Bukás meg ilyenek...

Napok óta olyan régiesen melankólikus hangulatom van. Fogalmam sincs miért.
De tényleg nem tudom az okát. Na jó van ötletem, de azért mégis.
Igazából azt sem tudom, mi történt a múlt héten.
Azt tudom, hogy szombaton voltam piacon - annyian voltak, hogy idegesített.
Főztem meg takarítottam. Mostam, vasaltam. És nem mentem moziba, bár Pirossal terveztük.
Vasárnap Anyuéknál voltam. Gyereknek a tánciskolájával fellépésük volt szombaton.
Megkért, hogy ha Apa és az Apai Nagyszülők mennek, én/mi ne menjünk.
Ez fájt. Ez olyan övön aluli volt.
Mert tudja, hogy ha Apa meglát engem, kiakad. Azt is tudja, ha Papi meglátja Apát, legszívesebben lelőné. És azt is tudja, hogy ha a VoltApósom meglát engem és/Aput, akkor kinyírna mindenkit.
És ezt nem akarta magának. Ezt az élményt és a többiek előtt leégni.
Én így itthon takarítottam. Az erkélyt is. Miközben sírni lett volna kedvem.
De az a fura, hogy már sírni sem tudok. Pedig az elmúlt napokban többször próbáltam.
E-nek szülinapja volt vasárnap. Felköszöntöttem. Kiderült, hogy van új Pasija.
Naaa, akkor végre sírtam. De csak kicsit.
Neki van. Nekem nincs. Nem tudom hogy csinálja.
Aztán fájt, hogy nem láthatom a saját fiamat táncolni, mert ha az Apjával együtt egyszerre nem lehetünk jelen az életében. Azért ez szar érzés. Nem kicsit szar.

Aztán hétfőn forgatás volt. Most kicsit más volt a munkám és a szerepem. De tudtam, hogy hosszú nap lesz. Reggel a Városmajorban kezdtünk a templomnál.
Amikor végeztünk, költözés volt Műterembe.
nyilván én hazasétáltam az autómért. És csodák-csodája, hazafelé akkorát taknyoltam a Széna tér közepén, mint kb 30-35 éve nem.
Ahogy kell. Gyalogbéka üzemmód.
Felálltam, hazasántikáltam. Észrevettem, hogy a gatyám szétszakadt és a jobb lábamon egy jó nagy seb van.
Higítatlan Betadin-t ráöntöttem,  lemostam, valahogy bekötöttem és mentem tovább.
Éjjel, amikor hazaértem azt hittem, hogy hányni fogok, annyira fájt.
Nos, hát gyerekkoromban ilyen hetente fordult elő és már nem emlékeztem  mennyire fájt.
Nagyon fáj. Sokáig. Ég. Szúr, Bizsereg. Fáj. Mélyen fáj.
Sántikálok és visítok, ha bármi hozzáér. Ahogy hegged, húzódik és nem tudom kinyújtani a lábam.
Szóval szar. De dolgozni menni kell, a maradék napokra...

Ráadásul vasárnap nem a megszokott fodrászom volt ügyeletben, így a hajamból alig maradt valami Nem tetszik és jó szar a fazonja is.
Semmi sem sikerül.
Mostanában sem.
Elegem van, de tényleg.
Fáj a lábam.
Fája a lelkem.
De már sírni sem tudok...

Szar egyenleg.
Nem kicsit...

És a Kamasznak kötőhártyagyulladása is lett. Tegnap reggelre.
Ma voltunk a szemészeten.
De a sebészetre nem mentem.