40 felett az Élet...

nem áll meg.
Ezt higgyétek el nekem. Nem történik semmi különös. A napok ugyanúgy telnek, ugyanúgy 24 órából állnak. Egy hétre is 7 nap jut.
Kicsit megváltozik az alakunk, kicsit jobban látszanak a ráncok, ha hagyjuk persze.
Ha mázlisták vagyunk, akkor a szemünk körül mosolygós ráncok alakulnak ki és nem sírós száj.
Ezen felül, nem temetjük magunkat. És baromi jó lenne, ha más sem tenné.
Mert valahogy úgy tűnik manapság sokan ezt teszik.
Ha megpályázunk egy állást, akkor tanácsos nem beírni a születési évet már, mert sokszor ránéznek és el sem olvassák a HR-esek, mert már "túl tapasztalt"-nak vagy túlképzett"-nek tartanak minket. Azaz drágának. Pedig, mi még tudunk/tudnánk dolgozni.
Van bennünk szakmai alázat. És már nem kell rohangálnunk a suliba vagy orvoshoz, ha a gyerek beteg. Este otthonról is be tudjuk fejezni a munkánkat, miután enni adtunk a családnak.

Nemrég belefutottam két újságcikkbe is, ami ezzel a kérdéssel foglalkozik.
Nők és a 40. Ez nagyon helyes és persze az egyik kedvenc filmemből van hozzá kép:
http://www.nlcafe.hu/ezvan/20150416/nok-oregedes-magyarorszag/

A másik írás kicsit ütősebb és dühösebb:
http://m.hir24.hu/hirek/elet-stilus/Negyven-vagyok-Velem-ne-baszakodjon-senki

Igazából nem tudom, hogy miért alakult ez így. Talán mert ez a szokás megragadt a régi átkos időkből? Vagy a középkorból, amikor ha valaki megérte a 40-et gyakorlatilag majdnem matuzsálemnek számított.
Na arra emlékszem, hogy még a múlt évezredben, amikor mi voltunk 20 körüliek a negyveneseket már rémesen öreg néniknek láttuk és eszünkbe sem jutott volna kezdeni egy 40-es pasival.
Ez utóbbi az elmúlt évtizedekben megváltozott alaposan. Most ez divat lett.
40-es pasi, aki azt gondolja, hogy újra fiatal (pedig nem) és mellette egy fiatal Cica, aki persze a 40-es pasi pénzét költi, amit a 40-es pasi épp nem a volt családjára költ(ött) el.

Mi 40-es Nők meg maradunk egyedül, magunkra. El kéne ásni magunkat, miközben most éljük a legszebb éveinket.
Már nem sóvárgunk bármi után. Már pontosan tudjuk mit is szeretnénk kapni vagy elérni.
Érthetően meg tudjuk fogalmazni mire vágyunk, mire gondolunk. Már nem körülírjuk, hanem kimondjuk. Nem várjuk el, hogy a Férfi (aki sehol sincs) kitalálja a gondolatainkat, hanem őszintén és nyugodtan megmondjuk.
Már nem rohangálunk bölcsibe, oviba, nem kísérgetjük a kamasz gyerekeinket suliba, sportolni, mert már túl vagyunk ezen is.
Le tudunk ülni akár a tv elé egy-két pohár borral a kezünkben és simán felrakjuk a lábunkat anélkül, hogy gondolkodnánk azon, vajon ezt tetszik-e másnak.
Szerintem sokkal lazábbak vagyunk, kevésbé gyűröttek az átvirrasztott éjszakák miatt, mert ha beteg a kamasz, azt már félkézzel is megoldjuk.
Örülünk, ha a Kamasz beszélget velünk - egy mondat is lehet már beszélgetés.
Még mindig imádnánk bulizni, táncolni, nevetni. És szeretnénk még élvezni az életet. Jól esne egy igazi Férfi ölelése.
Az életünk most tart éppen ott, ahol jól érezzük magunkat a bőrünkben. Tapasztaltabbak vagyunk, már sokkal nehezebben stresszelünk egy-egy szituációtól. Talán jobban tudjuk már miért érdemes és miért nem, veszekedni.
De valahogy sokan ezt nem értik. Vagy nem akarják elfogadni. Vagy azt gondolják, hogy ez már ciki.
De miért lenne az?
Nemrég olvastam talán egy kismamás blogban a párkeresésről és ott gyakorlatilag az fogalmazódott meg, hogy az elvált, gyerekes Anyák már külön kategóriába esnek a párkeresésben.
Mintha lúzerek lennénk, mert elváltunk, de van egy gyerekünk. Ráadásul, ha már elmúltunk 40, akkor itt a Vég. Mások szerint. Pedig nem.
Mondjuk én is futottam bele társkereső oldalon fiatal pasiba, aki maga által a 22 és 68 között szabta meg a határokat és megkérdezte tőlem, mégis hogy gondolom a szex-et, ha együtt élek a fiammal.

Szóval nincs bennünk semmi különös. Érettebbek vagyunk. Mint egy jó bor.
Annak is használ, ha áll/érik, zamatosabb lesz pár év alatt...