a levegőben mindenképpen.
Finom illata van a friss fréziának és jó nézni a tulipánokat a vázában az asztalon.
Ma csend van, "Gyerekek" sincsenek itthon.
Most van itt a NémetCseregyerek és programoznak együtt a többiekkel csütörtök este óta.
Kicsit tartottam ettől, mert a kis lakásban hogy oldjuk meg és ne legyen senkinek sem kényelmetlen.
De a NémetGyerek megkapta a Kamasz szobáját - egy picit lehet magában este, ha akar.
Kamasz a kanapén alszik a "nagyszobában".
NémetGyerek kicsit nehezen nyílik meg, de kitartóan próbálok vele beszélgetni.
Késő este, amikor enni adok nekik és reggeli közben.
A Kamasz végre egy hétvégén azt csinálja, amit szerintem kellene - bandáznak.
Azt hiszem, ma megkaptam tőle a lehető legnagyobb elismerést:
"Anya, nekem rohadt jó dolgom van veled, rájöttem. Szerencsére te nem vagy annyira nehézkes, mint sok más szülő. Akarod tudni, hogy hol vagyunk, de simán elengedsz."
Na, azt hiszem most büszke vagyok magamra - csak ne bízzam el magam túlságosan...
Úgy tűnik most tavasszal a változások is esedékesek. (már ha eddig nem állandósult volna a "meglepetés" az életünkben)
A Mozis munka, ami augusztus óta tartott számomra befejeződött. Mert úgy tűnik Főninek nem volt kedve engem fizetni tovább. Nyilván sajnos nem dübörög a biznisz annyira, mint kellene a sikerhez és a másik oldala, hogy nem vagyok gyerekkori cimbi és talán még tök hülye sem. És neki nincs kedve ezzel foglalkozni, sem elolvasni az emaileket, amiket akkor írok, ha már túl nagy volt a káosz.
A bejelentés napján remegek és feszít a sírhatnék, de mégsem tudok sírni. Pedig elfog a pánik, hogy most mi lesz. Ez legalább fix volt.
Este elhatározom, hogy akkor viszont másnaptól köszi, de nem csinálom meg a március utolsó 2 hetét.
Céges telót letöröl, emailben elküldöm a tudnivalókat. Másnap odaadom, és Főni néz rám meglepve. Majd benyögi, hogy akkor max fél havi pénz jár-azt felelem: ok.
Szerintem sosem fogom látni még a fél havi pénzt sem.
Este még muszáj Anyuékkal ezt megvitatnom, de vigasztalnak, hogy amúgy bennem is felmerült már, hogy elég.
Másnapra kicsit könnyebb, hogy nem egyszerre 2 nehéz munkahelyre kell figyelnem.
Harmadnapra jön a fellélegzés, hogy huhh - jó ez így.
És megint jön a tanulság: ha egyszer már éreztem, hogy elég volt ebből, akkor minek csináltam tovább mégis, magamat megerőszakolva?
A pénz miatt. Nyilván.
De a pénz nem éri meg, azt mondják az Okosok.
Régebben, amikor még családban éltünk és Ex biztosította az anyagi hátteret, sokkal egyszerűbb volt nekem is ezeket meglépnem. Nem kényszeríteni magamat tovább a megélhetés miatt.
De ez a helyzet mint tudjuk megváltozott.
Tanulság: meg kell tanulnom nem pánikba esni a pénz és a megélhetés miatt. A görcsös rettegéstől semmi sem fog megoldódni, max a mostani freelance (született nevén: szabadúszó) munkámat is el fogom cs..szni.
És ezt nem kéne.
Úgyhogy most ez van.
És most éppen teljes nyugalommal fogadom el a tényt is, hogy nincs pasim.
Lehet, nem is lesz, de már ezen sem feszengek. "Vajon ez a fázis a mostanság oly divatos "Elengedés"?
És tényleg olyan, mintha mindig csak ketten lettünk volna Kamasszal.
A külső vinyón lévő fotók az "ElőzőÉletünkből" meg mintha nem is velünk történtek volna meg.
Néha a jó emlékek bevillannak, de már csak a sok utazás élménye az, ami hiányzik.
Semmi más.
Határozottan nagyon fura ezekkel szembesülni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése