Mindenen képes vagyok kibukni.
Utána pedig ettől bukom ki.
A Gyerek lusta. Borzalmasan. Csak fekszik és rémesen bágyadt szemmel néz a világra.
Erre mondják, hogy kamaszos "Világfájdalom"? Nem tudom, de idegesít. Nem csinál semmit.
Nem tanul, nem zongorázik, nem sportol már. Semmi. Csak van.
Na jó, ma pont belázasodott.
MInden vasárnap egy nyűg, mert Gyerek Ex-szel van. Úgy jön haza, hogy utálja az egészet.
Persze szoktam boszorkány lenni és erről kérdezni, de leginkább magától utálkozik nekem.
Pedig azért noszogatom, hogy menjen, legyen ott. Néha még tényleg rábeszélem, de nem tudom mi az, amit nekem mutat, mi az amit ott mond és mi az igazság.
"Ja, az "Igazság odaát van"...
Utálom, amikor Ex emailt ír.
Vagy modoros, kimért és rémesen pikírt. Ilyenkor "Kedves XY" - ez volnék én- a megszólítás.
Ha megírom, hogy na ne vicceljünk már, akkor a következő levélben se megszólítás, se köszönés.
Minden levélben valami szurkálás, valami kötözködés. Kinek jó ez? Kit érdekel ez?
Valóban tényleg képtelenek vagyunk kialakítani egy normális kommunikációs csatornát és stílust?
Mégis csak közös lenne a Gyerekünk.
Vagy ő nem képes erre, vagy én vagyok hülye.
Még az is lehet,hogy én veszek mindent támadásnak, pedig nem is vagyok ideges.
Most éppen a szokásos mélyponton túl, igyekszem megbarátkozni a gondolattal, hogy igen,bizony, egyedül vagyok. Én meg a Gyerek.
A Kettőnk élete zajlik és most csak ez számít.
Tudooom. Ne éljek a múltban....
De néha, mégis csak eszembe jut. Az együtt töltött 16 évől szerintem 12-13 nagyon jól telt, sok szeretettel, törődéssel, szerelemmel, harmóniával.
Amikor éjjel felébredek (mint ma is) azon gondolkozom, hogy ezt vajon csak én éltem meg így és a Gyerek, és mi ketten ülünk fordítva a lovon vagy Exnek ment el az élesség az Életében?
filozofálni minek is...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése