Nincs mese. Pedig alig éreztem, hogy elmúlt volna a nyár.
Volt nyár egyáltalán? Már ez is olyan nagyon régnek tűnik.
Ami jó, augusztus eleje óta dolgozom. Egy ismerősnél.
Kezdő vállalkozás, ki tudja mi lesz belőle.
De az embereket ismerem(na jó kevesen vagyunk, tényleg csak páran) és a korunk is egyezik.
Mekkora könnyebbség ez!
Nem kell magyarázni, nem néznek hülyének, ha kérdez K valamit, tudom kb mire gondol és miért mondja vagy kéri tőlem.
Jó, és sokkal egyszerűbb, mint a versenyszférában az IfjúTitánokkal.
AZ is nagyon jó volt, élveztem, mert az kihívás volt.
És valóban sokat segítettek akkor nekem (köszi Berci!), de ez most más.
Nyugodt.
Az ősztől olyan merengős lettem. Örülök a még meleg napoknak, a napsütésnek.
Néha, ha süt kiülök az erkélyre.
Vagy Rékáékkal kicsit sétálunk SZentendrén.
Újra alacsonyabban jár a nap, besüt a lakásba.
Élvezem. Lassan lehet megint "macskázni".
(Ezt még a régi lakásban találtuk ki, amikor hűvös vagy hideg, de tiszta napsütéses nap volt.
Odafeküdtünk a nagy párnákra az erkélyajtókhoz (földig értek) és süttettük magunkat egy kupacban 3+1 kutya. Ezt hívtuk "macskázásnak".)
Néha, elrévedek és felmerülnek régi pillanatok, talán emlékek.
Nagyon fura, mintha nem is az én életem volna.
vagy nem EZ az életem.
Mintha egy könyv, egy történet lett volna. Nem a valóság.
Volt egyáltalán?
Létezett ilyen?
Már el sem hiszem.
Pedig, csak 3 év telt el azóta...
Vajda János:
Húsz év múlva
(Gina emlékkönyvébe)
Mint a Montblanc csucsán a jég,
Minek nem árt se nap, se szél,
Csöndes szívem, többé nem ég;
Nem bántja újabb szenvedély.
Körültem csillagmiriád
Versenyt kacérkodik, ragyog,
Fejemre szórja sugarát;
Azért még föl nem olvadok.
De néha csöndes éjszakán
Elálmodozva, egyedül -
Mult ifjuság tündér taván
Hattyúi képed fölmerül.
És ekkor még szivem kigyúl,
Mint hosszu téli éjjelen
Montblanc örök hava, ha túl
A fölkelő nap megjelen...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése