Derült égből a...

bírósági idézés.

Úgy hozta a postás az értesítőt, hogy fel sem csengetett Anyuékhoz.
Így el kellett bandukolnom a postára és megpróbálni átvenni azt a bírósági idézést, ami a ...né - (már nem létező nevemre), olyan címre érkezett, ami nagyon régen volt állandó lakcímem.

De a postán a KisHölgy azt mondta, hogy ha majdnem ugyanaz a nevem (!!!) és hoztam az értesítőt, akkor csak nekem szólhat.
Megkaptam.
Kinyitottam.


Legnagyobb megrökönyödésemre bírósági idézés volt benne- ami október 31-é, reggel 8 órára szól.
No ezt eddig is tudtam, hogy ez lesz a következő (és remélem az utolsó) tárgyalás időpontja.
De ami a meglepetést okozta, az a tárgya az idézésnek.

"Gyermek tartási csökkentés" tárgyában.


Ledöbbentem, hogy még vajon meddig megy el a Felperes, ami kikészítésünkben?
Muszáj voltam küldeni neki egy sms-t, hogy ezt tényleg komolyan gondolta-e.
AZt válaszolta, hogy ő nem kért ilyet.
Na ja, majd a bírónő a hülye?????

Mindenképpen kiderül október végén...

Nem tudom mi ez, de...

... sajnos nem Juhász Gyula: SZerelem? című versének az érzése.
pedig nagyon jó lenne már.

nincs túl jó kedvem, a hangulatom is meglehetősen őszies mostanság.

A Kiskorúval küszködünk az Ő Életének az installálásán a most már saját otthonunkba, de hát  nem nagyon akaródzik neki elszakadni a Nagyszülőktől, meg talán a megszokás, hogy oda megy haza stb.
A mostani hétvégén is pakoltunk, szereltünk. Nagyon sokat segített, tulképpen a TV szekrényt egyedül rakta össze, ami azért nagy falat volt.
Küzdünk a kis tér megszokásával, én meg az irtó kicsi konyhámmal.
Aki ismert régebben, tudta, hogy mekkora nagy konyhában garázdálkodhattam amikor a Családunk még az otthonunkban élt.
Pont tegnap jöttem rá, hogy a fantasztikus gyúródeszkámat sajnos ott hagytam a régi lakásban.

Tehát nem unatkozunk, pedig isteni lenne végre már egy hétvége, amikor nem pakolunk, nem szerelünk, hanem mint a normális család valami értelmes programot csinálunk együtt.

És most valahogy a hiány egyre nő bennem egy működőképes párkapcsolat után. IS.
De hát ez csak álom, úgy tűnik.
Tudom, ha az EmberLánya nagyon akarja, akkor tuti nem sikerül, mert annyira akarja, de a fenébe is, úgy érzem teljesen megérdemelnék egy normális Férfit magam mellett.

Megbocsátás?

Szoktam olvasni egy blogot - ami sokaknak nagyon elvarázsolt lehet - de én hiszek elég sok mindenben, mert annyi mindent tapasztaltam, hogy azt gondolom a sima fizikai valóságnál jóval többről szól az életünk.
http://elozoeletek.blogspot.hu/
Ennek a blognak van FB oldala is, és a tegnapi napi írás/jótanács a megbocsátásról illetve a bosszú elutasításáról szólt. Tudniillik nem jó a bosszú semmire sem, és próbáljuk meg ezt kikerülni.

Este munkából hazafelé egy filmes stábba botlottam (aki nem tudja reklámfilmekkel foglalkozom) és megörültem egy régi kedves kollégának. Majd megláttam, hogy a gyártócég egy olyan cég, illetve pont az egyik olyan emberük volt ott éppen a helyszínen, aki nekem évekkel ezelőtt nagyon sok fájdalmat és gondot okozott. Azt hiszem nem sok ember engedte meg magának velem szemben azt a viselkedést, amit ő anno igen. 4 éve nem beszéltem és nem találkoztam vele/velük.


Nem akartam vele beszélgetni, mert nincs miről, hiszen anno nem kért tőlem elnézést, de odajött hozzám és pár szót váltottunk, majd szóba került a "hogy van a családom?" kérdés, és így sok minden került előtérbe.
A beszélgetés közben figyeltem magam van-e még bennem düh, harag, esetleg bosszúvágy.
Semmi.
Nem volt bennem semmi, és ez nagyon jól esett.
Jó érzés volt, hogy mentes voltam minden negatív érzelemtől. Nem kellett küzdenem saját magammal, mert nem volt miért.

Este otthon pedig sokadjára hallgattam meg Zorán: "A szerelemnek múlnia kell" című számát, és olyan szomorú lettem tőle, hogy csak na.
Napok óta beakadt nálam a dal és a szövege különösképpen. Persze, napok óta padlón vagyok.
Bőgtem is, ahogy kell.

De azt hozta ki belőlem, hogy végül a dal szövegét és pár sort elküldtem Ex-nak és annak a Férfinak, aki az utóbbi hetekben rengeteg fájdalmat és néha  kevés izgalmat okozott nekem, de legalább újra Nőnek éreztem magam egy rövid időre miatta.
Annyit írtam csupán, hogy:
"Köszönöm, hogy általad megtapasztalhattam, hogy meg tudok nyílni, tudok szeretni, tudok őszinte lenni. Kár, hogy csak ennyi jutott"


És jól esett, hogy nem szemrehányást írtam nekik, nem dühös voltam, nem a bosszúvágy dolgozott bennem, és nem rosszat kívántam nekik.
Remélem tegnap volt az a pont, amikor végleg le tudtam zárni ezeket a fájdalmas dolgokat magamban.
Remélem...

AZ intimitásról

Tegnap jött velem szembe Osho-nak egy írás részlete.
Nyilván ez egy egész könyv, amiből most kiragadok pár sort, amelyek megfogtak.
Azért, mert én is egyre inkább így érzem, hogy ez lenne a lényeg két ember között.
Legyenek akár barátok, akár szeretők, akár szerelmesek, akár egy idősödő pár.
Enélkül nem megy.
Én is próbálom az utóbbi időben, és volt mostanság körülöttem olyan ember, akivel így viselkedem és nagyon nehezére esik ezt elfogadni.
Azt, hogy ő is ilyen nyílt legyen, az meg egyáltalán nem megy.
De ez nem nekem baj, hanem neki.


"Mindenki fél az intimitástól – más kérdés, hogy ezt felismerjük-e vagy sem. Az intimitás azt jelenti, hogy őszintén megnyílsz egy idegen előtt – és mindannyian idegenek vagyunk egymás számára; senki sem ismeri a másikat. Még önmagunk számára is idegenek vagyunk, hiszen nem tudjuk, kik vagyunk valójában.
Ezeregy dolgot rejtegetünk magunkban, nemcsak mások, de önmagunk elől is.
Az intimitás azt jelenti, hogy közel kerülsz egy idegenhez. Ehhez fel kell adnod minden védművedet; csak így érheted el az intimitást. De feltámad benned a félelem: ha semmilyen módon nem védekezel többé, ha az összes álarcodat leveted, honnan tudhatod, mit tesz majd veled ez az idegen?
Ezeregy dolgot rejtegetünk magunkban, nemcsak mások, de önmagunk elől is, mert egy beteg emberiség nevelt fel minket tele elfojtásokkal, gátlásokkal és tabukkal. És úgy érzed, hogy valakivel, aki idegen számodra – s függetlenül attól, hogy talán már harminc vagy negyven éve együtt élsz vele, az idegenség sosem tűnik el –, nagyobb biztonságban vagy, ha megőrzöl néhány védelmi eszközt magadnak, ha tartasz egy kis távolságot, hiszen a másik kihasználhatja gyengeségedet, törékenységedet, sebezhetőségedet.
Mindenki fél az intimitástól. 
 
És a problémát tovább nehezíti, hogy mindenki vágyik is rá. Mindenki sóvárog utána, mert máskülönben egyedül maradna az univerzumban – barát nélkül, szerető nélkül, bizalmas nélkül, olyan társ nélkül, aki előtt őszintén feltárhatná bármely sérelmét. Mert a sebek nem tudnak begyógyulni, ha nem tárod fel őket.
Minél inkább rejtegeted őket, annál veszélyesebbé válnak. Halálos fekéllyé fertőződhetnek.
Az intimitás egyrészt létszükséglet, és emiatt mindenki vágyik rá. Azt akarod, hogy a másik olyan intim viszonyba kerüljön veled, hogy lemond a védekezésről, feltárja előtted a sebeit, leveti minden álarcát és hamis személyiségeit, és anyaszült meztelenül fordul feléd.
Másrészt viszont mindenki fél az intimitástól – bizalmas viszonyra vágysz, de nem mondasz le a saját védműveidről. Ez az egyik legfontosabb konfliktusforrás a barátok és a szerelmesek között: egyikük sem akar felhagyni a védekezéssel, egyikük sem mer teljesen pőrén, őszintén és nyitottan fordulni a másik felé – pedig mindketten vágynak rá.
Ha nem szabadulsz meg az összes elfojtástól és gátlástól – melyeket a vallás, a kultúra, a társadalom, a szülők és az iskola nevelt beléd –, sosem tapasztalhatod meg az intimitást.
És neked kell megtenned a kezdő lépést.
Pedig ha nincsenek benned elfojtások és gátlások, akkor sebesüléseid sem lehetnek. Ha egyszerű, természetes életet élsz, nincs miért félned az intimitástól, és részed lehet abban a határtalan örömben, amikor két láng olyan közel kerül egymáshoz, hogy szinte egyetlen lángnyelvben egyesülnek. És ez a találkozás csodálatosan fölemelő, boldog teljességérzetet nyújt. Ahhoz azonban, hogy részed lehessen benne, előbb tökéletesen rendbe kell tenned a saját házad tájékát.
Csak aki meditál, az tapasztalhatja meg az intimitást. Neki nincs semmi rejtegetni valója. Már kivetett magából minden félelmet. Nincs benne más, csak csend és szerető szív.
Önmagadat teljes valódban el kell fogadnod. Ha nem tudod maradéktalanul elfogadni magadat, hogyan várhatod, hogy mások elfogadjanak?"

Osho-Intimitás

Mai bölcsesség

Egy emberért mindent vállalni kell.
Egy helyzetért nem. Amíg számunkra egy ember fontos - addig mindent vállalnunk kell érte, és megéri. Ez igazi vállalás.
Amikor nem az ember a fontos, hanem a helyzet megtartása: a lakás, a szociális és anyagi biztonság, a látszat, a környezet véleménye - akkor már megalkuvásról van szó.
Ez is elvállalható, de csak őszintén, legalább önmagunk előtt.
Ne csapjuk be magunkat ürügyekkel: a gyerekek érdekével, erkölcsi aggályokkal, a kímélettel. Gyávaságunk az újrakezdésre, félelmünk a változásoktól és az egyedül maradástól nehézzé teheti az együttélést, de fenntarthatja.
Azonban hazugságra nem lehet alapozni tisztességes kapcsolatot: biztosan összeomlik.

(Popper Péter) 

AtyaÉg, Én hány évig csaptam be saját magam.
Az Otthon, a Család, a LétBiztonság nevében...

Hangulatingadozás - lefelé

Tegnap itt volt az ÚjHold.
Ami tökéletes a félelmek, a blokkok elengedésére, az új kezdésére és igazából erre kellett volna koncentrálnom.
Ehelyett a Kiskorúval próbáltam beszerezni a füzeteket és a könyvek kötéséhez szükséges dolgokat.
Tudom késeinek tűnik, de mivel most már gimnazista, itt már nem szokás előre kiosztani a tanárok füzet igényeit, hanem a tanítás első hetében derül ki melyik tanár mit szeret.
Utána a Gyereket leraktam a Nagyszüleinél (ahol eddig is laktunk), hiszen az ÚjOtthonunkban még nem pakolt ki annyira, hogy elférjen akár az íróasztalánál akár, vagy a zongora és az ágy között az 5 cm-en.
Egyem a lelkét, kissé lusta a szentem.
Én meg GonoszAnyaként úgy döntöttem nem pakolok egy KisKamasz helyett.
Tehát elég későre keveredtem Haza.

Már hazafelé is olyan szomorúság uralkodott el rajtam, hogy mire hazaértem roppantmód sajnáltam magam.
Baromira Egyedül éreztem magam, sajnos most a szó rossz értelmezésében.
Végül bőgtem is egy kicsit az erkélyemen egy pohár habzóbor és pár szál cigi társaságában.
(igen, most bagózom-mert most éppen így esik jól és lázadok ezek szerint)

Végül azt hiszem álomba sírtam magam.
Tudom nem hangzik jól, de most ez van.
Most nagyon hiányzik egy Társ.
Nem akarok senkivel sem együtt élni perpill, és élvezem a saját birodalmat.
De azt igen, hogy naponta valakivel tudjak beszélgetni, akár butaságokról, akivel tudjak elmenni egy moziba, vagy beülni inni vagy vacsizni.
Vagy akihez néha hozzá lehet bújni minden kérdés nélkül, aki mellett kicsit lehetek végre gyönge Nő, és fáradt Anya.
Most belefáradtam a HarcosAmazon és a MindentMegoldóSZuperWOman szerepébe.

Gyerek vs Felperes vs Mostoha

A múlt héten a Gyerek gólyatáborban volt, én meg ugye vidéken külön. Így az Apjával töltött pár napot.
Már az első napon sikerült kiborulnia, sírva vagdosta a fájdalmait az Apja fejéhez. AMi gondolom meglepte őt, hiszen ezt még így ebben a formában nem tapasztalta meg.
Na persze ebben az egészben az ÚjJövendőbelinek alapos szerepe volt.
Nem tudom hogy s mint alakultak így a dolgok, de nem örültem a híreknek.

Később kiderült, ez a harc folytatódott pénteken is, ekkor már a Gyerek és az ÚjJövendőbeli között.
Hiszen eljött a szeptember, amikor is előre bejelentették, hogy az ÚjJövendőbeli már együtt fog élni a Felperessel.

Sőt ez még vasárnap érte el a tetőfokát, amikor is az ApaiNagyszülőknél voltak az és az ÚjJövendőbelinek megint sikerült úgy beszólni a Gyereknek, hogy az először nekiesett a torkának, majd sírva elrohant.
Éljen az odafigyelés, az érzékenység, és a gyereknevelés.

Később a Gyerek az ApaiNagyapjától azt is megtudhatta, hogy Én és Felperes között azért nem működött a dolog, mert nekem nincs diplomám, tehát nem egyenlő alapokról indultunk (????) és ráadásul én még nem voltam hajlandó felüli mögé a motorra.
(De van, csak az egy spec alapítványi diploma, amiért is 2 évig jártam főiskolára, csak nem hivatalosan elismert)

Ha valóban ezen múlik egy hosszú, szerető házasság, akkor azt hiszem én valahol nagyon le vagyok maradva...

AZ érzelmi intelligenciáról, a kommunikációról, a problémák megbeszéléséről, a küzdésről, az elfogadásról, a szeretetről nincs szó...