Séta II.

Tegnap, pénteken mint november óta eddig is volt, mentem a Gyerekekhez a CsaládiNapközibe.
Olyan édesek voltak, B megint annyira örült nekem!
 A szívem eltelik igazi Gyerek szeretettel, és valóban képes vagyok teljesen átlényegülni velük.
Bennük még valóban romlatlan az öröm, a játék, a szeretet, a csodálkozás, a mesenézés.

Úgy adódott, hogy R-t haza kellett vinnem, mert a szülei nem tudtak érte jönni. Otthon a 8 hónapos ikrekkel Anyukának nagyon nehéz elindulni, APuka meg nem tud visszafordulni, amikor éppen hogy csak lerakta R-t a bölcsiben.
SZívesen vállaltam és kíváncsi is voltam, mennyi időbe telik és milyen lesz.

R, csodás kb 2-2,5 éves vörös hullámos hajú, csendes KisTündér. Amikor délelőtt megjött hozta egyből nekem a Nyusziját és a pellust is. Annyira jó érzés, hogy így megbíznak valakiben és ennyire nyíltak. Voltunk kicsit a szabadban, párnákkal dobálództunk, néztünk mesét, tízóraiztunk, kalapáltak jó sokat és hangosan. gyorsan eltelt az a pár óra. K Néni elmondta R-nek, hogy én viszem majd haza.
Szépen felöltöztünk - nagyon jól tud már egyedül is öltözni - és gond nélkül, kéz a kézben elindultunk.
Elsétáltunk először a Batthyányi térre. Lassan mentünk.
Szoknom kellett az ő kis tempóját, apró lépéseit.
Megpróbáltam vele egyszerre lépni. Nem tudom milyen érzés volt neki, mert nem nagyon mutatott semmit nekem. A téren felkaptam és gyorsan elértük a buszt. 3 megálló után leszálltunk és épp elértük a villamost is.
Olyan meglepő kellemes élményben volt részem, hogy egyszerre 3 Hölgy is felugrott a helyéről, hogy le tudjunk ülni. Megköszöntem és R-t leültettem, amíg jegyet lukasztottam. Odaültem mellé, mert az ülés szélén pont volt annyi hely, hogy én is félzsódérosan leüljek. Fogtam apró picit kezét és simogattam.
Olyan rég volt ilyen pihe-puha, pici kéz a kezemben...
Ahol kell leszálltunk és komótosan a kicsi lépteihez igazodva bandukoltunk hazáig. Még a kukás ember is mosolyogva szólt, hogy lecsúszik R válláról a pici rózsaszínű hátizsák.
Kérdeztem a házhoz közelítve melyik házban laknak. Ahogy odaértünk édesen mosolyogva mondta, hogy "Ez az!"
A házban nem ismertem ki magam, ő nagyon csendesen mutatta meg nekem, merre találjuk a liftet.
Visszafogott boldogsággal ért haza.

Ahogy jöttem el tőlük és este egyedül itthon azon kaptam magam, hogy maga az élmény mennyire meghatározta a napomat. Időt szántam rá.
Tudtam, hogy nem érünk haza gyorsan, de hozzá tudtam idomulni az ő tempójához. Lelassult az idő is, és csodás érzés volt vele sétálni. Egyáltalán eszembe sem jutott, hogy akár elvesztegetett idő lett volna.
Annyira már érzelmi állapotban voltam.
Olyan jó igazi szívet melengető élmény volt!

Másról szólt, mint a hétfői, mégis mindkettő annyira a lelkemet érintette meg.
Mindkettőből sokat merítettem, sok pozitív érzést kaphattam.
Mindkettő a maga nemében páratlan Séta és Élmény volt!
Köszönöm Gyuri és R!