Ez egy régi és nagyon helyes könyv címe. Igazából egy sorozat egy lökött olasz családról.
Imádtam fiatal koromban ezt a sorozatot. Jókat röhögtem rajta és titokban ilyen hülye, de szerethető családra vágytam.
Tulajdonképpen sikerült is, mert a saját családom is tök lökött. Mindenki energikus, mindenki azt gondolja, csak neki lehet igaza, és ennek hangot is ad.
Ehhez még társul a rohadt nagy lelke minden családtagnak, tehát a sértődések napi szintű "koccanások" és persze a makacsságot ki ne felejtsem a felsorolásból.
Egy régi családi barátnál volt szólás:
"Régi család, hülye család." (valahogy így hangzott)
Tehát az álmaimban mindig egy hangos, nyüzsgős, teljesen bolond olasz család volt a vágyaim netovábbja.
Persze ehhez megrögzött italomán is vagyok. És lássuk be, összesen csak az olasz konfekció és méret az, amelyik tökéletesen illik rám.
Imádom Olaszországot, a tengert, a levegőt, a sok régiséget, a kávét, a salátákat, a pastákat, az Olasz Pasiktól meg egyenesen beájulok.
Ez a könyvsorozat régi nagy kedvencem. A stílusát, a bohókás kötetlen stílusát nagyon bírtam. És talán valahol mindig is szerettem volna ilyen stílusban írni én is.
A lököttség adott, család már nagyon leapadt. Maradtak a szüleim. Már Nagyi sincs.
Amikor a "családom" még működött, akkor általában min 12-en gyűltünk össze, de néha többen is.
Az egész jó volt, és persze fárasztó. De volt hangulata.
Az írónő önmarcangoló de vicces írásai mindig felvidítottak, és talán manapság amikor az egyik depis felemen kínosan röhög a másik objektív "én-részem" az kb ilyen szórakoztató.
Az a legjobb, amikor az ember a saját kínján tud a legjobbat szórakozni.
Egyszemélyes cirkusz.
De egész jól megvagyunk: Én és Én.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése