Sokat sétáltam egyedül is. A Másik család nyakán sem akartam állandóan lógni, bár azért igyekeztek vigyázni rám.
Élveztem a napsütést januárban, lustán reggeliztünk, kávéztunk.
Amikor ők voltak soron a saját kezelésükön, akkor én jártam a piciny részt, ami a városkát alkotta.
A fekete homokos tengerpartot, a sziklákat. Be-benéztem boltokba, és előfordult az is, hogy életemben először ültem be egy étterembe ebédelni finom halat.
Akkor esett le nekem, hogy most először engedem meg MAGAMNAK, hogy azt tegyem, ami NEKEM jól esik.
Itt ébredtem rá, hogy a sok év alatt én tökéletesen igyekeztem hozzá, az Ex szokásaihoz idomulni.
Nem nyaraltunk tengerparton úgy klasszikusan, napozósan, pancsolósan, mert Exnek ez nem lett volna nyaralás, nem tudott volna kikapcsolódni. Szervezetten meg pláne nem mentünk sehová.
Az évek alatt hozzászoktam az "elindulunk azt lesz, ahogy lesz" nyaralásokhoz.
Először roppantul nehéz volt, és sokat féltem ,hogy nem találunk szállást. Végül is a sok év alatt azt hiszem összesen 2x fordult elő, hogy késő éjjel találtunk nem túl olcsó szállást. Ettől eltekintve kezdtem megszokni a kalandos nyaralást vagy utazásokat, és az "aktív kikapcsolódás"-t.
A síelések alkalmával volt foglalt helyünk, és talán párszor, ha mondjuk fix helyre mentünk több napra.
A Szigeten ébredtem rá arra, hogy nekem a lenyugvás, a pihenés, a kikapcsolódás a teljes pihenés. A tengerpart, a víz zúgása, a napsütés. No persze tarkítva kirándulásokkal, és ismerkedéssel, mert enélkül nem lehet megismerni azt a helyet ahová jósorsunk minket vetett.
Az volt a szereposztás, hogy én előre felkészültem a látnivalókból, és felszerelkeztem utikönyvvel és tereltem magunkat merre mit érdemes megnézni.
Hálás vagyok, hogy az évek során sokfelé megfordultunk és a világ sok szegletét felfedezhettük.
De ráébredtem tavaly, hogy hiányzott nekem mindig az, ahogy nekem esett volna jól.
Ott a tengerparton ülve kezdtem el érezni, hogy kezdek lazulni. Nagyon apró lépésekben, és magam sem értettem mi történik. Már nem kapkodtam, és nem rohantam.
Mivel nem volt nagy a hely, sokfelé nem tudtam csavarogni, így sokat ültem a vízparton és csak csendesen néztem a vizet vagy a napot, vagy a naplementét.
Sokan álltunk a parton és fotóztuk a lebukó napot.
Pont fordítva, mint az egyik kedvenc jelenetemben. (City Of Angels - óceánpart napfelkelte)
Már-már hallani véltem a lemenő nap zenéjét...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése