Gizus(om)

(1960 augusztus)

Ma hajnalban az Egyetlen Nagymamám csendesen átváltott egy másik dimenzióba, amit én csak úgy tudok felfogni, hogy itt hagyott minket. Nem tudom még értelemmel megérteni, ez mit is jelent, mert nem tudom elfogadni.

Hivatalosan Mészöly Lívia. Igen kérem, olyan "igazi", eredeti Mészöly.
Sárbogárdról.  Címerrel.
Az Édesapja igazi "címeres magyar", az Édesanyja igazi sváb: Hackel lány volt.
A Hackel rokonság a Ferencvárosban ismert volt. Volt ékszerüzletük, és órás bolt is. "Oszkár Bácsi" Szabó István egyik  régi filmjében is szerepel. Legenda volt.
Ő? Ő ebből a keverékből egy igazi Egyéniség lett. És persze az Élete nehézségeiből.
Mert ebből jutott bőven elég. Annak, aki régen született: 1918-ban.
Amikor 13 éves volt, Szenteste halt meg az Édesanyja. Ettől kezdve nem volt könnyű dolga az életben.
De valahogy ebben a kis testben akkor Akarat és Életerő összpontosult, amit azt hiszem sokak számára volt egyszerre példa és felfoghatatlan.
Szerelemből ment férjhez. Imádta a Férjét és valóban jóban-rosszban kitartott mellette. Igazán. Csupán szerelemből.
Édesanyám a sokadik Gyermek volt, aki végre megmaradt. Menekültek a háborúban. Futva, kapualjról-kapualjra. De éltek.
Nagyapám az 50-es években betegen szabadult a börtönből (ki nem volt akkor börtönben?), de Nagyinak ezzel sem volt baja.
Dolgozott, hogy eltartson 4 embert. Egy Beteg Férjet, egy Édesapát, egy Gyereket és magát.
Azt hiszem, sohasem hallottam a szájából panaszt. Azt, hogy szar volt, nehéz, kilátástalan. Mindent elmesélt, őszintén, nyíltan. Csak tette a dolgát. Ment előre, nem nézett se jobbra, se balra. Tette, amit tudott.
És szeretett. Mindenkit maga körül. (Az régi osztálytársaim a mai napig emlegetik, milyen szuper volt!)
Apu is így került ebbe a körbe.
Nemrég, amikor Apuval beszélgettünk derült ki, hogy Apu többet élt Nagyival együtt, mint a saját édesanyjával. Ők is elválaszthatatlanok lettek.
Én már akkor születtem, amikor a Férje nem élt, a Lánya évek óta feleség volt, sokat dolgozott, és az Édesapja még élt.
Ha jól emlékszem a 80-as éveiben is dolgozott még. Nem volt nála jobb sport butikos eladó.
Visszajártak hozzá a német vásárlók. :)
Igazi Egyéniség.
Mi állandóan programoztunk. Jöttük-mentünk, nevettünk, bohóckodtunk. Sokat bolondoztunk.
Egész gyerekkoromat vele töltöttem. Ő vigyázott rám, ő nevelt, mert a szüleim dolgoztak.
Sosem panaszkodott, viszont nagyon sokat nevettünk.
Pár fakanalat eltört az íróasztalon, amikor nem akartam tanulni és azzal sem volt baja, hogy csupán "libapásztor" akartam lenni.
Állandóan tett-vett, dolgozott, mosott-vasalt, takarított, sütött. Tette a családjáért és segíteni akart, ahol tudott. Közben vigyázott rám, és terelgetett.
Ezért sütök én is karácsonykor 12 féle süteményt, mert nála ez volt az alap. Lehet, hogy Ex szerint "szögletes" elveket, de igazi elveket kaptam. A miheztartás végett.
Nem tudtam elképzelni az életet nélküle. Soha.
A "Gizus" egy rokonoknál eltöltött nyaralás alkalmával ragadt rá. Hülyéskedtek Pufival és végül PufiBácsi elnevezte: "Gózon Gizi"-nek. Így lett nekem Gizus.
Amikor elkezdtem felnőni, választott egy életet, hogy ne legyen a terhemre. Pedig nekem hiányzott.

Később mindenről tudott, mindent megbeszéltünk.
ÉS nagyon boldog volt, amikor férjhez mentem. Imádta a Férjemet is.
Sütött neki is, igaz nem sikerült akkor a "Női szeszély", de megpróbálta.
Még amikor a Fiam csecsemő volt is, jött hozzám, hogy velem legyen. Segítsen.
Ha másban nem, akkor a nevetésben. Még mostanában is azt mondta, hogy sajnálja, hogy nem tud nekem segíteni.
Tudtam, hogy egyszer el kell fáradjon, de nem lehet erre felkészülni. De erre senki nem készült fel.
Nyáron volt 95 éves. Jól volt. Semmi baja nem volt, a maga kis világában jól megvolt.
Novemberben elesett otthon. A műtét óta pedig rohamos volt a leépülés.
Hiába akart még élni, akart meggyógyulni, talán a szervezete már nem tudta ezt megtenni.
Pedig annyi életerő volt benne.
Az orvosok már karácsony előtt lemondtak róla. De ő még kitartott, még 1 hónapig.
De nem tudom felfogni, megérteni. Nekem 2 héttel ezelőtt még azt mondta a kórházban, hogy seggbe rúg, ha sírok Ex miatt! :)

Ő, a Egyetlen Nagyszülőm nincs többé. Más nem volt nekem. A többiek már nem éltek, amikor megszülettem. Egyedül pótolta a többieket is.
Még a kórházban is azt mondta, hogy ne sírjak, velem marad.

A halál, pont olyan felfoghatatlan egy perc alatt bekövetkező valami, mint a születés.
Azt sem lehet felfogni.
Csak remélni tudom, hogy jó helyen van. Jól van. Boldog. A szeretteivel együtt.
Csak nekünk, itt. Nekünk nagyon nehéz.
Nélküle.
Gizus...

(2008 február)