belőlem. Olyan, mintha kiengedtem volna.
Mit mondjak felüdülés! de Tényleg! (persze, lehet hogy nem csak a galajtea tehet erről...)
Ennél már csak az jobb, hogy a szívem csak nagyon ritkán verdes szanaszét és úgy érzem a pulzusom is rendesen visszalassult. No mondjuk ezzel együtt valószínűleg a mostani időjárás változást nem tudom jól abszolválni és állandóan álmos vagyok. Ihatok én zöldteát és utána kávét, csak ásítozom és ahogy látok egy kanapét vagy ágyat, rögtön el is alszom.
Tehát kérem szépen itt állok kihívásra készen! (Azt hogy mi lesz, fogalmam sincs, de majd lesz valahogy)

Eldöntöttem, hogy mivel az elmúlt 4 hónapot egész nap ülve töltöttem egy asztalnál és a gépemnél, és bármennyire igyekeztem keveset enni, csak ettem - mert ha a többiek is esznek körülötted, akkor te is állandóan ennél - és hát kicsit ellustultam. Nem volt messze, de autóval jártam, mert mondjuk ebben a mostani felfordulásban nem volt kedvem bkv-zni. (itt most lehet gondolni mindenféle kikerekedett testrészre is nyugodtan)
Hiányzik a gyaloglás. A két évvel ezelőtti munkahelyemre sokszor a Batthyány térről átgyalogoltam a Bazilikához vagy fordítva. Ezeket a gyaloglásokat nagyon élveztem!
Így ma itthonról elgyalogoltam a Zsigmond térre egy megbeszélésre, onnan pedig át Pestre a Margit hídon keresztül. Ok, hazafelé már villamossal jöttem.
De végre napközben kint voltam a levegőn, láttam a felhőket, éreztem az arcomon a szelet, néztem a felhőket és csak mentem.
Újra rá kell magam vennem a lépcsőzésre. Fogyni kell, formálódni és nem végleg ellustulni.
És egyúttal elhatároztam, hogy NEM fogok vacsorázni. Muszáj leszek visszafogni magam. Baromira nehéz, amikor érzem az isteni illatokat miközben Kamasz jóízűen falatozik. De ki kell bírni valahogy.

És még mindig elhatározás meg lehetetlen küldetés, de eldöntöttem azt is, hogy végre BE KELL fejeznem a Kamasz takaróját. Azt hiszem 4,5 éve vár arra, hogy elkészüljön.
Minden nap nincs időm horgolni, de szeretnék neki is örömet szerezni és szeretném, ha engem sem emlékeztetne nyomasztana! a sok évvel ezelőtt mérhetetlen drágán megvett gyönyörű színűre festett angol gyapjúfonal arra, hogy nem vagyok elég kitartó.
Tehát terveim vannak, most már csak Én magam hiányzok ebből az "ÚjÉlet" projektből.

kéretik drukkolni, akár hangosabban is...
magamat legyőzni a legnagyobb challenge ever!