A Többiek -re tegnapelőtt találtam rá.
Igazából F-t kérdeztem meg a saját tapasztalatáról, hogy mit is gondol a társkereső oldalakról.
Örömömre gyorsan nagyon kedves választ kaptam, mert eddig ez nekem a "VörösPosztó" volt, hogy "jaj, hát ott csak lúzerek ismerkednek", meg "Mindenki csak hazudozik".
De most nem erről van szó.
A kedves válasszal együtt rögtön kaptam egy kedves invitálást, meghívást is a "Csapatba".
A többi Elvált Nő közé.
Én nagyon megkönnyebbültem. De még mennyire!
Nyilván eddig is tudtam, hogy nem vagyok egyedül ebben a helyzetben, sajnos valóban sokan vagyunk. De valahogy egy kis csoport tagjaként talán végre nem egy UFÓ-ként tekintek magamra, hanem olyan valakire, akivel ez megtörtént.
Szerintem ilyen lehetett háborús özvegynek lenni a Világháborúk alatt.
Senki sem gondolta, de egyszer csak megtörtént és onnan már nem lehetett visszafordulni, hogy "jaj én nem ezt akartam".
Régebben írtam, hogy már az első évben elkerültem SingerMagdi VálásTerápiás Csoportjába-ami akkor nagy segítség volt, mert rögtön szembesültem a ténnyel, hogy többen vagyunk és lettünk barátok, és segítettük egymást a közös rossz megemésztésében, feldolgozásában.
Most ráakadtam egy másféle csoportra, ahol ugyanez a téma, és a "kedvcsináló" (de hülyén hangzik erre a helyzetre) szövege nagyon találó:
Ez van, nem könnyű, de ezt dobta a kocka. Most ezt kell megoldani.
"A válás, amelyről úgy gondoltuk korábban, csak másokkal történhet meg, felnőtt életünk egyik legfájdalmasabb tapasztalata. Még azok is, akik biztosak abban, hogy a válás volt a helyes megoldás, gyakran érzik úgy, kudarcot vallottak, felesleges áldozatokat hoztak, maguk is áldozatok – a sorsé, vagy a másiké. Ráeszmélünk, hogy mindaz, amiben hittünk, amit reméltünk, másképp van, másképp lesz ezentúl. Magunkra maradtunk, magunknak kell megküzdenünk a hétköznapok kihívásaival, magunknak kell tartalmassá tennünk szabadidőnket, az ünnepeket. Egyedül kell felelősséget vállalnunk döntéseinkért, legyen szó gyerekekről, munkáról, pénzügyekről, otthonunkról, ahogy az is előfordulhat, hogy éppenséggel kicsúszott a kezünkből életünk egyik vagy másik területének irányítása. Mélyponton az önbecsülésünk, nem találjuk a hangot korábbi párunkkal, nem tudjuk, mit mondjunk gyermekünknek a másikról, önmagunkról, a történtekről, a jövőről. Nemigen bízunk benne, hogy valaha is jóra fordulnak a dolgok."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése