Tegnap itt volt az ÚjHold.
Ami tökéletes a félelmek, a blokkok elengedésére, az új kezdésére és igazából erre kellett volna koncentrálnom.
Ehelyett a Kiskorúval próbáltam beszerezni a füzeteket és a könyvek kötéséhez szükséges dolgokat.
Tudom késeinek tűnik, de mivel most már gimnazista, itt már nem szokás előre kiosztani a tanárok füzet igényeit, hanem a tanítás első hetében derül ki melyik tanár mit szeret.
Utána a Gyereket leraktam a Nagyszüleinél (ahol eddig is laktunk), hiszen az ÚjOtthonunkban még nem pakolt ki annyira, hogy elférjen akár az íróasztalánál akár, vagy a zongora és az ágy között az 5 cm-en.
Egyem a lelkét, kissé lusta a szentem.
Én meg GonoszAnyaként úgy döntöttem nem pakolok egy KisKamasz helyett.
Tehát elég későre keveredtem Haza.
Már hazafelé is olyan szomorúság uralkodott el rajtam, hogy mire hazaértem roppantmód sajnáltam magam.
Baromira Egyedül éreztem magam, sajnos most a szó rossz értelmezésében.
Végül bőgtem is egy kicsit az erkélyemen egy pohár habzóbor és pár szál cigi társaságában.
(igen, most bagózom-mert most éppen így esik jól és lázadok ezek szerint)
Végül azt hiszem álomba sírtam magam.
Tudom nem hangzik jól, de most ez van.
Most nagyon hiányzik egy Társ.
Nem akarok senkivel sem együtt élni perpill, és élvezem a saját birodalmat.
De azt igen, hogy naponta valakivel tudjak beszélgetni, akár butaságokról, akivel tudjak elmenni egy moziba, vagy beülni inni vagy vacsizni.
Vagy akihez néha hozzá lehet bújni minden kérdés nélkül, aki mellett kicsit lehetek végre gyönge Nő, és fáradt Anya.
Most belefáradtam a HarcosAmazon és a MindentMegoldóSZuperWOman szerepébe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése