Húsvilla

Nem telik el úgy nap, hogy DrágaNagyi ne jutna az eszembe.
Majd a nap minden órájában.
Beszélgetek vele, mindent elmesélek neki, mert nekem ez kell.
Ez hiányzik.
A napi telefonhívás, a csak beszélgetés, a hangja.
Az a legfájóbb, hogy a hangját felejtettem el először.
Már nem tudom milyen volt, hogy csengett, ha örült.

A lakásunkban több kisebb-nagyobb tárgy van, ami az övé és rá emlékeztet.
A szőnyeg, a kis faliszekrény, egy virágállvány, a kék hagymamintás tányérkészlet, amit minden nap használunk.
A szép, rozsdamentes edénykészlet, egy nagy fehér fazék, amiben levest szoktam főzni magunknak.
Mostanában sok levest főzök, elvégre ősz van, és persze bekaptam valami gyomor nyavalyát és 2 hétig csak levest bírtam enni.
És legutóbb elhoztam egy egyszerű húsvillát.
Régi.
Olyan igazian nagyon régi. Emlékszem, hogy mindig ezzel forgatta a rántottcsirkét és a rósejbnit, amit sütött nekem.
Anyu mondta, hogy úgy tudja, Nagyi is a Nagymamájától kapta vagy a nagynénjétől?
SZóval régi darab, nekem különösen kedves.  És nagyon ritkán használom, mert vigyázok rá.
De nagyon jó érzés minden nap megnézni, és tudni, hogy itt van nálam.
Hülyeség, de olyan nagyon jó emlék.

Emlék.
Nem hagynak békén, és minden nap támad valamelyik a "régi" életünkből.
Most egy hirtelen huszárvágással átnyergeltem Ex témakörére.
Unom ezt az elszakadás folyamatot. Érjünk már a végére.
Plíz...

nem akarok több emléket, több fájdalmat.
semmi többet, többé már nem, ami Ex-re emlékeztet.
elég.
legyen már vége...